Nyomozós, nagy kérdéses, titkos szervezetes, gyilkosságos.

Robert Langdon Spanyolországba utazik, egy régi jó barát meghívására. Edmond Kirsch egykor a tanítványa volt a Harvardon, ma már látnoki informatikus és feltaláló, milliárdos sikerember. Az új felfedezését akarja megosztani a világgal, ami saját bevallása szerint mindent megváltoztathat, amit magunkról, a vallásról hiszünk. Langdon izgatottan megy el a bemutatóra, de ott egy borzalmas merénylet szemtanúja lesz: a nagy bejelentés előtt lelövik Edmond-t. A szimbólumkutató a rendezvényre kapott fejpánt, benne az Edmond fejlesztette MI segítségével lépésre szánja el magát. A rendezvényt szervező Ambra biztos benne, hogy az előadás még megvan, még meghallgathatja a világ, ha feltörik Edmond kódját és meglelik a számítógépét. Barcelona, Gaudi művei rejtik a kódokat, és míg ők ketten ezeket fejtik, a merénylő végezni kezd azokkal, akik ismerik Edmond titkát.

Dan Brown. Napjainkban talán ő adja ki a legsikeresebb kalandregényeket. A da Vinci kód olyan mértékben hatott az emberekre, ami kevés könyvnek sikerül. Robert Langdon pedig olyan irodalmi hőssé nőtte ki magát, akinek megszállott rajongók is vannak. Saját példámból kiindulva: útikönyv helyett az Infernóval mentem Firenzébe, és Langdon túráztam.

Most pedig itt az Eredet, ami azt a rejtélyt kutatja, amit a cím megnevez. Honnan jöttünk? És máris bajban vagyok, mert érdemben akkor lennék képes írni a regényről, ha lelövöm a poént, mi is az eredet. Mert azt lenne érdemes kitárgyalni, hogy mi az álláspontunk a regény adta változathoz. De természetesen nem leszek poéngyilkos. Beérem azzal, hogy Brown egyszerre elegáns és gyáva módszert választott.

Összességében szimpatikus választ adott. Langdon értelmezése a minta és a szimbólum kapcsán, de Edmond elmélete is elfogadható. Az valahol érthető, hogy egy ilyen kérdésben Brown nem akar egyértelmű és cáfolhatatlan választ lenyomni a torkunkon, ad választási lehetőséget és olyan perspektívát, amit mindenki elfogadhat. (És azért gyávázom le, mert az Inferno végén megtörténik a paradigmaváltás, brutálisan. A film nem is merte azt bevállalni, ezzel el is véve az egésznek a lényegét.)

Kiemelném azt is, hogy pozitív a regény üzenete. Remény van benne egy jobb jövőre, hitre is.

Ha kicsit irodalmi szemmel nézek a könyvre a mondandó elemzésen túl, akkor írom is, hogy egy pörgős, folyamatosan feszültséget tartó regényről van szó. A filmszerű vágások mestere Brown, most is ezt alkalmazza nagy sikerrel. Talán a rejtélyek és a nyomozás során levő kalandok nem olyan kreatívak, mint amit tőle megszoktunk, de van miért elnézni.

Szórakoztató formában sok mindenre megtanít ez a könyv. Gaudi, Barcelona, de Budapest is kap tőle. Szégyelljem bevallani, hogy e regény miatt fogok menni Pestre turistáskodni, hogy megnézzem a Dohány utcai zsinagógát?

Ugyanakkor nem tudom elhallgatni, hogy érzem benne az önismétlést. Langdon megint egy okos, csinos nővel fejt rejtélyt. A gyilkos kiléte sem eredeti húzás, ez volt a séma már 2 Langdon sztoriban is. Plusz, az elvarratlan szál: ki gyilkoltatta meg a rabbit és az arabot?

Ha már annyit elért Brown, hogy elkezdjük értékelni a regénybe szereplő alkotásokat (pl. a zsinagóga), megérte írnia, ha nem is ér az igazi nagy, jól sikerült Langdon regények nyomába.

Eredet - Mint kalandregény: 80% fordulatos, sok mindent tanít is, izgalmas, pörgős. Némileg ismétel.

Szubjektíven: 80% Brown volt már jobb is, meglepőbb, de korrekt regény. Lekötött.