Történelmi, ármányos, irodalmi, római.

Gordianus a munkája nagyját már nevelt fiára hagyja, aki saját nyomozói irodáját vezeti. Rómában nyugodtabb már az élet, a római nyomozó az unokáival játszik, és próbálja visszafogni lányát, aki átvenné az apja munkáját. Ám olyan meghívást kap, ami sok emléket felidéz, és nem mondhat nemet rá: Tiro jön el hozzá, mert Cicero megbízná egy feladattal. Elmegy, és azon kapja magát, hogy a hatalmasságokkal kell beszélgetnie, kilesni a titkaikat: valóban merénylet készül Julius Caesar ellen, vagy csak gonosz pletykák terjednek? Gordianus március 10-15 között olyan vezetőkkel beszélhet, mint Kleopátra, Marcus Antonius, Brutus. Barátjával, a költő Cinnával egyre mélyebbre merül az elit sötét ügyeibe, miközben a háttérben egy egész más bosszú kezd körvonalazódni.

Steven Saylor a Gordianus sorozattal lett híres, és ha közbe tesz is kitérőt más történetbe, mindig visszakanyarodik a római nyomozó történetéhez. Lehet, hogy előzménnyel, de ritkán egy-egy folytatással. A Caesar trónján a legutóbbi olyan kötet, melyben előrevisz a cselekmény, és nem vissza a múltba.

Kicsit hattyúdal jellege is van, ahogy minden körbeér. Nem véletlenül van úgy szerkesztve, hogy visszatérjenek elemek az első részből. Ugyanazok a szereplők, hasonló megbízás, és mégis, egészen más az egésznek a hangulata.

Nem tehetek róla, de felidézte bennem Arany János Toldiját. Ahogy a Toldi estéje rárímel az első részre, csak a kicsengése negatív. Mert a búcsúról, a megváltozott világról szól. Gordianus még az a férfi elveiben, aki egykor. De már idős, bölcsebb, lassabb és inkább az eszét használja, mint trükköket és fizikai erőt. Már nincsenek hajszák, sok mozgással járó cselekvések. Már csak beszélget az emberekkel, és összerakja a ki nem mondott történeteket is. Lassabb, melankolikusabb ez a rész.

Mégis, olvastatja magát, mert olyan eseményekről közvetít másként, melyek formálták a világot. Máig legendás, ahogy a köztársaságot féltő szenátorok kést mártottak a korszak legnagyobb római polgárának testébe. Saylor megírja, hogyan jutottak odáig, milyen tervek voltak, egyáltalán, milyen volt az a Róma. Teljesen más megközelítés, mint ahogy Caesar utolsó napjait közvetíteni szokták.

Saylor embereket mutat be, nem fest heroikus képet egyik szereplőjéről sem, még a hőséről sem. A római nagyurak világa olyan korrupt, hogy akár még a mai világra is rá lehet ismerni benne. Azt sugallja az egész történet, hogy a világ talán változik, a civilizációk fejlődnek, elbuknak és születnek, de az emberi természet nem változik. A hataloméhség, irigység, bosszú ugyanaz maradt.

A regény tele van utalásokkal. A szereplők visszajárók, és közös történeteik vannak a nyomozóval. Ezek mind-mind emlékeztetők a korábbi kötetekre – melyek ugyan nem kellenek a jelen események megértéséhez, de a régi olvasóknak kis húsvéti tojások.

Saylor még egy trükköt bevet: van egy történet a történet mögött. Egy csavar a végén, ami megkérdőjelezi, mi is volt az igazi ügy. Ez egy jó húzás.

Lassabb, de attól még érdekes, egyedi történelmi regény egy jól ismert hőssel a főszerepben.

Caesar trónja - Mint történelmi krimi: 75% kényelmes tempójú, jól megírt, mély karakterábrázolású.

Szubjektíven: 70% ugyan nem a krimi a fő, de olvastatja magát, és jut erős csavar a végére.