Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Fantasy háborúk

2020. március 17. - BBerni86

5: Abercrombie: Az Első Törvény – birodalmak próbálnak megélni egymás mellett, de állandó a r5_29.jpgcsatazaj közöttük. Barbárok harcolnak az Unió ellen, nemesek küzdenek a hatalomért mindenfelé. Glokta inkvizítor ravasz terveket sző, miközben egy mágus is mozgásba lendíti a szálakat. Királyok buknak és emelkednek fel, miközben egy véres világrend születik holtak tengeréből.r4_36.jpg

4: McDonald: Éjszárny – az emberiség a mágusai segítségével már aratott győzelmet a Mély Királyainak isteni erejű hordái felett. A béke azonban nem tartós, a Kárhozatban, a háború átkozott mementójában már mozgolódnak az árnyak egy újabb háború felé haladva. A fejvadász Galharrow, az egyik mágus emberi szolgája újabb veszélyes küldetésre r3_44.jpgkell induljon. Ha sikerrel jár, az emberiségnek még nem kell kihalnia.

3: Gemmell: Legenda – a Drenai Birodalom a véggel néz farkasszemet. A nadír hordák egyre csak törnek előre, egy esély van megállítani őket. Egy legendás várban, amely még nem esett el. Ám a védők kevesen vannak, alig képzettek és egyetlen reményük legendás Druss, az agg harcos, akinek ez lesz az utolsó csatája. Mágia, hősiesség és elkeseredett emberek csapnak össze egy legendává váló ostromban.r2_42.jpg

2: Martin: Trónok harca – hosszú évekkel korábban gyilkos polgárháború dúlt a Hét Királyságban, melynek eredményeképpen a sárkánylovas királyt letaszították, utolsó két gyermeke külföldre kellett, hogy meneküljön. Miközben az utolsó Targaryen erőt gyűjt és az örökségét akarja, a Vastrónért újra háború robban ki, hála egy újabb királyi pár gaz tetteinek. Pedig egy sokkal nagyobb fenyegetés les minden élőre, a holt seregek készülődnek északon.

1: Abercrombie: Szilánkos-tenger – Yarvi nem királynak lett szánva. Az apja egy harcos nép harcos királya, az elsőszülött fia a pontos mása volt. Ám egy ármány miatt mindketten odavesztek, és a torz kezű fiúnak kellett a trónra felülni. Első dolga pedig a bosszúhadjárat. Ám elárulják, és mire feleszmél, már rabszolgaként kell túlélnie. Yarvi talán nem harcos, de az elméje kivételes. Tervet sző, hogy jusson haza. Új barátokat szerez, köztük egy férfit, akinek legalább akkora titka van, mint a származását rejtő fiúnak. Yarvi pedig az életét teszi fel arra, hogy bevégezze a bosszút, szolgálja hazáját és családját.r1_41.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5115528564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása