Fülszöveg: 

Bandaháború festi vörösre az utcákat, az egész városon eluralkodik a káosz. A bonyodalom középpontjában a tizennyolc évesen is stílusos és elragadó Juliette Cai áll, aki most visszatért, hogy megörökölje a Skarlát Banda – egy magasan a törvény fölött álló szervezett bűnözői kör – vezetői székét. A Skarlátnak egyetlen méltó ellenfele van, a Fehér Virágok – a két banda emberöltők óta viaskodik egymással. A Fehér Virágok minden lépése mögött Roma Montagov áll, a bandavezéri poszt várományosa, Juliette első szerelme – aki elárulta őt.
De mindkét banda tagjai egyre labilisabbá válnak, a végén már konkrétan saját torkuknak ugranak. A városban szóbeszéd terjed: ragály pusztít, vagy őrület? Vagy egy szörny leselkedik a sötétben? Tömegesen hullanak a bandatagok, úgyhogy Juliette-nek és Romának le kell tenniük a fegyvert, és félre kell tenniük személyes ellentétüket. Össze kell fogniuk, hogy megállítsák a vérengzést, mert ha nem, akkor már nem marad város sem, amelyet a felülkerekedő banda uralma alá tudna hajtani.

Szerintem: 

Az adaptációk egy nagy kérdése, hogy mennyire ragaszkodjon a szerző a kánonhoz. Éppen csak emlékeztessen az eredetire, vagy szinte szolgaian emelje át a maga történetébe a cselekményt és a szereplőket is?

Chloe Gong egy olyan eredeti Rómeó és Júlia felállást valósított meg, hogy

attól leesett az állam. Ő megcsinálta mindkettőt – vagyis, szépen átvette az eredetiből a szereplőket, igazság szerint a cselekmény meghatározó elemeit, de teljesen sajátjává tette, megváltoztatta. Így új is, ismerős is. Le a kalappal!

A világa más. Egy 20. század eleji sanghaji hangulatot kapunk, ahol a helyi kínai banda és a bevándorló oroszok esnek egymásnak. A vörösök örököse Juliette Caj, a fehéreké pedig Roma Montagov. Van benne történelmi hangulat, miközben fantasy-t is jócskán kevert bele a szerző. A szokásos, két család egymásnak esik helyzet mellett van egy harmadik játékos is, aki szörnyeteggel és rettenetes betegséggel lázítja az egész várost. Olyan minden, mintha egy puskaporos hordó mellett lóbálnának egy égő fáklyát. Csak egy rossz mozdulat és mindenki egymásnak esik, reménytelen mészárlás kezdődik.

Ebben a környezetben ott a két örökös, akik jobbat akarnak a városuknak és a szeretteiknek. Akiket kalitkába zár, kinek születtek. Itt Gong kicsit variált, és meggyógyította az eredeti történet rákfenéjét: Roma és Juliette nem első látásra és végzetesen szerettek egymásba. Kiskamaszként titkos legjobb barátok voltak, majd elmélyültek az érzelmek. A családjaik ugyan elválasztják őket évekre, de itt 19-20 évesen kerülnek megint egymás mellé és nem kamaszok rohanását látjuk a végzetükbe.

Sokkal felelősségteljesebb mindkét oldal. Juliette és Roma is tisztában van vele, hogy a születési rangjuk felelősség is. Nem csak magukért dolgoznak. A régi sérelmeket is azért teszik félre, mert a szörny és a titokzatos ármánykodó mindkét csoportot veszélyezteti.
Határozottan jót tett a történetnek, hogy kicsit idősebb és értelmesebb szereplőket követhetünk itt.

Miközben megjelennek az ismert történet elemei – a párbaj, amely Marshall (Mercutio) vesztét okozza; az álarcosbál, stb. – ez egy nyomozás meséje is. Ki van a háttérben? Mi ez a rejtélyes kór? A szereplők gyilkosok és harcosok, keményebbek és merészebbek. A történet simán működne a szörny utáni nyomozással is, eléggé pörög és fel van építve az adoptált tartalmon túl is.
Az eredetiben különben Rómeó a több szerepet kapó. Itt Juliette érződik a jobb vezetőnek és keményebb embernek, akinek több mozgástér és oldalszám kell. Talán, mert Roma barátokkal van körülvéve, míg Juliette állandóan azzal szembesülhet, hogy nem elég, hogy lány, nyílt titok, hogy összeszűrte korábban a levet Romával és ezért kellett az Államokba száműzni évekre. Neki a családon belül is bizonyítani kell, harcosnak lenni. Nincs meg az a védelmi burka, mint a fiúnak.

Olvasmányos, szórakoztató, egyáltalán nem nyomja agyon Shakespeare öröksége. Határozottan felkeltette a figyelmem, és érdeklődve várom, a második fele sikerült-e hasonlóan jól.