Nyomozós, misztikus, rejtélyes, szigetes, kosztümös.

Faith a családjával egy szigetre tart, a lány nem is érti, miért. Az apja természettudós, gyakran van úton, de nejét és gyerekeit nem szokta magával vinni. A lány kutakodik, és rájön, az apja a botrány elől menekíti őket. Faith nagyon hinni akar az apjában, így amikor a holtteste kerül elő, öngyilkos lett, ő gyilkosságra gyanakszik. Nyomozni kezd, és rátalál apja igazi kutatási alanyára. Egy fa, melyet hazugságokkal kell táplálni, és cserébe olyan gyümölcsöket terem, melyek az igazságot fedik fel. Faith megkezdi a fa táplálását, hogy a tőle kapott válaszokkal megtalálja az igazságot az apjáról is. A szigeten és a köröttük élők lelkében sok titok lappang, és mire Faith eljut a válaszokig, rá kell jönnie, mennyire más minden, mint aminek tűnik.

Ettől a regénytől nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Valami misztikusabbat és izgalmasabbat képzeltem el fejben. Nem az a baj, hogy gyerekkönyv, azt is lehet különböző zsánerekkel színezni. (A Flavia sorozat még kicsit a gótikus horrort is beemeli egy gyerekkönyv sorozatba.) De ez nem állt össze.

A cselekmény egész egyszerűen nem lett izgalmas. Faith, bármennyire is akarjon szorítani neki az olvasó, egy kislány egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy a férje támasza legyen, és vezesse a háztartást. Semmilyen eszköze nincs, amivel nyomozhatna. Kicsi is, ehhez nem is ért, maximum megfigyelhet és kileshet dolgokat.

Talán ezért is hozta be a történetbe Hardinge a fát, ami látomásokkal elkezdi vezetni a lányt. Olyan igazságokat fed fel neki, amiket magától a lánynak esélye sem lenne megtalálni. De még ez a fa se lett misztikus, pedig maga az ötlet kellően misztikus, természetfeletti rejtély. Azt még díjaztam is, amikor azzal játszik el a kötet, hogy ez lehet a bibliai tudás fája. Bár abban nem látok logikát, hogy az a fa miért hazugságokkal táplálkozna. Mintha az Édenben olyan sok hazugság lett volna – míg az emberek nem ettek a gyümölcséből, nem tudtak hazudni sem. És ha a hazugságért terem itt a gyümölcs, az Édenben nem lehetett volna gyümölcse, amit megettek az első hazugság előtt. Bár ez lenne a legnagyobb gond a regénnyel, de nem ez az.

A karakterek is meseszerűek. Nem tudja őket árnyalni a szerző, amikor az alapokat leteszi ahhoz, hogy ne fekete-fehér karakterekkel dolgozzon. Agatha izgalmas figura lehetett volna, aki próbált egy férfiak uralta világban boldogulni a maga módszereivel. De a főszereplő Faith, aki a jó kislány, akivel a gyerekolvasók azonosulhatnak.

Okos, kíváncsi, hűséges, nagy tervekkel. Rajta keresztül a szerző kifejti, hogy a lányok is vannak olyan értékesek, mint testvéreik és apáik. Faith bátran kezd bele egy olyan életútba, ami a korba a nők előtt összezárt. Így egyfajta példakép lesz, aki a mai kislányoknak is azt tanítja, hogy merjék megvalósítani az álmaikat.

Szerintem unalmas, és nem elég rejtélyes sem, bár vannak értékelhető tulajdonságai.

Értékelés (Hazugságok fája) – mint gyerekkönyv: 50% látszólag egy laza krimi gyerekeknek, de van mögöttes tartalma. Tanítgat arra, mennyire tele van a világ hazugsággal, és jobb az egyenes és az igazság. Női regény is, mert a kosztümös környezet ellenére is lány a főszereplő, aki olyan pályára készül, ami neki nem nyitott. Szubjektíven: 20% nem tudott megfogni. A szigetnek, a múlt századi környezetnek megvan a maga hatása, de a misztikus szál gyenge. Valami nagyon mást vártam, izgalmasabbat, érdekesebbet, ez inkább elmélkedős lett.