Műkincsek után nyomozó, családi titkos, szerelembe zuhanó.

Flora fiatal angol műkincskereskedő, akinek nem várt lehetőség pottyan az ölébe. Egy előkelő francia család egy lakást örököl meg, mely a II. világháború óta le van zárva, és az újabb generáció már nem is tudott a létezéséről. Flora kapja a megbízást, hogy derítse ki, mi van ott, mennyit ér. A lakás műkincsekkel van tele, igazi ritkaságokkal, melyek feltűnést fognak kelteni a művészet világában. Tisztázni kell azonban, hogy tisztességesen jutott a család birtokába, nem a nácikkal üzleteltek. Az egyik kép ráadásul egy ismeretlen, különös nőt ábrázol, amely nem hagyja nyugodni az angol lányt. A rejtély nyomába ered, régi és sötét családi titkokat felszínre hozva, miközben a család botrányos életet élő, aranyifjú fia, Xavier az agyára megy. Miközben a szálak Bécsbe vezetnek, Flora a magánéletének kérdéseivel is birkózik. Ki való neki: a jól nevelt bécsi úri ember, vagy az aranyifjú francia?

Művészettörténettel és festményekkel könnyű megfognia engem egy regénynek. A festmények körüli rejtélyek legalább annyira érdekelnek, mint az alkotás folyamata, vagy éppen a nagy művészeti korszakok.

Itt is bevonzottak a képek és az a közeg, amiben a regény elindul. Az aukciók és a művészeti kutatások világa. Jól lehet vele keverni a zsánereket is, hiszen a képek eredetét nyomozni kell – ami krimis. Ez azért nem olyan fajsúlyos úgy, mint pl. egy sorozatgyilkosos krimi esetében, de szórakoztató tud lenni, ahogy visszakövetik egy kép útját, és nyomról nyomra felfedik a hozzá kapcsolódó történeteket. Kicsit ismeretterjesztő is lehet, hiszen a nagy festők életéről, a stílusokról, magáról a képről is bele lehet csempészni információkat tankönyv íz nélkül.

Swan ezt ki is pipálta: nem mesél sokat sem a festőkről, sem az irányzatukról, de azért az alapok benne vannak és kapcsol hozzá modern izgalmakat a krimin túl is. Az aukciók kifejezetten hangulatosra sikeredtek, és még izgulni is lehetett rajta, mi fog ott történni. Egy verseny, ami nem is annyira verseny.

Ehhez hozzájön a romantika és a történelem. Mivel a képek múltja visszavezet a múltba, a kritikus korszakot, ami itt a II. VH jobban meg tudja fogni. Az a történet, amit ott bont ki a szerző, sok tekintetben szívszorítóbb és érdekesebb is, mint Flora szála a jelenben. Ott életről és halálról volt szó, míg Flora esetében az a legnagyobb dilemma, hogy maradjon a biztos és nyugodt pont mellett, vagy vágjon bele a szenvedélyes vonzalmon alapuló kapcsolatba, ami viharzik, amiben lesznek nagy csaták, de nagy vágy és boldogság is.

Ragozhatom még egy darabog, hogy a múltbeli történet és a művészeti vonal, míg a szerelmi nem, de ez a lényeg. Nagyon nem találtam hitelesnek Xavier és Flora történetét – semmit nem tudnak egymásról, csak vonzódnak. Xavier meg is fogalmazza, hogy egy csók elég, a többit majd később kitalálják. De ez a vélekedés, és ahogy tényleg a fizikai vonzalomra alapozva fejest ugranak valami komolyabba, nem tűnik reálisnak. Úgy tartják hirtelen egymást a nagy Ő-nek, hogy az egymásra találásuk előtti napon még mással voltak viszonyban? Jaj.

