Nyomozós, sorozatgyilkosos, bosszúállós, csoport dinamikus.

Helen visszatért a rendőrségre, amint bizonyították az ártatlanságát. Ugyan elgondolkozott egy új szolgálati helyen, egy tiszta lapon, de szereti a várost, és annyira bíznak most benne, hogy a főnöke munkáját is ő helyettesíti le. A csapatával szemben nehezebben áll vissza a régi kerékvágásba. Már csak Charlie, akiben feltétlenül bízik. Egy este zaklatottan motorozik, amikor egy testet talál az úton. Egy haldokló, lelőtt nő. Helen kötelességének érzi elkapni a gyilkosait. Akik nem állnak, újabb és újabb agyonlőtt áldozatot hagynak maguk után. Miközben Helen a csapattal is igyekszik zöld ágra vergődni, elkezdi meglátni, mi köti össze az áldozatokat. Vajon meg tudja akadályozni a még nagyobb ámokfutást?

Itt az újabb Helen Grace regény. Ez már szám szerint a hetedik. ÉS szerencsére arról tudok írni, hogy az utóbbi gyengébb rész után megint kaptunk valami ütőset, ami új vért vitt a sorozatba, ami megint nagyon le tudott kötni.

A varázsszó az időben rejlik. Pontosabban az időszerkesztésben. Arlidge most azzal játszik, amit a sorozatokban a 24 vitt sikerre. Nem ugrik nagy időtávokat, hanem szinte reálidőben követi le az eseményeket percről percre. Ez nagyon jó tempót ad a regénynek, és olyan részeit emeli ki, amelyeket szerettem korábban is, és itt még hangsúlyosabbak.

Nagyon eseménydús a regény – ha az előző részben lassúnak éreztem az ügy felvezetését, itt egyből benne vagyunk a közepében. A téma is tulajdonképpen egy ámokfutó gyilkos utáni hajsza, és ennek tempója, feszültsége a cselekményben és a regény hangulatában is benne van. Sietni kell, rohanni, mert minden perc életekbe kerülhet.

A klasszikus, krimis nyomozós részek is gyorsabbak ettől. Megvan a klasszikus kikérdezés, nyomgyűjtés, elméletek és a karakterek lenyomozása, csak minden sokkal gyorsabban.

Arlidge Helen Grace regényei, főleg a jobbak erős csavarokkal is szolgálnak. Most is vannak olyan meglepő húzások benne, hogy letehetetlen tőlük a könyv. Igaz, egynél-egynél a logikát hiányoltam. Bár, ha belegondolok, miért is akarok logikát találni egy ámokfutó bosszúálló tetteiben? A pszichés rugók a helyén vannak benne, ez fontosabb, minthogy vannak logikátlan tettei az olvasó meglepése és meghökkentése céljából.

A karakterek tetteinek okos, alapos pszichés felépítése feledtetni tudta velem, hogy már nem olyan brutálisak az ügyek, mint a sorozat elején. Ott tényleg volt olyan, hogy olvastam, és egyszerűen nem hittem el, milyen dolgokat ki nem találnak az emberek egymás kínzására. Ez ennél sokkal szimplább, kevésbé horror és fele annyira sem durva. De, ahogy említettem, amíg ez jó pszichológiával van kiváltva, nem panaszkodom miatta.

Arlidge megint tudja kicsit építeni Helen Grace személyét, és ami meglepett, a riporter Emilia lesz a másik, aki új színeket kap. Mindkettejük egy sötétebb oldala villan fel: Helen, aki nem tud megbocsátani, és büntet. Emilia, aki gátlástalanul megy a szenzáció után, de most megtépázták, vesztett az önbizalmából, és ez a gyilkos ad neki is egy személyes leckét.

Talán azért is szerettem ezt a regényt, mert megvan benne az egyensúly a karakterei, a dráma és a krimi között. Mindkettő hangsúlyos, pörög és még érdekes is.

Nem ez a sorozat legjobb része, de messze nem is a gyengébbek közé tehető. Korrekt, bírtam.

Szeret, nem szeret - Mint krimi: 90% fordulatos, gyors, üt a real time elbeszélés. A karakterek fejlődése érdekes.

Szubjektíven: 95% az ügy is tetszett, a regény tempója is, kellően más, mint az előző rész.