Hódításra készülős, információkat gyűjtős, harcos.

A sápadtak már felismerték, hogy a felszín nem olyan lakhatatlan, mint eddig gondolták. Készülnek a kitörésre, és a hozzájuk képest fejletlen technológiával rendelkező emberek leigázására. Közben a saját népük köréből is végsőkig kiszipolyozzák a nem katonacsalád leszármazottait. A dabasiak közben minden erejükkel információkat gyűjtenek. Tudják, hogy valami fenyegeti őket. Tudják, hogy a sápadtak hozzájuk vannak közel, és ha előjönnek, őket támadják meg elsőként. Várkony a saját feje után menve lejut a bunkerbe is, ahol egy korabeli lánnyal sikerül beszélnie is. Réka felismeri a lehetőséget, és a fiúval tart. Ő is részt vesz az előkészületben, hogy megelőző csapást mérjenek a sápadt katonákra.

Rám jellemző, hogy azok a regények, cselekményszálak és karakterek maradnak meg jobban a fejemben, amelyek tetszettek. Igaz, a Sápadtakat ráadásul nem is régen olvastam, de egyből beugrott Bocsi és Várkony, meg a két eltérően fejlődő társadalom is. A vérkészítményeken élés eléggé beleégett az agyamba, annyira borzalmasnak találtam. Ennek ellenére hálásan fogadtam, hogy nem csak az előzményeket összefoglaló pár oldal, de a fontos karaktereket kigyűjtő szedet is van a kötetben. Átfutottam rajta, és máris képben voltam mindenkivel és mindennel. Az első részt ez természetesen nem pótolja, de emlékeztetőként kiváló.

A kötetet alapvetően két szakaszra lehetne bontani. Az első a háborúra való felkészülés, mindkét oldalról. A dabasiak és a sápadtak is információkat gyűjtenek, gyakorlatoznak és készülnek. Közben még több színét és részletét megismerjük annak, hogyan működnek a rendszereik. Milyen a gazdaságuk, a társadalmi hierarchiájuk, a kultúrájuk. Kifejezetten élveztem, ahogy szembe van állítva egymással a dabasiak keményebb és a középkort idéző rendszere a modernebb, de lényegesen elnyomóbb Szürke berendezkedéssel. A regény egyik csúcspontja, amikor a dabasiak cselekvésre akarják késztetni a szürkéket, és Réka részéről kimondásra is kerül, hogy a szürkékkel mi a baj. Nem az intellektusuk, nem a képzettségük, hanem hogy mellette elfelejtettek cselekedni. Inkább elviselik a kalitkát és szenvednek kicsit, ha a kényelmük különben megvan, minthogy kiálljanak magukért.

Ebben még modern üzenetet is felfedezni véltem. Mert nem elég a ma emberének sem, ha ő a klaviatúra bajnoka és a feje tele van fennkölt gondolatokkal. Ha nem áll ki magáért, ha azt várja, hogy mások tevékenykedjenek, míg ő csak az észt akarja osztani, pusztulásra van ítélve. Egyensúlyt kell találni: eszmék és tettek együtt kellenek.

A dabasiak azért tudnak működni, mert náluk ez a kettő megvan. Talán keményebb a szabályrendszerük, de az a kor miatt olyan. Az kell a túléléshez, működik is.

Továbbra is Várkony a regény egyik fő karaktere, akiben megtestesül a korszak ideális embere. Tettre kész, kellően kreatív és bátor, miközben az esze is a helyén van. Vannak érzelmei, félelmei – ha azokat magába is zárja, mert nem divat kimutatni őket. De ott vannak, és Réka is akkor kezd el bízni benne, amikor a fiú megmutatja neki az emberi oldalát, nem csak a gyilkost, aki leszámol azzal, aki veszélyt jelent.

Réka ebben a könyvben, aki nagyon mássá tud válni. A szürkék félénk kamaszlánya volt, aki a végére méltó harcostársa a dabasi seregeknek. Ő be tudja látni, és tud is úgy élni, hogy az eszméket nem csak hangoztatja, de érvényre is juttatja őket, küzd értük.

A sorok között Réka és Várkony minimális romantikus érzelmet is kapnak, így annak sem lesz hiányérzete, akinek nem regény egy könyv némi szerelem nélkül. De itt nem az a lényeg.

A kötet második fele pedig a csatáké. Akciós, pörgős, szórakoztató.

Talán az újdonság varázsa miatt is, az első kötetet jobban szerettem egy kicsit, de ez a rész is a fogamra való volt. Alapos, jól átgondolt, szórakoztató és gondolkoztató egyszerre.

Urbánszki: Újvérűek – Mint disztópia: 75% kalandregényes, szerethető szereplőkkel. A társadalomrajza jól felépített.

Szubjektíven: 80% Várkony és Bocsi továbbra is kedvencek. Tetszett, mennyire alapos.