Fülszöveg: 

Firenze, ​1429. február. Giovanni de’Medici, a tiszteletre méltó államférfi és bankár halála után hatalmas és jól működő cégrendszert hagy maga után. Két fiának, Cosimónak és Lorenzónak együtt kell a család élére állnia és folytatni az üzletet. Józanság a politikában, nagymértékű visszafogottság a magánéletben, de eltökélten kézben tartani mindent – ezeket az elveket hagyta fiaira halálos ágyán Giovanni.
Teljesíteni mindezt szinte lehetetlen volt, hiszen az öreg bankár számos ellenséget szerzett. A legveszélyesebb közülük a vérszomjas Rinaldo degli Albizzi, akinek egyetlen célja, hogy Firenze vezetője legyen, és ehhez minden eszközt felhasznál: korrumpálja a tanács tagjait, orgyilkosokat küld a két Medicire, sőt megpróbálja megmérgezni őket. És ebben az összeesküvésekkel és intrikákkal teli, kegyetlen világban, ahol még egy hatalmas pestisjárvány is végigsöpör, olyan csodálatos alkotás születik a zseniális Brunelleschi tervei alapján, mint a firenzei dóm kupolája. Az építész munkájának legfőbb erkölcsi és anyagi támogatója ……. Medici, aki mindig megnyugvást talál a dóm belsejében zajló munkálatokat figyelve.
Firenze uralkodó családjának, a Mediciek történetét megelevenítő tetralógia első kötete ez a könyv.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy az egyik kedvenc történelmi témám a Medici-család története (- ráadásul nekem nem Lorenzo a kedvencem köztük, hanem

éppen a most főszerepet kapó Cosimo), Firenze és a reneszánsz. Így nem kis várakozás volt bennem a regénnyel kapcsolatosan. Nem minden téren kaptam meg, amit szerettem volna.

Az első, hogy Strukul érezhetően szenvedett azzal, hogy olyan olvasóknak is vázolja a család viszonyait, a politikai és történelmi környezetet, akik nem a korszak rajongói. Ezt úgy tudta megtenni, hogy a regény első felében több szereplő is monologizál; leveleket/végrendeleteket olvasnak fel, amelyek szintén monológoknak felelnek meg. Ezek mind ismeretterjesztő anyagok, csak éppen nem a tényleges szereplőknek, akik az elmondottakkal tisztában vannak, hanem az olvasóknak.
Nem sikerült elegánsan, regényesen a történelmi vonal megkezdése. Hiába tudom, miért van szükség ezekre a részekre, de unalmas és ötlettelen, főleg a levelek ilyen formájú használata.

Felmerült bennem az is, hogy a politikai részt mennyire érti az, akinek nincs előismerete. Itt jellemző az, hogy belemegyünk az eseményekbe, és utólag vagy éppen csak/sehogy nem magyarázzák meg őket. Én nem egyszer kaptam azon magam, hogy nem innen, hanem más olvasmányból vagy éppen sorozatból értem az utalásokat és tudom, mit és miért tesznek a nemesek. Én még megtaláltam a szórakozásom ezen formában is, de tény, én mindig tudtam, mi lesz. Pl. nem kellett azon izgulnom, hogy kivégzik-e Cosimót, mert pontosan tudtam, hogy száműzik és Velencében lel majd ideiglenes otthonra. Értettem miért tették ezt vele, vagy éppen azt, miért érezte annyira fontosnak egy későbbi szakaszban, hogy az egyházi zsinatot Firenzében tartsák meg és ezért nem sajnálta az aranyat sem. Nem tudom megítélni, előismeretek nélkül is marad-e a szórakozás, vagy gondban van az olvasó az egyes történésekkel. De gyanús, hogy magamon észrevettem, mennyiszer nem a regényből értettem a történetet.

Tetszett viszont az a megoldása, hogy váltott nézőpontból követi az eseményeket. Sok szereplő kap fejezeteket, a mellékszereplők is, és nem csak a kiemelt alakok. Így kicsit több oldalról közelít az eseményekhez, nagyobb a családra való rálátás.

Ezzel tudja azt is elérni, hogy egy saját történeti szálat tegyen a történelmi regény mellé. Mert igen, elmeséli és ábrázolja Cosimo de' Medici életének nagy pillanatait, a hozzá köthető sokféle teljesítményt – a szerintem legszebb olasz kupola építése is ezek között van –, de létrehoz egy ellenfelet is a családnak. A csábos örömlány és méregkeverő, Laura mindent alárendel annak, hogy rajtuk bosszút álljon. Ő szinte egy külön regényt képvisel a regényen belül. Megismerjük az intrikáit, a múltját és a mozgatórugóit. Bár nem kicsit érzem mesének, hogy egy ilyen alacsony sorú, minimális eszközökkel bíró nő ilyen hatással lehet a történelemre és a szereplőkre, mert ő azért nem Milady A három testőrből, valamiféle szórakoztató volt a szerepeltetésének és az ő egészen más nézőpontjának.
Mondhatnám úgy is, hogy Cosimo annyira idilli alak lett, hogy nagyon kellett mellé egy nagy intrikus, sötét erkölcsökkel. Ez pedig Laura lett.

Tervben van, hogy majd olvasom tovább is a sorozatot. A téma iránti érdeklődésem és egy-egy olvasmányos jelenet nekem eladja, de tény, hogy ez a sorozatnyitány élvezhetőbb, ha előismeretekkel állunk neki.

Idézet: 

Az árulás és a hazugság olyan művészet, amelyet gyakorlottan és óvatosan kell csiszolni ahhoz, hogy tökéletesen birtokában legyünk.