Plusz, Flora elég sótlanra sikeredett. Egy szép és rendes lány, akinek annyi drámát adott a szerző, hogy még nem volt szerelmes. Egyszerűen unalmas a lány, hiába akarna ő lenni a szimpatikus hősnő. Mindenki más sokkal színesebb volt, akiknek tényleg voltak drámáik és titkaik. Azt még élveztem is, ahogy kiderültek a történeteik, és meg lehetett érteni, miért játsszák azt a szerepet, amit a világ lát belőlük.

Flora és a szerelmi élete nagyon nem tetszett, de különben korrekt regény jó városképekkel.

Swan: Titok Párizsban - Mint női: 70% művészet, történelem és a szerelem témái keverednek, laza nyomozással.

Szubjektíven: 70% a szerelmi szál sok tekintetben nem tetszett, pedig különben korrekt.

A szívünk szappanból van, s ha csak egy másodpercre is elengedjük magunkat, máris kicsúszik a kezünkből. Ellebeg, szerelmes lesz, összetörik, csak úgy ukkmukkfukk. Semmi esély arra, hogy mi irányítsuk. (Backman: Hétköznapi szorongások)

Néha az a legjobb, ha az ember megmutatja, mit érez, nem elmondja. (Ward: Perzselő vágy)

(…) mások fájdalma nem éget úgy, mint a sajátunk. (Postorino: A Farkas asztalánál)

Az emberek többnyire csak azt látják, amit látni akarnak. Leggyakrabban pedig azt, amit mások láttatni akarnak velük. (Morgenstern: Éjszakai cirkusz)

– Valahányszor azt gondolom, mindent tudok a lovakról, történik valami, ami még mindig képes meglepni.
– Én ugyanígy vagyok az emberekkel – felelte Mac. (Moyes: Álmok nyomában)

A legtöbb ember nem szeret haragot tartani. Úgy érzik, a harag összeroppantja, felemészti őket, így elengedik. Próbálják elfelejteni mindazon sérelmeket, melyek érték őket.
De vannak közöttünk olyanok, akik nem tudnak felejteni, és sosem bocsátanak meg. Mi szárazon tartjuk a puskaport, robbantásra készen. Úgy roppantjuk szét a kegyelemért könyörgést a fogaink között, mint egy cukorkát.
Azt mondják, a harag nehéz teher.
Szerencse, hogy mi különösen erősek vagyunk. (Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold!)

A megbízhatatlanok fölöslegesen bizonygatnak. (Novik: Ezüstfonás)

A tragédia csupán egy pillanat. A miatta viselt felelősség örökké tart. (Ward: Perzselő vágy)

Vetélkedős, mágikus, szerelmes.

Egykor mester és tanítványa voltak, ma vetélytársak. Az egyik találkozik egy kislánnyal, a lányával, akiről eddig nem is tudott. A kicsiben megvan a szikra, és Celia eszét, készségeit látva újra megkeresi egykori mentorát, és kihívja egy újabb játszmára. Celia, aki a tanítványa lesz, kiáll majd Alexander tanítványa ellen. Megegyeznek, a kislány ujjára rákerül a gyűrű. Hamarosan a vetélytársát is kiválasztásra kerül: az árva Marco személyében, aki egészen másképpen nő fel, mint a folytonos kihívás elé állított Celia. Még szinte kamaszok, amikor kijelölik a hadszíntért: egy cirkuszt. Meg kell kezdeniük a versenyt, még azt sem tudva, ki az ellenfelük és mik a szabályok. Ahogy próbálnak eligazodni a nekik kirendelt világban, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és hiába ellenfelek, Marco és Celia egymásba szeretnek. A játszmák már szerelmes üzenetek, és nem versenyezni akarnak egymással, szeretni. A szabályok azonban kötik őket, bár nem értik és ismerik őket.

Zavarba ejtő kötet az Éjszakai cirkusz. Volt már olyan ismerősöm, aki szép fantasy történetként szerette. Akadt olyan is, aki a szerelmi szálát kedvelte meg. Én meg kérdőjelet rajzolok, és próbálom értelmezni, mi is ez. Hiába tudom érteni, mit szeretnek benne, nekem inkább kérdéseim vannak.

