Vetélkedős, mágikus, szerelmes.

Egykor mester és tanítványa voltak, ma vetélytársak. Az egyik találkozik egy kislánnyal, a lányával, akiről eddig nem is tudott. A kicsiben megvan a szikra, és Celia eszét, készségeit látva újra megkeresi egykori mentorát, és kihívja egy újabb játszmára. Celia, aki a tanítványa lesz, kiáll majd Alexander tanítványa ellen. Megegyeznek, a kislány ujjára rákerül a gyűrű. Hamarosan a vetélytársát is kiválasztásra kerül: az árva Marco személyében, aki egészen másképpen nő fel, mint a folytonos kihívás elé állított Celia. Még szinte kamaszok, amikor kijelölik a hadszíntért: egy cirkuszt. Meg kell kezdeniük a versenyt, még azt sem tudva, ki az ellenfelük és mik a szabályok. Ahogy próbálnak eligazodni a nekik kirendelt világban, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és hiába ellenfelek, Marco és Celia egymásba szeretnek. A játszmák már szerelmes üzenetek, és nem versenyezni akarnak egymással, szeretni. A szabályok azonban kötik őket, bár nem értik és ismerik őket.

Zavarba ejtő kötet az Éjszakai cirkusz. Volt már olyan ismerősöm, aki szép fantasy történetként szerette. Akadt olyan is, aki a szerelmi szálát kedvelte meg. Én meg kérdőjelet rajzolok, és próbálom értelmezni, mi is ez. Hiába tudom érteni, mit szeretnek benne, nekem inkább kérdéseim vannak.

A végén az egyik szereplő szájába adja Morgenstern, hogy a történetek és a mesék is megváltoztak. Már nincs Egyszer volt, hol nem volt. A történetek és a hősök sem egyértelműek, bonyolultabbak és nehezen kifürkészhetőek. Ugyan a szereplő itt nem az irodalomról mond véleményt, de arra is igaz. Mintha Morgenstern itt megfogalmazta volna azt is, milyen regény az Éjszakai cirkusz.

Bonyolult és nagyon nem egyértelmű. Ezeket érzem leginkább, és ezekért nem is szerettem meg a könyvet. Mert, ahogy Celia és Marco sem értik a versenyt, amit vívnak, én sem. Mi értelme ennek az egésznek? Nincs soha eldöntve, mert a történetből kiderül, hogy nagyon régen játsszák ezt. Már tucatnyi tanítványukat versenyeztették egymással. Vagyis, igazából egyik fél győzelme sem jelent semmit, nincs hatása. Még csak nem is tudjuk, miért és hogyan játszanak, mi ez az egész. Végig zavart, hogy a szereplőkkel együtt én se értem a sztorit.

Aztán, ott van konkrétan a regény vége is, Celia és Marco sorsa. Ahogy már írtam, a mesék megváltoztak, és a happy end sem egyértelmű. Ez egyáltalán happy end? Még mindig töröm a fejem, mi is lett pontosan a páros sorsa. Ötletem lenne – Merlin fás történetét csinálták meg, csak ők nem a fával, hanem a cirkusszal. De biztos nem lehetek ebben sem, mert már nem látjuk őket a nagy varázslat után, csak egy más szereplő említi őket. Hiányérzetem volt ettől, nem is kicsit.

Közben pedig ez egy fantasy, ahol a cirkusz a mágia színpada. A sok mutatvány és mágikus csoda, amit építenek. Ötletes, sok szép mutatvány van benne, nem is igazán ez a jó szó. Nem is annyira cirkusz, mint inkább egy vidámpark, szellemkastély jut róla eszembe.

Nem hagyományos szerelmi történet, bár az is lehetne. Van egy páros, akik ellenfelek, de szerelembe esnek. Nem szenvedélyes, nem nyálas, ez inkább végzetszerű és elrendelt. Egy másik szereplő meg is fogalmazza, ahogy nekik kellett létezni, a másikon keresztül definiálják magukat, hogy lehetne őt nem szeretni? Valahogy fájdalmas is, ahogy várnak, reménykednek, aztán rá kell jönniük, hogy milyen ketrecbe zárták őket a versennyel.

Szépen megírt, érdekes kötet, de nem az a típus, amit egyértelműen tudnék szeretni.

Morgenstern: Éjszakai cirkusz - Mint fantasy: 70% lírai, egyszerre tragikus és szép, de sok kérdést is nyitva hagy a történet.

Szubjektíven: 50% olyan nyitott vége van, ami az agyamra megy és irritál. Pedig szép.