Melyik regény első és utolsó mondata az alábbi?
1: Vetkőzz!
És továbbra is meg fogja őket idézni, hogy rémséges tetteket vigyen véghez.
2: Ez vagyok én.
Hát, talán még arra is jut időnk, hogy kitaláljunk egy titkos csapatkézfogást, mielőtt a következő hatalmas szörny befordul a sarkon...
Megoldás: Tovább!
Házasságos, bosszút állós, családos.
Nándi az egyetem egyik szépfiúja. Jó családi háttere van, jóképű arca – nincs lány, akit ne tudna megszerezni magának. A kis szürke egér Emő rég álmodozik róla, hogy megszerzi magának a fiút. 
Nándi játszik is kicsit vele, de amikor felbukkan az életében Flóra, a másik lánynak esélye sem marad. Flóra pár évvel idősebb, annyira tehetséges, hogy külföldi ösztöndíjat kap és komoly barátja van. A kémia azonban Nándi mellé sodorja, és érte a fiú változni kezd. Hűséges lesz, aki feleségül is veszi a lányt és otthont teremt kettejüknek Gödöllőn. Évekkel később azonban minden kezd szétesni. Hiába van egy édes kisfiuk, eltávolodnak. Olyan sérelmeket cipelnek, melyeket képtelenek kimondani, csak szenvednek maguknak. Színre lép Nárcisz is, Emő nemezise, aki meg akar fizetni Nándinak.
Általában nem nehéz belőni, egy-egy könyvet kinek lehet ajánlani. Mi a legerőteljesebb sajátossága a kötetnek? Krimi, vagy romantikus? Dráma, kortárs vagy gyerekkönyv? A Semmiért egészen nem adja magát ilyen könnyen.
Részben, áll rá, hogy szerelmes regény. Kétszer két kapcsolat is van benne, mindegyikben a szerelem különböző formáival. Nándi és Flóra, amiből házasság is lesz. Nándi és Emő/Nárcisz. Flóra és Lakos – különben csak engem irritál, hogy mindenki keresztnéven van emlegetve, erre Flóra komoly barátja és a végén az életébe visszatérő férfi meg nem Miklós vagy András, hanem Lakos? Az egyik szenvedélyesebb, a másik közelebb van a barátsághoz és a stabilitáshoz, biztonságos, de akad olyan is, ami inkább rajongás és elvakultság, semmint igazi érzelem. Mindegyik más, és mindegyik összekapcsolódik.
Mégsem tökéletesen romantikus regény, mert itt nincsenek happy endek, szenvedélyes jelenetek és nyál sem. Itt a hétköznapok belegyalogolnak mindenkibe, az érzelmek kihűlnek, és változnak az emberek. Más irány, komolyabb, mint egy szimpla romantikus regény.
Sajátos, egyedi hangja van a szerzőnek, ami szinte egy külön kis verbális buborékba zárt, amíg olvastam a könyvet. Nem elvont, nem nehezen érthető, nem is posztmodern. De más, mint a szimpla szórakoztató irodalom átlagos nyelvezete. Nem is a szavaiban, hanem ahogy összefűzi őket és atmoszférát teremt vele Istók Anna. Nagyon megfogott vele, és ez vitt előre a könyvben akkor is, ha a cselekmény nem éppen az én kedvenc zsánerem.
Mennyi esemény történik ebben a könyvben? Igazából nem sok. Érzelmileg viszont rengeteg minden van benne. Nándi oldaláról is, de elsősorban a női szereplőknél. Emő oldaláról a mámoros, esztelen szerelemtől kezdve a nagy csalódás, megsemmisülés és a rideg bosszú van a palettán. Flóra egy biztonságos és stabil szeretet és egy szenvedély között billeg az elején. Majd a bűntudat mély tengereit is megismerjük vele. Az anyaságot. Azt, ahogy a titkok felemésztik az embert és a kapcsolatát is.
Meg tudtam érteni mindenkit, nagyon erős a kötet érzelmi alapozása és felépítése. Viszont, nyomorult Lakos volt az, akit sajnáltam. Flóra elég alaposan elbánik vele a regény első felében, és a végén is ledob rá egy kisebb atombombát. Ami el is gondolkoztatott: Lakosnak nem lesz jobb azzal, hogy Flóra elmondja neki a múlt azon darabkáját, a sötét titkot, amit eddig elhallgatott. A nő fog megkönnyebbülni, neki lesz könnyebb. Még ingadozom is, milyen befejezést képzeljek kettejüknek, hiszen Istók Anna nyitva hagyja a történetüket.
Tanulságot nem érdemes pár mondatban kiemelni belőle. Komplexebb annál – az életről mesél. Amiben rossz döntéseket hozunk, amiben változtatni kell, szenvedni, és remélni, hogy sikerülhet rendbe tenni a dolgainkat. A pillanat hozza a döntéseket, amivel együtt kell élni – a megbánás általában késő.
A végét leszámítva nagyon megfogott a könyv – komolyan az fáj, hogy nem tragikusabb? Az.
Istók: Semmiért egészen - Mint női: 85% hangulatos a szöveg, a cselekmény érzelmileg erős annyira, hogy leköt végig.
Szubjektíven: 70% a végét nagyon nem szerettem, különben sodort végig a történet.
Cím: Hogyan készítsük el a koporsónkat
Szerző: Morgan Larsson, egy újabb elvetemült skandináv. Először magyarul.
Műfaj: komikus, dramedy
Cselekmény: adott egy nem mindennapi, kéthetes kurzus. A jelentkezők megtanulják hogyan, és el is készítik saját koporsójukat. Közben rengeteg beszélgetés lesz, és már a kiválasztási folyamat is arra épül, milyen emberek a jelentkezők.
Várható megjelenés: merjek ilyet írni? Októberre van a magyar kiadás tervben.
Miért várós?
Nyomozós, hatalmi játszmás, viszonyos.
Decius Caecilius Matella előkelő római család sarja, akik éppen csak lemaradtak arról, hogy nemesnek nevezhessék magukat. Így is fontos pozíciókat töltenek be, és anyagaik terén is jól állnak. Decius 
feladata, hogy pár Rómában történt gyilkosságnak a végére járjon. A városban zajló politikai megmozdulások miatt sokakat nem érintene, ha annyiban hagyná a dolgokat, de Decius nem szereti félbehagyni a dolgokat. Ahogy egyre több holttest kerül elő, ő észreveszi az összefüggéseket. Ahogy összerakja a részleteket, rádöbben, hogy Róma sorsát meghatározó politikai összeesküvés van készülőben, és ennek melléktermékei a holtak. De vajon tud-e bármit tenni, hogy véget érjenek a gyilkosságok és a bűnösök megfizessenek? Vajon a szépséges és gazdag Claudia ezért mutat felé érdeklődést, vagy a saját személye lett kívánatos Róma egyik legszebbének a szemében?
Az ókori Róma bármilyen zsánerű regénynek könnyeden lehet a helyszíne. Lehetnek románcok, történelmi regények, fantasy, drámák, vagy akár krimik is. John Maddox Roberts krimit írt a várossal a főszerepben és egy sajátos nyomozóval a középpontban.
Mielőtt bárki is említhetné Saylor és Gordianus nevét, hamar a különbség: Decius nem hivatásos nyomozó- Állami tisztségviselő, akinek munkaköri feladatai között fordul elő, hogy egy-egy esetet fel kell derítenie. Gordianus ellenben magánnyomozó volt, akit magánszemélyek béreltek fel különféle munkákra. Maguk a karakterek is más személyiségek, Decius lényegesen fiatalabb és jobban visszaadja a dekadens Róma világát, ha azért messze nem annyira romlott is, mint maga a város. Ez elég nagy különbség akkor is, ha a kor egyezik is azzal, amelyben Gordianus mozog.
Mint történelmi regény, sok tekintetben érdekes. A kor szokásai, eszközei és némileg a latin kifejezések is benne vannak a regényben. Hitelesnek éreztem, és kifejezetten szórakoztatónak találtam azt, ahogy a fiatal Caesar megjelenik a lapokon.
Ha már Caesar: az elbeszélő az idős Decius, aki már megélte az egyik legnagyobb római felemelkedését és bukását. Néha a narrációban is felbukkan egy-egy megállapítás, ami a jövőre vonatkozik és amelyből Decius nézetei kitűnnek. Ezeket külön figyelemre méltónak találtam – színesebb tőle a regény és az elbeszélés.