A végén az egyik szereplő szájába adja Morgenstern, hogy a történetek és a mesék is megváltoztak. Már nincs Egyszer volt, hol nem volt. A történetek és a hősök sem egyértelműek, bonyolultabbak és nehezen kifürkészhetőek. Ugyan a szereplő itt nem az irodalomról mond véleményt, de arra is igaz. Mintha Morgenstern itt megfogalmazta volna azt is, milyen regény az Éjszakai cirkusz.

Bonyolult és nagyon nem egyértelmű. Ezeket érzem leginkább, és ezekért nem is szerettem meg a könyvet. Mert, ahogy Celia és Marco sem értik a versenyt, amit vívnak, én sem. Mi értelme ennek az egésznek? Nincs soha eldöntve, mert a történetből kiderül, hogy nagyon régen játsszák ezt. Már tucatnyi tanítványukat versenyeztették egymással. Vagyis, igazából egyik fél győzelme sem jelent semmit, nincs hatása. Még csak nem is tudjuk, miért és hogyan játszanak, mi ez az egész. Végig zavart, hogy a szereplőkkel együtt én se értem a sztorit.

Aztán, ott van konkrétan a regény vége is, Celia és Marco sorsa. Ahogy már írtam, a mesék megváltoztak, és a happy end sem egyértelmű. Ez egyáltalán happy end? Még mindig töröm a fejem, mi is lett pontosan a páros sorsa. Ötletem lenne – Merlin fás történetét csinálták meg, csak ők nem a fával, hanem a cirkusszal. De biztos nem lehetek ebben sem, mert már nem látjuk őket a nagy varázslat után, csak egy más szereplő említi őket. Hiányérzetem volt ettől, nem is kicsit.

Közben pedig ez egy fantasy, ahol a cirkusz a mágia színpada. A sok mutatvány és mágikus csoda, amit építenek. Ötletes, sok szép mutatvány van benne, nem is igazán ez a jó szó. Nem is annyira cirkusz, mint inkább egy vidámpark, szellemkastély jut róla eszembe.

Nem hagyományos szerelmi történet, bár az is lehetne. Van egy páros, akik ellenfelek, de szerelembe esnek. Nem szenvedélyes, nem nyálas, ez inkább végzetszerű és elrendelt. Egy másik szereplő meg is fogalmazza, ahogy nekik kellett létezni, a másikon keresztül definiálják magukat, hogy lehetne őt nem szeretni? Valahogy fájdalmas is, ahogy várnak, reménykednek, aztán rá kell jönniük, hogy milyen ketrecbe zárták őket a versennyel.

Szépen megírt, érdekes kötet, de nem az a típus, amit egyértelműen tudnék szeretni.

Morgenstern: Éjszakai cirkusz - Mint fantasy: 70% lírai, egyszerre tragikus és szép, de sok kérdést is nyitva hagy a történet.

Szubjektíven: 50% olyan nyitott vége van, ami az agyamra megy és irritál. Pedig szép.

5: Gaura: Átkozott balszerencse – ok, urban fantasy a kötet, de ha kicsit kapirgálom, azért felfedezem benne a mesei hatásokat. Egy csók mindent megváltoztat: avagy mi történik a szívtelen táltossal, miután megkapta a vámpírmúzsa csókját? Hősnőnket, Borit meg elátkozták, és bizony az nem életbiztosítás az ő szakmájában. Az csak hab a tortán, hogy a klasszikus mesék vámpíros motívumait is elemzi kicsit.

