Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Bruck: A fogadalom

2018. március 22. - BBerni86

Gyerekes, nyomozós, űrlényes, eltűnéses, titkos.

A 13 éves Tom egy zenélődoboz megszállottja. Nem kell felhúzni sem, hogy időnként lejátssza a „Boldog születésnapot” című dalt. Amikor játssza, a városkában valami különös történik. Eltűnik valaki, vagy valami. De senki nem hiszi el a fiúnak, akinek már konkrét elmélete is van: egy űrlény rejtőzik közöttük, aki gyerekeket és tárgyakat tüntet el. Tom meggyőződése, hogy az öccse, Peter is azért tűnt el egy éve, mert Vasláb elragadta. Most új fiú költözik a városba, Cosmi. A nyarat náluk tölti Tom unokahúga, Miranda. Ők hárman összefognak, és Vasláb nyomába erednek, hogy visszaszerezzék az elraboltakat. Közben talán ezt is megfejtik, miért felejtenek el az emberek olyanokat, mint egy könyvet, amit olvastak.

Mielőtt bármibe is belemerülnék, le kell szögeznem, hogy ez egy gyerekkönyv. Egy 12-13 éveseknek szánt könyv, ami nem is csoda, hogy nekem nem tudott tetszeni. A célközönségnél bőven idősebb vagyok, és nincs benne olyan elem, ami a könyvet a gyerek mellett a szülők generációjának is érdekessé tenné. Gyerekként talán jobban tetszett volna, bár ebben sem vagyok biztos. Én is ugyanis az a stréber gyerek voltam, akinek már 11 évesen Jókai Mór volt a kedvenc írója, vagyis már akkor a bonyolultabb történeteket szerettem.

De akkor vissza ehhez a regényhez! Amivel van még egy nagy bajom. Ha azt mondom, hogy egy kisváros, ahol gyerekek tűnnek el rejtélyesen, és az eltűnt bátyja nyomoz a barátaival, mert a felnőttek tehetetlenek, kinek mi ugrik be? Az és Stephen King. Stranger Things. Azok tényleg nekem szóltak, szerettem is őket, így máris úgy érzem, hogy ez csak gyenge és gyerekesített verziója egy-egy sikertörténetnek.

A regény nagyon egyszerű, a története és a szerkezete is abszolút kis olvasónak van szánva. Az események lineárisan haladnak, mindentudó elbeszélő által sorban elmesélve. Nincsenek nagy fordulatok, a tempó nagyon kényelmes. Amikor egy fejezetben egy cukrászdában eszegetnek, és a poén, hogy nincs náluk pénz, ki kell találni, hogy oldják meg a helyzetet, majdnem feladtam. Gyerek fejjel el tudom képzelni, hogy ez leköt, és olyan kitérő a cselekményben, ami érdekes is lehet, de a mai fejemmel nem találtam annak.

A karakterek egyszerűek és nagyon tipikusak. Nincs bennük olyan egyedi ötlet, ami miatt jól meg tudnám őket különböztetni, vagy emlékezetesek lennének. Jó fejek, nyomozgatnak. Az egyik erős, a másik okos. Karakterfejlődést sem fedeztem fel.

Durva, de nekem egyetlen fejezet tetszett, ami az űrlény szemszögéből van elmesélve. Annak volt humora is, abban volt ötlet is. Meg is állapítottam, hogy nekem sokkal izgalmasabb lenne egy regény, amiben Vasláb és az ő világa főszerepel.a_fogadalom.jpg

Gyerekkönyv, így olyan értékek mellett áll ki, mint a testvéri szeretet, a barátság, a bátorság. Ezzel nincs is semmi baj, de Vasláb világával olyan témát is belenget, ami izgalmasabb lenne.

Nem ezt ajánlanám a rokon gyereknek sem, vannak jobb gyerekkönyvek ennél!

 

Értékelés (A fogadalom) – mint gyerekkönyv: 40% kis kalandok sorozata, sok gyerekeknek illő jelenettel, amelyek egy mesés összeesküvős történetté állnak össze. Van benne ötlet, testvéri szeretet. Könnyen olvasható is, a szereplők is egyértelműen a gyerekolvasóknak vannak kitalálva. De nehézkes, lassú a cselekmény és nincs mögötte mélyebb tartalom. Szubjektíven: 15% ez az a gyerekkönyv, aminek a kapcsán folyton az járt a fejemben, hogy ebből már nagyon kinőttem. Minden fejezetnél arra jutottam, hogy ez Az történetének átirata kisgyerekeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2013767136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása