Más világos, színes, lázadós, társadalmas, szerelmes.

Az emberiség egy korszaka véget ért, új világ jött el. Más a civilizáció, más a társadalom, és más a vezető betegség. A penész, ami azt veszi el, ami itt mindennek az alapja és a legfontosabb: a színlátás. A társadalomban annál feljebb juthatsz, minél erősebben látsz egy színt. Eddie Russett azért költözik az apjával Kelet-Kárminba, hogy a nagyon erős vöröslátó Eddie itt jó pozíciót és nemes feleséget szerezzen, társadalmilag feljebb emelkedjen. Miközben egyre többet megtud a társadalom mögötti nagy titokról, két lány között is választania kell: Violet a számára társadalmilag tökéletes vörös, de a szívét inkább megérinti a lázadó, szürke Jane. Kötelesség és szerelem, egy világ megváltása nyomja Eddie vállát.

Jasper Fforde nálunk nem ezzel a sorozattal lett ismert. Ő jegyzi a Thursday Next sorozatot, mely nálunk két kötetig jutott. Különben az államokban hamarosan a 8. jön ki. Annak a világa a szimpatikusabb: ott a szereplőknek az a képessége, hogy beléphetnek a regények világába.

A Monokróm is sorozat nyitó. Viccesnek is találom, amilyen nagyobb címet kapott a szerzőtől eredetiben. A Szürke árnyalatai. Mondtam, hogy vicces! Nálunk ez annyira Christian Grey és Ana Steel, hogy még mindig vigyorgok rajta. Amennyire ismerem Fforde munkáit, szerintem ő is poénnak szánta.

Ahogy a regényben is végig érezni, hogy a disztópiákon élcelődik. Mert most komolyan, milyen elmebeteg ötlet, hogy a színlátás lesz a hatalom eszköze? Ok, Brent Weeks is épített a színlátásra egy nagyon komoly sorozatot, de annak olyan mitológiája és mágiája van, amiről Fforde csak álmodhat. Mondjuk, nem is akar olyan lenni, mint a Prizma sorozat, ha vannak is arra emlékeztető elemei, csak ez karikatúra ahhoz képest. De felidézte bennem az Emlékek őrét is – a regényt, nem a borzalmas filmet – amiben szintén a színek fontosak, csak egész máshogy szürke a világ, mint ebben.

Talán az fájt a legjobban, hogy nem érzem logikusnak a regény világát. Egyáltalán, mit lát az, akinek valami szín hiányzik? Milyennek lát pl. egy vörös egy mezőt? Vagy nem is látja, egyáltalán? Az Emlékek őrében tudtam, hogy ott szürke árnyalatokat látnak. A Prizmában is szürkévé úsznak a dolgok egy szín hiányában. De itt? De a penészt se értem.

A szerelmi szálak is nagyon irritáltak. Azzal nem tudok mit kezdeni, ahogy Eddie beleszeret Jane-be. Miért? Nincs a lányban a fiú szempontjából eleinte semmi figyelemre méltó. Én irritálónak találtam Jane-t különben végig. De a szerelmi szál különben kimerül annyiban, hogy szerelmet vall, megkéri a kezét, igent mond, csókolóznak. Mégis, mi közben szerettek egymásba? Ok, ezt nem fogom megérteni.

A cselekmény is illogikus. Annyira arra fókuszál, hogy a társadalmat és Eddie barátait bemutassa, mégse értem igazán a világa működését. A nagy titok is olyan semmilyen, hogy azzal se tudok mit kezdeni. Még csak az se tiszta, mi az a Nagy Cél, amiért Eddie és Jane egymást is képes feladni. Olyan világot akarnak, amibe mindegy, ki mit lát? Passz.

Ugyan a karaktereit mélyíti és alakítja, mégse szerettem meg őket. Sokakat egyszerűen nem értek, vagy nem akarok érteni. Egyszerűen nem voltak szimpatikusak.

Paródiának tudok vele mit kezdeni, de összességében engem irritált a regény. Nem tetszett.

Monokróm - Mint disztópikus kaland: 55% nehezen felfogható, összetett világa van, emberibb hősökkel.

Szubjektíven: 20% nem bírtam a világát, a kalandjait és főleg a szerelmi szálait. Mi volt ez?