4: Wheeler: A tolvaj lánya – milyen lett volna a Rózsák háborúja, ha lett volna mágia? Valami ilyesmi. Egy herceggel, aki jövőbe látónak hazudta magát, hogy a majdnem őrült király udvarába életben maradjon. Egy trónkövetelővel, akinek lehet, hogy jogos az igénye. Hogy ihlet az angol történelem mese fantasy-t? Pont így!

3: Christo: Egy birodalom végzete – a kis hableány, csak némi csavarral. Ugyanis a sellő hercegnőnek egy hobbija akad: hercegek szívét gyűjti, de szó szerint. A hercegünknek is megvan a maga küldetése: le akarja vadászni a gyilkos hableányt. A lánynak azonban büntetésből emberként kell boldogulnia, és pont a herceg hajóján köt ki.

2: Winney: Kalandok Óperencián innen és túl – király vagy, férjhez kellene adnod a lányod, de ötleted sincs hogyan csald be a tökéletes kérőt? Loson az embered, aki megszervezi és lebonyolítja a tökéletes próbát, aminek végére gazdagodsz a megfelelő vővel. Hogy közben hősünknek is megvan a maga baja? Hát igen, a mágiával kicsikart szerelem nem az igazi, hiába akarod azt hinni…

1: Donnelly: Stepsister: Egy sötét mese – a mese Elláról szólt. A szépséges lányról, akit a mostohája és a mostohanővérei szolgaként dolgoztattak, de a herceg szeme mégis ezen a lányon akadt meg. Mióta Ella hercegné, Isabelle nővére és a családja nyomorog, közutálattól övezve. A királyság és Ella bajban vannak, a harcos lelkű Isabelle pedig esélyt kap, hogy mindent jóvá tegyen, és szembenézzen a hibákkal, amiket féltékenységből és az anyja nyomására vétett. Mert nem mindenkinek az a sorsa, hogy a bálban ragyogjon.

Sorozatgyilkosos, gyógyuló, újrakezdő, régi sebeket feltépő.

Unai Ayala nyomozó meg akar gyógyulni, a rendőrségre is vissza akar térni, és az életébe is. Jó oka van rá: Alba gyermeket vár. Ugyan nem tudhatja, hogy még a férjétől esett teherbe, vagy más Unai a gyermek apja, de a férfi a sajátjának akarja a nővel együtt, és kész harcolni is a családjáért. Egy újabb sorozatgyilkos is színre lép, és a férfit személyesen érinti az eset. Az áldozat az első szerelme, akit fellógattak és vízbe fujtottak terhesen. Majd előkerül a gyermek meggyilkolt apja is. Egyes elemek arra utalnak, hogy a gyilkos egy ősi mítoszt felelevenítve áldozatot mutat be. Unai minél jobban belemerül az ügybe, annál több nyomot talál a saját kamaszkori emlékei között, amikor a barátaival ugyanabba a lányba szerettek bele, és nyár végére mindenki szíve darabokra tört a barátságukkal együtt. Valami ott és akkor történt, amiért most sokan megfizetnek.

Mivel egy sorozat második része, azonnal itt a kérdés: kell ismerni a Fehér Város csöndjét, hogy megértse valaki a Vízáldozatokat? A válasz felemás. A krimi teljesen új szálon halad, új gyilkos és eset van, így akár előismeret nélkül is bele lehet vágni. A magánéleti szál viszont abszolút folytatja az előzményeket – ugyan kis emlékeztetők, magyarázatok vannak benne, meg lehet érteni, de itt már fontos az, hogy mi történt korábban.

Nézzük is ezt a magánéleti vonalat! Unai és Alba próbálják kitalálni, hogy mit kezdjenek magukkal és a helyzettel. Van köztük kapocs, de sok a kérdőjel is. A férfi szemszögéből és érzéseiből kapjuk meg ezt a szálat – nincs is túlírva, és igazán konfliktus sincsen. Unai már akkor tudja, mit akar, amikor még nem mondja ki, és az olvasó is érzi, hogy nem számít, ki a gyerek biológiai apja, attól a férfi majd az apja akar lenni. A helyzet feloldása kicsit összecsapott volt nekem, de nem is azért olvastam a könyvet, hogy megtudjam, együtt marad-e ez a páros.

A krimi már hagyományos elemekkel dolgozik. Unai gyűjti a benyomásokat, bizonyítékokat, és egyre közelebb kerül a gyilkoshoz. Az első kötethez képest hagyományosabb a nyomozás, és kevesebb szerepet kap benne a mitológia is. Földhöz ragadtabb az eset, a megoldása és az addig eljutás is. Szerencsére az ügy kellően borzasztó ahhoz, hogy megfogja az ember képzeletét.

Megint megfigyelhetjük, hogy két szálon meséli el a történetet az írónő. Van egy múltban játszódó jelenetsor, és van a jelenben a nyomozás és az Unai – Alba történet. A múlt egy más hangulatot hoz be, hiszen kamasz fiúkat látunk, akikkel egy kamasz lány szórakozik. Nem is szerettem azt a vonulatot, mert nem értettem a lányt. Mi volt jó abban neki, hogy egy baráti társaság minden tagját elcsábított? Annyira közönyös, annyira akaratlanul gonosz, hogy nem tudtam mit kezdeni azzal a karakterrel – nem is tudtam sajnálni, amikor a jelenben belőle lett az első áldozat. A terelés ellenben ügyes: annyira a kamaszok szerelmi ügyeire van kihegyezve, hogy a sorok között elbújik a gyilkos és az indíték, ami a jelen gyilkosságaihoz vezetett. Utólag kerül sok minden helyre, és élvezetesebb a regény is, ha már értjük a miérteket, és hogy mi is történt ott.

Ami viszont veszteség a korábban olvasottakhoz képest: a Fehér Városnak, a baszk vidéknek nagyon erős hangulata volt. A jelenben játszódott, de mintha urban fantasy is lett volna, ahol a modern hétköznapok mellett megfér egy mitikus, rejtett világ, ami bele van gyökerezve az emberekbe és a tájba is. A Vízáldozatokban, a bűnügyben van ugyan ilyesmi motívum, de összességében sokkal kevesebb a misztikum, mint az első kötetben.

Trilógia lesz, magyarul is várható már 2021-ben a zárás, így még visszanézünk majd ide, mit tartogat még a Fehér Város.

Garcia Saenz de Urturi: Vízáldozatok – Mint krimi: 70% több hagyományos krimi elem, személyessé tett ügy, gyengébb atmoszféra.

Szubjektíven: 70% bár hiányzott a baszk színezet, az ügy sok mindenért kárpótolt. Ok volt.

A héten már karácsony, jönnek az ünnepek és leállás.

Még esetleg a fa alá ezt-azt vehetünk - könyvet is, naná - de már nem új megjelenéseket. A kínálat már a polcokon.

December

14. Tomcsik: Tél Berlinben – történelmi romantikus 4
15. Garcia Saenz de Urturi: A Fehér Város csöndje – krimi 4
16. Postorino: A Farkas asztalánál – történelmi 3,5
17. Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold! – thriller 4
18. Novik: Ezüstfonás – fantasy 4,5
19. Lipinska: 365 nap – erotikus 1

            Backman: Hétköznapi szorongások – kortárs 5

20. Ward: Perzselő vágy – romantikus 3

            Moyes: Álmok nyomában – női 4

Ezzel pedig ráfordulunk a karácsonyi hajrára.

Lovas, családi tragédiás, szétesett kapcsolatot összeszedő.

