Mágikus, múltat felfedő, uralkodós.

Kelsea átadta a mágikus ékköveket, és a Vörös királynő foglya lett, cserébe nyert egy év szabadságot az országának. Buzogány vette át a királyi teendőket, de a lány hű emberei, köztük Buzogány és a királyi testőrség képtelenek beletörődni, hogy a királynőjük mindent feladott értük. Dolgoznak a kiszabadításán. Az országokat újabb veszély is fenyegeti: Row Finn elrabolja a gyermekeket, és olyan teremtményeket hoz létre, melyekre a kárhozott enyhe szó. Még a Vörös királynő is tehetetlennek tűnik a helyzetben. A megoldáshoz, minden megmentéséhez a múltat kell megérteni, és Kelsea látomásai lassan felfedik a régen történteket. Hiszen látja egy Katie nevű lány emlékeit, aki Jonathan Tearhez és Rowhoz is közel állt, amikor a jelent alakító események történtek.

Erika Johansen sorozata is kalandos utat járt be: az első kötet még YA elemeket is tartalmazott, de határozottan fantasy regény volt. A második sokat komolyodott, és fele részben egy világvége sci-fi történetté változott. Most, ebben a harmadik részben már csak kevés fantasy maradt, erősen keveredik minden a sci-fi résszel, és a megoldás is inkább illik egy sci-fi, mint egy fantasy világába.

Mert, a jelenben nem sok minden tud történni. Kelsea fogságban van, és igazából két dolgot tud csak tenni, egyik sem mondható látványosnak: átengedi magát a látomásoknak, melyekben Katie szemszögéből látja az Átkelés utáni éveket. Valamint, kicsit játszmázhat a Vörös királynővel, bár ez elég egyenlőtlen küzdelem már. Az ütőkártyák Mortmesne királynőjének kezében vannak, Kelsea legfeljebb kényszerű alkukat köthet.

A regény jelenét nézve nem pörögnek az események. A lány kiszabadítására készülődés is ugyanolyan vérszegény, mint Kelsea rabsága. Eseménymentes. Ha valami érdekes van, az legfeljebb a szereplők közti kapcsolatok dinamikája. Kelsea és Evelyn, valamint Kelsea és Pen között hogyan alakulnak, fejlődnek a szálak.

Egyértelműen a múlt az érdekesebb, amikor Tear sorsa eldőlt. Katie egy szimpatikus hősnő, aki próbálkozik, de sajnos bukásra van ítélve. Fokozatosan derül ki, miért lett Row annyira megszállottja a koronának, és hogyan manipulálta érte az embereket. Szinte egy fekete-fehér szembenállás jön létre közte és Jonathan Tear között. Lehetőség van mindkettő fiatalemberben, és ketten együtt nagy dolgokra lennének képesek. Az egyikben megvan az irány, a jóság, a másikban az erő és a határozottság. Csak éppen nem tudnak egy célért küzdeni, és Johansen jól tálalja, miért. Ugyan a történetük csavarja figyelve az elszólásokra és jelekre, kitalálható, összességében olvasmányosan, érdekesen van elmesélve.

A regény végső csavarja már feleennyire sem tetszett. Egyfajta happy end, de nekem elég hiteltelen módon. Ráadásul Kelsea szemszögéből keserédes is. Plusz, számomra logikai is hiba akad benne: rendszeresen, a fejezetek elején volt egy-egy idézet, általában Kelsea kapcsán, visszatekintve, ahogy az utókor látta őt. Ezek hogyan létezhetnének, ha az történik, ahogy befejezte a sztorit az írónő?

Nem YA, nem tiszta fantasy, nem is sci-fi. Érdekes mixe ezeknek, amelyben a végére minden szál összefut. Más véggel jobban tetszett volna, de ha filmesítik, meg fogom nézni.

Tear végzete - Mint fantasy: 75% erős sci-fi beütéssel. Jól elmesélt, érdekes, inkább elméleti kaland helyett.

Szubjektíven: 55% tetszett, ahogy minden körbeért, de a végjátékot keserédesnek éreztem.