Túlélős, kalandos, sarkkutatós.

Az 1910-es években nagy lendülettel folyik a sarkkutatás. Sorra indulnak az antarktiszi utak, és szabályosan versengenek a kutatók, ki éri el elsőként a Déli-sarkot. Az ausztrál Douglas Mawson több kutatásnak is a részese volt, amikor saját útjának vezetője lehet. Az Antarktisz partszakaszát készülnek társaival bejárni, eddig ismeretlen területeket térképezve fel. Két alaptáborból indulnak neki, ahonnan nyáron venné fel őket az Aurora. Mawson csapata a balszerencse miatt egyre fogyatkozik: a jobb szánnal és a felszerelés nagyjával a síbajnok és tudós Mertz egy gleccserszakadékba zuhan, majd a fiatal Ninnis betegszik komolyan meg, és Mawson minden erőfeszítése ellenére meghal. A férfi egyedül marad a semmiben, szinte semmi felszereléssel és étellel, több száz kilométerre a tábortól. De ő nem adja fel.

A dokumentumregényekre nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy szeretem őket. Van, amelyik nagyon betalál. A Vágta, a Rendíthetetlen vagy az Ördög a Fehér Városban nagyon olvastatta magát, ott is vannak a kedvenceim listáján. De van bőven, ami teljesen hidegen hagyott és nem is értettem, miért kínoztam magam velük.

Sajnos az Egyedül a jég ellen nem tehető be a kedvenceim polcára. A saját műfajában elismerem, hogy jó, de nem találkozott össze az ízlésemmel.

A téma izgalmasnak hangzik: a századfordulón az Antarktisz kutatása, egy olyan túlélő kaland leírása, ami egészen hihetetlen még mai fejjel is, nemhogy az 1910-es években. De maga a sarkkutatás is olyasmi, amiről az átlagember nem tud sokat, és egy ilyen regényből sok mindent lehetne tanulni is. Pluszban, nekem pozitív élményeim voltak a Himalája meghódításáról írt dokumentumregényekről, vagy éppen Archer valóság alapú kalandregényéről, amivel látom a hasonlóságot. Egy nagy formátumú ember, aki elindul az életveszélybe a hó és fagy világába.

Nehéz is megmagyarázni, hogy tudott ez a kötet mégis, ennyire untatni! Valahogy mégse kötött le, ahogy ugyanazt a szorongatott helyzetet olvastam újra és újra. Nincs mit enni. Fúj a szél. Éhesek. Hideg van. Én a mai felszerelésekkel se vállalkoznék ilyen kalandtúrára, de akkoriban nekivágni… most már bizton állíthatom, hogy majdnem öngyilkos vállalkozás.

De van még valami, és talán ez az, ami engem jobban elijesztett. Már a nyitó fejezetben olyan leírással lettem sokkolva, melybe a vemhes husky halálra ítéltetik és a meg sem született kölykeivel együtt beadagolják a többi kutyának eledelként. Ez olyan sokkot váltott ki belőlem, hogy rövidre is zárta az agyam, és nem tudtam értékelni a regényt.

Pedig nagyon gondos kutatómunka eredménye, sok-sok naplót és hivatalos anyagot dolgoz fel, ráadásul regényszerűen és érdekesen. Kitekint a korszakra is, tényleg jó munka.

Az agyammal ezt tudom, de a szívem tiltakozik: megették a kutyákat! Nem bírom ezt ki!

Értékelés (Egyedül a jég ellen) – mint dokumentumregény: 80% korabeli naplókra, dokumentációkra támaszkodik, a maximális hitelesség a cél. Mellette regényszerű is. A szűk téma, Mawson túlélése mellett az Antarktisz kutatásokat is bemutatja. Nem egy kalandregény élmény szintjén mozog, de akit érdekel a téma, regényszerűen többet tudhat meg róla. Szubjektíven: 30% engem nem érdekelt különösebben a téma, gyakran untam a történetét. Arról nem is beszélve, hogy szegény husky sorsok úgy kiakasztottak, hogy azok minden más történetszálat kiszorítottak a felfogási mezőmből.