Mitikus, istenes, szerelmes, táboros.
Jessica a legjobb barátaival indul neki egy isten háta mögötti tábornak. Vannak jó programjaik, és a lány kicsit elszakadhatna az otthoni gondoktól. Mert amióta az apja elhagyta a családot, Jess kényszerült otthon a felnőtt szerepbe. Ám az érkezésükkor vihar tör ki, megsérülnek. Egy titokzatos, zöld szemű fiú gyógyítja meg, akire Jess emlékszik is, de Robyn, a barátnője fejéből törlődtek az események. A táborban ott ez a fiú, Cayden, aki nem is érti, hogy emlékezhet rá a lány. Jess egyre jobban belehabarodik, pedig többen is figyelmeztetik, Cayden töri a szíveket. Ahogy közelednek egymáshoz, Jess rálátást nyer az istenek veszély fenyegette világára, melyben Cayden a halandó létért küzd, és bármire hajlandó ezért, Jess összetörésére is.
A görög mitológia talán az, amelyet legsűrűbben adoptálnak napjainkra. Az egyik kedvenc regénysorozatom is ezen alapszik – a Percy Jackson sorozat. De kerülnek elő görög istenek mindenféle sorozatban és regényekben is. (Még sci-fi környezetes is akad, amelyben a trójai háború játszódik újra, csak a jövőben.)
Nem Marah Woolf az első, aki szerelmes sztorit kerekít egy kis görögös háttérrel. Sajnos, azt sem írhatom le, hogy a jobbak között van. Ha nagyon egy-egy szóval akarom jellemezni, akkor a tipikus és a klisés ugrik be.
Már azzal nem voltam kibékülve, hogy szerintem nem jó helyen vannak a súlypontok. A regény két nagy konfliktussal dolgozik: az egyik Cayden küzdelme, aki halandó akar lenni. Ehhez egy fogadást kell megnyernie, találnia kell egy lányt, aki nem szeret bele, és visszautasítja a közeledését. Vagyis: a nagyon borzalmas szerelmi szál. Cayden a szerelemben nem is hisz, játéknak tekinti. Jess nem akart szerelmes lenni, de az első találkozástól mindenkinek nyilvánvaló, hogy az lett. Annyira tipikus… bánatomra ez a vezető szál! Cayden trükközik a lányokkal, míg a szerző csavargatja, hogyan szeretnek egymásba Jessicával.
Amivel kapcsolatba valami nem fér a fejembe: mégis, mit lát egy több ezer éves halhatatlan egy kamaszlányba? Már a vámpíros szerelmi történetekkel is ez a fő bajom. Egy halhatatlan, kortalan, mindentudó lény minek vonzódna egy kamaszhoz?
Mert Jess még csak nem is erős személy. A tipikus szomszéd lány megtestesítője. Hiába akartam olyan tulajdonságot találni benne, ami kiemelné, nincs benne semmi. Ő nem egy hősnő, csak az a lány, aki mellékszereplő egy történetben. Nem volt szimpatikus, sokat nyavalyog, és kimerül a ténykedése abban, hogy bizonygatja, nem tetszik neki a fiú, miközben mindenkire féltékeny, aki a közelébe kerül. Azt mondtam már, hogy senkit nem is ment meg, csak őt kell mindig védeni a szörnyektől?
De idegesített az is, hogy minden isten megtartja a nevét, csak Prométheusz nem, aki Cayden lesz. Annyira ostobán néz ki, hogy Apollón, Athéné, meg Cayden… minek kellett egyet változtatni? Vagy többeknek kellett volna, vagy annak az egynek sem.
Az istenvilág modernizálása (szimpatikusabbá farag mindenkit a szerző) alig kap hangsúlyt, és az új mitikus főellenség is béna. Nincs is rendes összecsapás! Csak a szerelmi nyavalygás.
Nekem sok ellenérzésem van vele, ennyire talán nem rossz, de nekem nem tetszett.
Ne szeress - Mint YA: 60% modernizálja a görög mítoszokat, de olcsó szerelmi történetnél megragad.
Szubjektíven: 30% túl van tolva a szerelmi szál, és Jess nagyon nem volt szimpatikus.
