Fülszöveg: 

Daisy Wells és Hazel Wong elhatározzák, hogy titkos nyomozóirodát alapítanak a Deepdean Leányiskolában. Ám jó ideig nem akad igazán izgalmas ügyük. (Hacsak nem találod annak Lavinia Elveszett Nyakkendőjének Esetét. Ők nem találták annak.)

Ám Hazel egy este a tornaterembe lépve holtan találja a természettudományt tanító Miss Bellt. Amikor öt perccel később visszatér Daisyvel, a holttestnek már nyoma sincs. Eltűnt! Hazelnek és Daisynek most már egy igazi gyilkosságot kell felgöngyölítenie. Először viszont be kell bizonyítaniuk, hogy egyáltalán megtörtént – még mielőtt a gyilkos újra akcióba lendül (és persze mielőtt a rendőrség átvenné az irányítást).

A két önjelölt detektív bizonyítékokat gyűjt, gyanús jelek után kutat, és természetesen mindenkit szemmel tart az iskolában. Hazelnek és Daisynek minden ügyességükre szükségük van, hogy elkapják az elkövetőt – de vajon sikerül nekik? És nyomozás közben vajon a barátságuk is kiállja a próbát?

Szerintem: 

Alapvetően azt az ötletet bírnám, hogy szerettessük meg a krimit a kisebbekkel is, és legyenek nyomozgatós gyerekkönyvek. De nem lehetne

ezt ennél jobban csinálni?

Mert sajnos Stevens gyerek nyomozói nagyon hamar az agyamra mentek. El sem tudom dönteni, hogy melyik lányt találtam idegesítőbbnek. Daisy túl idealizáltnak van beállítva: gazdag, ő a legokosabb, a legnépszerűbb és még szép is. Ő az, aki megy elől és kitalálja, mit csináljanak, a másik lány pedig hű kutyaként lohol utána. Hazel küzd nem egy komplexussal: kínai származása miatt kívülálló az angol lánynevelő iskolában, és mélyen hálás, hogy Daisy pont vele akar barátkozni. Ő az a típus, akinek lennének jó tulajdonságai, de nulla az önbizalma és a legkisebb figyelemért, kedvességért is mélyen hálás. Szerencséje, hogy Daisy tényleg a barátja, mert különben ő a tökéletes lábtörlő.

De pozitív gyerekkönyv és a gyerekek között nem alakulnak úgy a viszonyok, ahogy lehetne. Mert ez nagyon könnyen szólhatna arról is, hogy Hazel hogyan lenne terrorizálva, vagy éppen Daisy tudná nagyon könnyen kihasználni. De itt a lányok kedvesek, barátkoznak, a kis viszályaik sokkal gyerekesebbek és lényegtelenek.
Az a fontos, hogy Daisy és Hazel játékból nyomozósat játszanak.

Hazel lesz az, aki látja holtan miss Bell-t. De mivel nincs test, nem is hisznek neki, ügy sem lesz. Daisy a kivétel, akivel nyomozásba kezdenek.
Mélyen gyerekes módon, gyakran szimpátia alapján. Kb. mindenkit felvesznek a gyanúsítottak listájára, aztán kb. le is húznak mindenkit róla. Nincs igazi nyomozás, hagyományos értelemben az alig krimi. A kislányok leskelődnek a felnőttek után, kombinálnak és mindenbe belefutnak. Vagyis, nem kell igazán keresniük a válaszokat és az agyukat használni, mert minden szembejön velük. Kényelmes.

Összefoglalva: az esetet érdektelennek találtam, a nyomozás nagyon gyerekkönyves és még a főszereplő lányokat se szerettem. Vagyis, ez nem lesz a gyerekkönyv sorozat, amivel komolyabb kötetek között pihenek. Ahhoz túlzottan bosszantónak találom.

Az sem segített, hogy Hazel az elbeszélő a maga problémáival és 'bocsánat, hogy élek' mentalitásával. Egyszerű, agyonértelmezett és túlmagyarázott – ilyen szempontból is nagyon gyerekkönyv.

Vannak jó gyerekkönyv sorozatok, de a nyitány alapján ezt nem sorolnám oda. Nem tetszett, írhatom ezt is.