Mint krimi, azonban nekem kevés volt a könyv. Decius nem is igazán nyomoz, hanem informálódik, és így állnak össze a fejében a dolgok. Ok, az ókori Rómában nem vonulhat fel egy ókori CSI egység, de azért többet szerettem volna annál, hogy Decius beszélget ezzel-azzal, nem is feltétlenül a gyilkosságokkal kapcsolatban.
Decius magánéletében pedig felbukkan egy nő, Claudia. Ő sokat kapott a noir regények femme fatale hősnőitől. Tesz olyasmiket, amire ezek a későbbi utódok is elismerően csettintenének. Sokáig nehéz is eldönteni, milyen szerepe lesz a történetben, de elejétől belengi a személyét valami veszélyesség.
Nagy tanulságokat nem fogok ebből a történetből levonni, de az nagyon feltűnő, mennyire romlott az a világ, ahonnan Decius származik. A felszín alatt virágzik a korrupció, és a hatalmasok minden eszközzel játszanak a hatalomért. Az emberéletek mit számítanak nekik? Amíg nem a sajátjuk az, semmit. Most nagyon nem is esett jól azt olvasnom, hogy Decius mennyi mindenre rájön, előkeríti a felelősöket, és a politikai hatalom képes átírni a történteket a saját szájíze szerint. Mintha az igazság semmi lenne, csak az számítana, aminek hinni akarják.
Nem egy mai regény, csak a magyar kiadása új. Ha elég sikeres lesz, még elég sok kötet vár arra, hogy nálunk is megjelenjen. Caesar miatt érdekelne belőle ennél több is.
Roberts: Királycsel – Mint történelmi krimi: 70% visszaadja a kor szokásait, hiteles a hangulata is. Krimi kevesebb.
Szubjektíven: 59% nem találtam szimpatikusnak a hőst. Most lehangolt a mutatott korrupció.
LM Montgomery egyik legsikeresebb karaktere az árva Anne.
A Netflix méltó sorozatot készített belőle - ha el is tértek néhol az eredetitől, a szellemisége végig megmaradt és benne volt az eredeti lényege is.
Kár, hogy minden kötetet nem dolgoztak fel, de a kedvenc részeik így is ki lettek pipálva.
Hódításra készülős, információkat gyűjtős, harcos.
A sápadtak már felismerték, hogy a felszín nem olyan lakhatatlan, mint eddig gondolták. Készülnek a kitörésre, és a hozzájuk képest fejletlen technológiával rendelkező emberek leigázására. Közben a saját népük köréből is végsőkig kiszipolyozzák a nem katonacsalád leszármazottait. A dabasiak közben 
minden erejükkel információkat gyűjtenek. Tudják, hogy valami fenyegeti őket. Tudják, hogy a sápadtak hozzájuk vannak közel, és ha előjönnek, őket támadják meg elsőként. Várkony a saját feje után menve lejut a bunkerbe is, ahol egy korabeli lánnyal sikerül beszélnie is. Réka felismeri a lehetőséget, és a fiúval tart. Ő is részt vesz az előkészületben, hogy megelőző csapást mérjenek a sápadt katonákra.
Rám jellemző, hogy azok a regények, cselekményszálak és karakterek maradnak meg jobban a fejemben, amelyek tetszettek. Igaz, a Sápadtakat ráadásul nem is régen olvastam, de egyből beugrott Bocsi és Várkony, meg a két eltérően fejlődő társadalom is. A vérkészítményeken élés eléggé beleégett az agyamba, annyira borzalmasnak találtam. Ennek ellenére hálásan fogadtam, hogy nem csak az előzményeket összefoglaló pár oldal, de a fontos karaktereket kigyűjtő szedet is van a kötetben. Átfutottam rajta, és máris képben voltam mindenkivel és mindennel. Az első részt ez természetesen nem pótolja, de emlékeztetőként kiváló.
A kötetet alapvetően két szakaszra lehetne bontani. Az első a háborúra való felkészülés, mindkét oldalról. A dabasiak és a sápadtak is információkat gyűjtenek, gyakorlatoznak és készülnek. Közben még több színét és részletét megismerjük annak, hogyan működnek a rendszereik. Milyen a gazdaságuk, a társadalmi hierarchiájuk, a kultúrájuk. Kifejezetten élveztem, ahogy szembe van állítva egymással a dabasiak keményebb és a középkort idéző rendszere a modernebb, de lényegesen elnyomóbb Szürke berendezkedéssel. A regény egyik csúcspontja, amikor a dabasiak cselekvésre akarják késztetni a szürkéket, és Réka részéről kimondásra is kerül, hogy a szürkékkel mi a baj. Nem az intellektusuk, nem a képzettségük, hanem hogy mellette elfelejtettek cselekedni. Inkább elviselik a kalitkát és szenvednek kicsit, ha a kényelmük különben megvan, minthogy kiálljanak magukért.
Ebben még modern üzenetet is felfedezni véltem. Mert nem elég a ma emberének sem, ha ő a klaviatúra bajnoka és a feje tele van fennkölt gondolatokkal. Ha nem áll ki magáért, ha azt várja, hogy mások tevékenykedjenek, míg ő csak az észt akarja osztani, pusztulásra van ítélve. Egyensúlyt kell találni: eszmék és tettek együtt kellenek.
A dabasiak azért tudnak működni, mert náluk ez a kettő megvan. Talán keményebb a szabályrendszerük, de az a kor miatt olyan. Az kell a túléléshez, működik is.
Továbbra is Várkony a regény egyik fő karaktere, akiben megtestesül a korszak ideális embere. Tettre kész, kellően kreatív és bátor, miközben az esze is a helyén van. Vannak érzelmei, félelmei – ha azokat magába is zárja, mert nem divat kimutatni őket. De ott vannak, és Réka is akkor kezd el bízni benne, amikor a fiú megmutatja neki az emberi oldalát, nem csak a gyilkost, aki leszámol azzal, aki veszélyt jelent.
Réka ebben a könyvben, aki nagyon mássá tud válni. A szürkék félénk kamaszlánya volt, aki a végére méltó harcostársa a dabasi seregeknek. Ő be tudja látni, és tud is úgy élni, hogy az eszméket nem csak hangoztatja, de érvényre is juttatja őket, küzd értük.
A sorok között Réka és Várkony minimális romantikus érzelmet is kapnak, így annak sem lesz hiányérzete, akinek nem regény egy könyv némi szerelem nélkül. De itt nem az a lényeg.
A kötet második fele pedig a csatáké. Akciós, pörgős, szórakoztató.
Talán az újdonság varázsa miatt is, az első kötetet jobban szerettem egy kicsit, de ez a rész is a fogamra való volt. Alapos, jól átgondolt, szórakoztató és gondolkoztató egyszerre.
Urbánszki: Újvérűek – Mint disztópia: 75% kalandregényes, szerethető szereplőkkel. A társadalomrajza jól felépített.
Szubjektíven: 80% Várkony és Bocsi továbbra is kedvencek. Tetszett, mennyire alapos.
Semmi sem rosszabb, mint olyan benyomást kelteni, mintha megerősítésre szorulna, semmi nem rosszabb, mint megerősítésre szorulni. (Pinborough: 13 perc)
Az élet maga egy fejtörő, megoldásra váró kérdések véget nem érő sora. (Leonardo da Vinci-rejtvénykódex)
– Találnunk kell egy helyet, ahová mehetünk. A rendőrségre, vagy ilyesmi. Vagy G.I. Joe, vagy esetleg a Bosszúállók kellenének ide. Vagy a Vasember! Vagy valami!
– A Vasember nem létezik, Jack.
– De Robert Downey Jr. létezik. Fogadjunk, hogy tud segíteni! (Brallier: Az utolsó srácok a Földön)
– Most mindjárt azt fogja mondani, hogy olyasvalakire lenne szükségem a háznál, akinek van nêmi tapasztalata ilyen dolgokban, ugye? – kérdezte a nő. – Olyasvalakire, mint maga.
– Készséggel elismerem, hogy sok minden nincs meg bennem a kutyák csodálatos tulajdonságai közül. Rosszul apportírozok, és nem pitizek. De hogy jót is mondjak, az orrom általában nem nedves, és naponta fürdök. (Quick: Halálugrás)
A hölgy, aki behozta a hullámos papagáját, és megkérdezte, mi lehet az oka, hogy a madár nem eszik, és nem énekel. A gond csupán az volt, hogy a papagáj már nem élt. Igazi Monty Pythonhoz méltó jelenet volt… (Schott: Egy kisállatrendelő hétköznapjai)
A szép írásmű is csak vigyázattal fújt szappanbuborék. Száll valameddig a végtelen időben. Aztán elfakul, elmúlik az is. (Gárdonyi: Szívlobbanás)
Egyetlen pillanat alatt megtaláltam azt, amit elveszítettem. Végül is az élet pillanatokból áll, nem igaz? Az egymást követő pillanatok teszik ki az életet. Néhány pillanat elrepül: egy ostoba álom, ahogy feldaraboljuk a zöldséget, kivisszük a szemetet, vagy levágjuk a körmünket. Néhány viszont nem. (Denzil: A néma gyermek)
Miért hisznek az emberek mindig a naplóknak? Azok csak szavak. (Pinborough: 13 perc)
– Dumáltam egy kicsit Jonah-val.
