Fülszöveg: 
Aladdin szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról… A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta…
Szerintem:
Ez nekem olyan kis semmilyen volt. Eléggé gyerekkönyv is, és ugyanaz a sémája, mint
az előző kötetnek. Vagyis, misztikusnak tűnik, de kapunk mindenre reális magyarázatot és hiába a kicsit sejtelmes utolsó kép, nem elég ütős, hogy elgondolkoztasson, van-e természetfeletti magyarázat is.
A története nagyon egyszerű. A török bevándorló családnak egyre rosszabbul megy, már a visszaköltözésen is gondolkodnak, amit a gyerek Aladdin nagyon nem akar. Svédnek tartja már magát, így kis barátaival maga próbálja meg elkapni az áttermüket rabló tolvajt. Közben egy iskolai projekt kapcsán eltűnt ezüstöt keresnek, és egy rejtélyes rövidnadrágos fiú személyazonosságát is kutatják.
Gyerekkönyv, így túlzottan nem kell megerőltetniük magukat, mondhatni szembejönnek velük a válaszok. Felnőttként sok minden magától értetődik, mint pl. az is, hogy mit jelenthet az üzenet, Orion őrzi az ezüstöt. Eléggé ki lett hangsúlyozva, hogy az öregnek a kutyája volt a legjobb barátja, akinek a neve…
Gyerekkönyvként előnyös, hogy ennyire lineáris és érthető, de idősebbként túlzottan is az. Gyakran éreztem szájbarágósnak és túlmagyarázottnak, de nem is én vagyok a célközönség. De az ötlet működik, kiskamaszoknak éppen elég lehet, hogy megszeressék a krimit. Mert tényleg van több szál, nyomok, kincskeresés és kalandok, mozgalmas is a cselekmény. Csak minden gyerekekre szabott, nem is tudtam komolyan venni.
Hiányoztak a sötét szereplők is. Mindenki kedves, jóindulatú, ha úgy tetszik, unalmas. Itt még az embereknek a titkai is arról szólnak, mennyire jó emberek. Mats, a család éttermében dolgozó fiatalember? Az a nagy titka, hogy egy menekült házaspár kisgyermekeit rejtegeti és gondozza, eteti. Szintén, gyerekkönyvnek kerek így, felnőttként kevésbé.
Viszont, az skandinávos és érdekes húzás, hogy a gyerekkönyvbe is beépít társadalmi problémát. A kikötőben egy menekültekkel teli hajó horgonyoz, és téma, mit kellene tenni. Szerepet kap az erősödő idegengyűlölet, de szerepet kapnak azok is, akik emberbarátként segítenének a szíreknek. A szerző különben nem dönti el a kérdést, melyik a jó – rossz megoldás. Az olvasóra hagyja, kivel és mennyire ért egyet.
Gyerekkönyvnek van benne ötlet, csak nagyon érzem, hogy ez már nem nekem szól. A sokkal kisebbeknek inkább. Ebben nincs meg sem a szövegminőség, sem az a hangulat, amit pl. Zafón tudott a maga hasonló sorozatában.
