Gyilkosos, családi, pszichés, titkos.

A neve Annie Doyle volt. Már csak volt, mert meghalt – pontosabban: meggyilkolták. A tettes egy házaspár, akire senki nem gyanakodva. A nő csodás háziasszony, a család a mindene. A férfi tiszteletben álló bíró. Annie pedig egy prostituált volt, családi és drogproblémákkal. Andrew és Lydia őrzik a titkot és az indítékuk, de a férfi lassan beleroppan a teherbe. Nem segít, hogy azt kell játszaniuk még maguk között is, hogy minden rendben van. Mert van egy kamasz fiúk, Laurence, akit mindentől meg akarnak kímélni. Nem is sejtik, hogy a fiú többet tud, mint amit feltételeznek róla. Nem is sejtik, hogy Annie testvére, Karen sem képes elengedni a nővérével történteket. Amikor Laurence és Karen találkoznak, egyre elkerülhetetlenebbé válik a keserű vég.

A thriller egyik izgalmas, de korántsem boldog ágazata – amit most a fantasy zsánerek után szabadon elnevezek – a dark thriller. Nem a horror elemre utalok ezzel, mint ahogy a fantasy esetében tenném, hanem a thriller hős/hősnő lelki sötétségére. Amikor bemerészkedünk a gonosz környezetébe, amikor beteg és sötét emberek lelkébe kezdünk el belelátni. Ilyen volt a Kevin horrornaplója, a Holtodiglan vagy a Ne higgy a szemének.

Ilyen ez a regény is. Ráadásul egy olyan véggel, ami komolyan fájt. Hasonlóan éreztem utána magam, mint a Ne higgy a szemének esetében. Miután letettem, még sokkolva voltam. Ami nem csak azért volt, mert egy szereplő olyan beteg, hogy beleborzong az ember. Hanem, mert megbontja azt a mesei rendet, amit egész gyerekkorunkat végigkíséri: a jó győz, a gonosz elnyeri a jutalmát. Harry Pottert nem győzheti le Voldemort!

De felnövünk, és sajnos megtudjuk, hogy a mesék szabályai a valóságban nem működnek. Engem még szórakoztatni is tud egy-egy gonosz karakter története. Hannibal Lecter nagy kedvencem, de máskor is előfordult már, hogy a gonosznak drukkoltam. Így el is gondolkodtam, most miért rázott meg ennyire ez a regény. Részben benne van, hogy mindent összevetve a happy end a megszokott. De talán azért is, mert rossz azt olvasni, hogy azok szenvednek, akik erre nem szolgáltak rá. Egész más drukkolni a gonosznak (itt nem tettem, ő nem stílusos gonosz volt, csak simán beteg) és azzal szembesülni, hogy ez a gonoszság milyen hatással van a jobb sorsot érdemlőekre.

A regényt olvasva rendszeresen kaptam egy gyomrost, és nem a cselekménytől, bár abban is vannak meglepő és durva fordulatok. Az emberek azok, akik a legnagyobb csapást mérik. Ami a regénynek egy dicséret, mert valódi, emberi hősei vannak, akikkel együtt lehet érezni, akik hibáznak és igyekeznek, akik terveznek és szenvednek. Karakter szempontból remek.

Thrillerhez méltóan végig tartja a feszültséget, és több szereplő is nagy nyomás alatt van. Az egész regény hangulata sötét, fenyegető, miközben a cselekmény is ötletes.

Boldog tényleg nem lettem tőle, de nagyon kikapcsolt, amíg olvastam.

Értékelés (Mindig is éjjel lesz) – mint thriller: 95% a cselekmény pörög, és több szereplő nézőpontjából elmesélt. Arányban vannak a lelki események és a külső cselekmények. A szereplők árnyaltak, és némelyikük igazán sötétre sikerült. Szórakoztató, de sötéten. Jó kedve nem lesz tőle senkinek, ahogy mélyebb tanulságot se hordoz, de jól kikapcsol. Szubjektíven: 85% a vége nagyon fejbe csapott. Sötét karakterek sötét győzelmei, és az a nyomor, amit okoznak… hú! Pszichésen nagyon jól fel vannak építve a karakterek, végig volt feszültség is, de a vége mindent visz.