– Az álmatag költő sráccal, aki meg akar dugni?
– Nem is akar.
– Már-már röhejes, hogy mennyire meg akar.
– Azt mondta, komor vagyok, torz és acsargós.
– De cuki! Ez szerelmes. (Awad: Nyuszika)
Szörnyekkel harcolós, baráti társaságos, küldetéseket végrehajtó.
Jack árvagyerek, aki 13 éves korára már túl van pár családon és csalódáson. Most azonban minden megváltozik: a semmiből eljött a világvége. Szörnyek és zombik jelentek meg, a katonaság sokakat kimentett, de a városban ragadóknak nem tudnak segíteni, nekik maguknak kell boldogulnia. Jack támaszponttá növeli a faházát, és megkeresi az egyetlen barátját, a tudóspalánta Quintet. Ketten együtt meg akarják menteni Jack ideálját, az iskolaújság szerkesztőjét, June-t. Első körben azonban csak a nagydarab, korábban életüket megkeserítő Dirköt találják meg – a világ végén még vele is képesek kibékülni, és ütős csapatot alkotni. Nem várt barátok, nagy ellenségek várnak a fiúkra, miközben megtanulnak bízni egymásban, és igazán összedolgozni.
Van pár téma, amiről nehéz elképzelni, hogy gyerekkönyvet lehet készíteni belőle. A zombik is ilyennek tűntek. Gondoljunk csak bele! Élőholtak, akik tulajdonképpen folyamatosan rohadnak. Agyilag zoknik, miközben mások agyát és belsőségeit szeretnék csócsálni. Mondjuk, abban a világban, ahol sikeres lehetett egy ember és zombi Rómeó és Júlia sztori, miért is lepődöm meg azon, hogy már a kissrácok is zombikról olvasnak…
Azért lehet gyerekkönyv zombikkal és szörnyekkel ez a kötet, mert nem a horror elemeken van a hangsúly. Igen, könnyen lehetne belőle az is. Ám itt még a szörnyek is kapnak cuki vonásokat, és messze nem ijesztőek. A zombik is inkább tűnnek viccesnek és szerencsétlennek, mint halálos gyilkológépeknek. Ugyan nem egy utalás van arra, mennyire nagy az életveszély a szereplők körül minden nap, ez hangulatában nem jelenik meg.
Főleg Jack játéknak fogja fel a helyzetet, és nem érzik az egésznek a súlyát. Egyetlen jelenet van benne, amikor valami megcsillan, hogy azért nem ennyire móka és kacagás az élet, ha a szomszéd egy benga szörny, a kertedet meg elözönlik az éhes zombik. June az, aki kimondja, hogy retteg és nem találja a helyét a világban. Jack azonban hamar elveszi ennek az élét, majd June is átmegy világvégi amazonba.
A történet gyorsan halad, minden fejezetre be van ütemezve valamilyen akció. Nem feltétlenül harc, de jut bele felfedezés és kaland. alapból gyorsan lehet olvasni a szedés és a sok rajz miatt, de a cselekmény is segíti a sebesebb haladást.
Fontos elem a kötetben a humor. Nyelvi, szituációs, kisebbeknek és nagyobbaknak. Mindkettőből volt benne olyan, amit megjegyeztem és amin tudtam mosolyogni annak ellenére, hogy már egy ideje nem vagyok a célközönség korosztályába tartozó olvasó. Gyerekekre van hangszerelve, kedves poénokat írtak bele. A témából adódóan fekete humor is lehetne benne, de a szerzők megállták, és ilyet nem írtak bele.
Akad benne bőven popkulturális utalás. Ezeket bírom, így itt is jó kedvvel fedeztem fel őket és állapítottam meg, hogy a Marvel milyen hatással van a kultúránkra. Ha a zombik eljövetelekor is arra várnak a srácok, hogy Robert Downey Jr. megmentőként fog megjelenni.
Ki kell emelni, mennyire jól sikerült a kötet grafikája. Nem ronda, de nem is művészien alapos rajzok kerültek bele. Igényes skiccek? Azt külön díjaztam, hogy több szerepük volt, mint a szöveg puszta illusztrálása. Saját poénokat kaptak a rajzok, és olyan párbeszédek is annak beléjük ágyazva, melyek különben nem részei a regény szövegének. Így kicsit képregénnyé is válik gyerekkönyv mellett.
A karakterek gyerekek. Típusokat testesítenek meg: okos, jópofa, erős. De gyerekkönyv, belefért így is.
A bátorság és a barátság benne az értékek, ez is pozitív.
Van belőle animációs sorozat, jön a regénynek folytatás is. Sikersztori lett, megérdemelten.
Brallier: Az utolsó srácok a Földön - Mint gyerekkönyv: 75% képek és szöveg egységben, humoros és kalandos, pozitív üzenettel.
Szubjektíven: 70% szerettem a humorát, ha az ízlésemhez képest túl gyerekek is a szereplők.
5: Abercrombie: Az Első Törvény – birodalmak próbálnak megélni egymás mellett, de állandó a 
csatazaj közöttük. Barbárok harcolnak az Unió ellen, nemesek küzdenek a hatalomért mindenfelé. Glokta inkvizítor ravasz terveket sző, miközben egy mágus is mozgásba lendíti a szálakat. Királyok buknak és emelkednek fel, miközben egy véres világrend születik holtak tengeréből.
4: McDonald: Éjszárny – az emberiség a mágusai segítségével már aratott győzelmet a Mély Királyainak isteni erejű hordái felett. A béke azonban nem tartós, a Kárhozatban, a háború átkozott mementójában már mozgolódnak az árnyak egy újabb háború felé haladva. A fejvadász Galharrow, az egyik mágus emberi szolgája újabb veszélyes küldetésre 
kell induljon. Ha sikerrel jár, az emberiségnek még nem kell kihalnia.
3: Gemmell: Legenda – a Drenai Birodalom a véggel néz farkasszemet. A nadír hordák egyre csak törnek előre, egy esély van megállítani őket. Egy legendás várban, amely még nem esett el. Ám a védők kevesen vannak, alig képzettek és egyetlen reményük legendás Druss, az agg harcos, akinek ez lesz az utolsó csatája. Mágia, hősiesség és elkeseredett emberek csapnak össze egy legendává váló ostromban.
2: Martin: Trónok harca – hosszú évekkel korábban gyilkos polgárháború dúlt a Hét Királyságban, melynek eredményeképpen a sárkánylovas királyt letaszították, utolsó két gyermeke külföldre kellett, hogy meneküljön. Miközben az utolsó Targaryen erőt gyűjt és az örökségét akarja, a Vastrónért újra háború robban ki, hála egy újabb királyi pár gaz tetteinek. Pedig egy sokkal nagyobb fenyegetés les minden élőre, a holt seregek készülődnek északon.
1: Abercrombie: Szilánkos-tenger – Yarvi nem királynak lett szánva. Az apja egy harcos nép harcos királya, az elsőszülött fia a pontos mása volt. Ám egy ármány miatt mindketten odavesztek, és a torz kezű fiúnak kellett a trónra felülni. Első dolga pedig a bosszúhadjárat. Ám elárulják, és mire feleszmél, már rabszolgaként kell túlélnie. Yarvi talán nem harcos, de az elméje kivételes. Tervet sző, hogy jusson haza. Új barátokat szerez, köztük egy férfit, akinek legalább akkora titka van, mint a származását rejtő fiúnak. Yarvi pedig az életét teszi fel arra, hogy bevégezze a bosszút, szolgálja hazáját és családját.
Visszaemlékezős, állatos, tippekkel teli.
