Műkincsek után nyomozó, családi titkos, szerelembe zuhanó.

Flora fiatal angol műkincskereskedő, akinek nem várt lehetőség pottyan az ölébe. Egy előkelő francia család egy lakást örököl meg, mely a II. világháború óta le van zárva, és az újabb generáció már nem is tudott a létezéséről. Flora kapja a megbízást, hogy derítse ki, mi van ott, mennyit ér. A lakás műkincsekkel van tele, igazi ritkaságokkal, melyek feltűnést fognak kelteni a művészet világában. Tisztázni kell azonban, hogy tisztességesen jutott a család birtokába, nem a nácikkal üzleteltek. Az egyik kép ráadásul egy ismeretlen, különös nőt ábrázol, amely nem hagyja nyugodni az angol lányt. A rejtély nyomába ered, régi és sötét családi titkokat felszínre hozva, miközben a család botrányos életet élő, aranyifjú fia, Xavier az agyára megy. Miközben a szálak Bécsbe vezetnek, Flora a magánéletének kérdéseivel is birkózik. Ki való neki: a jól nevelt bécsi úri ember, vagy az aranyifjú francia?

Művészettörténettel és festményekkel könnyű megfognia engem egy regénynek. A festmények körüli rejtélyek legalább annyira érdekelnek, mint az alkotás folyamata, vagy éppen a nagy művészeti korszakok.

Itt is bevonzottak a képek és az a közeg, amiben a regény elindul. Az aukciók és a művészeti kutatások világa. Jól lehet vele keverni a zsánereket is, hiszen a képek eredetét nyomozni kell – ami krimis. Ez azért nem olyan fajsúlyos úgy, mint pl. egy sorozatgyilkosos krimi esetében, de szórakoztató tud lenni, ahogy visszakövetik egy kép útját, és nyomról nyomra felfedik a hozzá kapcsolódó történeteket. Kicsit ismeretterjesztő is lehet, hiszen a nagy festők életéről, a stílusokról, magáról a képről is bele lehet csempészni információkat tankönyv íz nélkül.

Swan ezt ki is pipálta: nem mesél sokat sem a festőkről, sem az irányzatukról, de azért az alapok benne vannak és kapcsol hozzá modern izgalmakat a krimin túl is. Az aukciók kifejezetten hangulatosra sikeredtek, és még izgulni is lehetett rajta, mi fog ott történni. Egy verseny, ami nem is annyira verseny.

Ehhez hozzájön a romantika és a történelem. Mivel a képek múltja visszavezet a múltba, a kritikus korszakot, ami itt a II. VH jobban meg tudja fogni. Az a történet, amit ott bont ki a szerző, sok tekintetben szívszorítóbb és érdekesebb is, mint Flora szála a jelenben. Ott életről és halálról volt szó, míg Flora esetében az a legnagyobb dilemma, hogy maradjon a biztos és nyugodt pont mellett, vagy vágjon bele a szenvedélyes vonzalmon alapuló kapcsolatba, ami viharzik, amiben lesznek nagy csaták, de nagy vágy és boldogság is.

Ragozhatom még egy darabog, hogy a múltbeli történet és a művészeti vonal, míg a szerelmi nem, de ez a lényeg. Nagyon nem találtam hitelesnek Xavier és Flora történetét – semmit nem tudnak egymásról, csak vonzódnak. Xavier meg is fogalmazza, hogy egy csók elég, a többit majd később kitalálják. De ez a vélekedés, és ahogy tényleg a fizikai vonzalomra alapozva fejest ugranak valami komolyabba, nem tűnik reálisnak. Úgy tartják hirtelen egymást a nagy Ő-nek, hogy az egymásra találásuk előtti napon még mással voltak viszonyban? Jaj.

Plusz, Flora elég sótlanra sikeredett. Egy szép és rendes lány, akinek annyi drámát adott a szerző, hogy még nem volt szerelmes. Egyszerűen unalmas a lány, hiába akarna ő lenni a szimpatikus hősnő. Mindenki más sokkal színesebb volt, akiknek tényleg voltak drámáik és titkaik. Azt még élveztem is, ahogy kiderültek a történeteik, és meg lehetett érteni, miért játsszák azt a szerepet, amit a világ lát belőlük.

Flora és a szerelmi élete nagyon nem tetszett, de különben korrekt regény jó városképekkel.

Swan: Titok Párizsban - Mint női: 70% művészet, történelem és a szerelem témái keverednek, laza nyomozással.

Szubjektíven: 70% a szerelmi szál sok tekintetben nem tetszett, pedig különben korrekt.