Henri parasztfiú volt, akinek a sereg jelenthetett kiugrást Franciaországban. Istenadta tehetsége volt a lovakhoz, és sok áldozattal eljutott az elit csapatig, a legjobb lovasok közé. Ám a szerelem más életútra terelte. Hosszú évekkel később már csak ketten vannak az unokájával, és együtt készítenek fel egy kiemelkedő lovat és Sarah-t a lovasiskolába bejutásra. Henri teste adja fel: egy agyvérzés kórházba juttatja, és a 14 éves Sarah maga igyekszik ellátni a lovat és fenntartani magát. A véletlen hozza össze a szociális munkás Natashával, aki küszködik a saját életével is, de segíteni akar. Éppen válófélben van, a fotós Mac helyett egy kollégájával jár, de most Mac-kel vág bele Sarah megmentésébe. Miközben a lány egyre messzebb megy az álma után, a két felnőtt felmérheti, menthető-e mindaz, ami egyszer közöttük volt.

Nem tudom könnyeden besorolni, milyen regény is az Álmok nyomában. Akad pár versenyző: ifjúsági, állatos, sport, romantikus, dráma. Kicsit mind, és igazán egyik sem.

A romantikát a legkönnyebb kivesézni benne. Natasha két férfi között áll: Mac volt a férje, akivel az életét képzelte. Csak éppen a sorozatos vetélések elvették az önbizalmát, bezárkózott, és egy kollégája karjaiba menekült a kételyei elől. Mac azonban visszatér az életébe, és rá kell jönnie, hogy mi az, ami még köztük van, vagy mi az, amit máshol keresett. Nem hagyományosan romantikus, lehet, hogy inkább a chick lit felé hajlik inkább. Mert belülről mutatja meg, hogy mitől ingott meg Natasha hite magában és a kapcsolatában, hogyan keresett kiutat. Nem simán arról volt szó, hogy melyik férfit szereti, ki milyen vágyat kelt benne. Összetettebb a történet.

Állatos, mivel az egyik fontos szereplő és az események mozgatója egy ló, Boo. Sarah lova, akit a nagyapjával tanítottak be. Bár a kutyákra szokás azt mondani, hogy az ember legjobb barátai, hűségesek és okosak, Boo ugyanilyen. Több lovas részt is szívesen olvastam volna a könyve, be így is érződik, mit jelent Sarah és Boo egymásnak.

Sport, mivel Sarah célja a lovaglás és az elit francia lovasok, melyek közé egykor a nagyapja is tartozott. Talán ez van benne a legkevesebb, a lány néha magyaráz a lovászatról az őt befogadó párnak, de különben nem ez kapja a hangsúlyt. Attól nekem még érdekes volt, hogyan kell egy lovat betanítani, és mi miért fontos a gyakorlásban.

Ifjúsági leginkább Sarah kora miatt, mert neki azért komolyabb problémákkal kell megküzdenie, mint a többi 14 évesnek.

Dráma, mert elég komoly traumákkal és veszteségekkel küzd minden szereplő. Sokakat nagyon tudtam sajnálni benne – Henri, aki feladta az álmát az első szerelméért, és az élet mindig belerúgott még egyet, amikor megpróbált visszatérni. Sarah, aki egyedül marad, és nem is kevesen vannak, akik ezt nagyon csúnyán kihasználnák. Mac, aki elvesztette a szeretett nőt, és nem is értette igazán, miért. Sok jó ember, akiknek az élet sorra húzza a rossz lapokat, és szenvednek.

Viszont, Moyes a boldog befejezések felé terel minket. Van remény, és az emberi tragédiák mellett ott vannak a diadalok is, ha hajlandóak megdolgozni érte.

Korrekten, érzelmesen megírt regény, váltott nézőpontokkal, így a kevesebb cselekmény ellenére is mozgalmas. Nem pont az a stílus, amit kedvelni szoktam, de ezt a regényt szerettem a sok-sok tragédia ellenére is.

Moyes: Álmok nyomában - Mint női/dráma: 75% sok érzelemmel elmesélt történet, pozitív üzenettel, tragédiákkal vegyítve.

Szubjektíven: 70% több korosztálynak van benne történet, és a lovakat kedvencelem is.