Dr. Schott még az egyetem előtt töprengett, milyen szakra kellene mennie. Az állatokat mindig is szerette, és bár soha nem tarthatott annyi és olyan kisállatot, mint szerette volna, a felvételin az 
állatorvosi kar mellett döntött. Ebben is helyezkedett el, és egészen addig vitte, hogy egy állatrendelő tulajdonosai közt van és orvosként is helytáll a rendelőben. A pályán eltöltött 25 év alatt találkozott rengeteg kis kedvenccel: kutyákkal, macskákkal, madarakkal, még halakkal és egzotikus állatokkal is. Volt eb, melyet többször kellett műtenie, mert a kutya kedvenc csemegéje a kő volt. Felvilágosítani gazdikat, akik nem értették, hogyan lehet vemhes a macskájuk, ha az egyedüli kandúr, mellyel kapcsolatba került, a saját bátyja. De azt is elmondja, miért kerülnek annyiba az állatorvosi szolgáltatások, amennyibe és miért van rájuk szükség. Mi az oka az e pályán levők magas öngyilkossági arányának.
Mit vár az ember, ha egy állatorvos memoárjába kezd bele? Sok-sok történetet állatokról. Attól függően, hol praktizál a doki, lehetnek változatosak a fajok. Egy kertvárosi állatorvos elsősorban kutyákkal, macskákkal és madarakkal találkozik, de egy vidéki repertoárjában bent lehetnek tehenek, lovak, bárányok, sokkal szélesebb paletta.
Ez a doki városi doktor, így az ő történeteiben főleg a klasszikus, négylábú kedvencek kapnak helyet. Ez az a része a kötetnek, amit szerettem. A sok év alatt sok különc állattal és emberrel ismerkedett meg, és egy-egy történetet el is mesél róluk dr. Schott. A hétköznapi kajlaságtól kezdve komolyabb problémákig tárgyal eseteket. Az különösen izgalmas, amikor az állat mellett a gazdinak is segítséget kell nyújtani – hiszen az állat nem tud beszélni, a gazdi annál többet. Állati vizsgálat és pszichológiai ülés, egyben.
Ám sajnos ez a kisebb része a kötetnek. Dr. Schott nem csak az emlékezetes eseteiről mesél itt. Ad tippeket a gazdiknak, de olyan ügyekben, amelyek már inkább reklámnak, mentegetőzésnek tűnnek. Fontosnak tartja kiemelni, mennyire fontos, hogy az ember rendszeresen elvigye a kedvencét orvoshoz, ha drága is egy-egy időpont. Ami új volt innen nekem, hogy az állatok nem szeretik kimutatni, ha valami bajuk van. Rejtegetik és sokkal jobb színészek, mint egy beteg ember. Ha a doki ismeri az állatot, akkor nagyobb esélye észreveszi, amikor tényleg baja van. Plusz, egy kis szociális tőke is: ha ismeri az állatot, rendszeresen látja, nagyobb eséllyel jár utána a dolgainak, mint az egyszer látott állat panaszainak. Majd hosszan olvashatunk arról is, miért kerülnek ennyibe a vizsgálatok. Elmondani nem tudom, mennyire nem tudott érdekelni a rezsin és az asszisztens bérén való elmélkedés.
A kötet felépítésének, a témáinak nagyja nem is regényes, sokkal inkább olyan, mint egy esszégyűjtemény állatorvosi témában. Sok benne a financiális kérdés, magyarázat arra, miért olyan az állatok ellátása, amilyen. Az állatorvosoké nem egy rossz szakma, Schott is szereti, mégis egészen sötét képet fest. Még külön fejezet is szól arról, hogy magasabb az állatorvosok körében az öngyilkosok aránya, mint az átlag népességben. Úgy éreztem, mintha sajnáltatni akarná a szakma képviselőit. Ezzel meg nagyon nem tudok együtt érezni. Millió meg egy munkát el tudok képzelni, ami nyomasztóbb, mint az övék.
Nem szerettem a szerző stílusát sem. Ha nem is tudományos a szöveg, de meglepően száraz és tényszerű. Mintha nem akarná, hogy beleéljük magunkat vagy együttérezzünk. Mintha nem is szórakoztatni akarna, hanem tájékoztatni. De ilyen címmel én nem azt akartam megismerni, milyen kihívások vannak az állatorvosi pályán és milyen rossz tud lenni nekik.
Bánni azért nem bánom, hogy olvastam. Volt benne érdekes rész is, és az állatos anekdoták akkor is tetszettek, ha kisebbségben vannak a kötetben.
Schott: Egy kisállatrendelő hétköznapjai - Mint memoár: 40% egy része aranyos, van mondanivalója a szerzőnek. De száraz is.
Szubjektíven: 45% az állatos anekdotákat szerettem, a szakma kínját-baját nem éppen.