Pszichológusos, századfordulós, gyilkosságos, nyomozós.

Reinhardt felügyelő új ügyet kap, zuhogó esőben siet a tetthelyre. A belülről szobájába zárt nő mellett búcsúlevél, szíven lőtték. De se a fegyver, se a golyó nincs meg. Minden nyom ellenére Reinhardt biztos benne, hogy az ismert spiritiszta Charlotte gyilkosság áldozata, és nem öngyilkos lett. Segítségül azt a fiatalembert hívja, aki elől elhappolta az utolsó bérkocsit a bűntény estéjén: Maxim Liebermann gazdag gyáros fia, kimagasló intellektussal, orvosi diplomával, az új ágazat, a pszichológia jeles művelője. Az ő észrevételei viszik egyre előrébb a nyomozást, fednek fel egyre többet Charlotte életéből. Közben Max a maga döntéseit is kénytelen meghozni: eljegyzi a szülei szerint tökéletes leányt, de akkor miért vonzódik egyre jobban egykori betegéhez, az orvosnak készülő angol lányhoz?

A történelmi krimi nagyon hangulatos műfaj tud lenni. Van benne a múlt egzotikumából és hangulatából, teret ad romantikus eseményeknek, és a bűnügy is nagyon el tudja vinni. A Gyilkos illúziók bennem felidézték Carr Kreizler sorozatát, ha olyan messze nem is megy el Tallis, mint amit Carr bevállalt.

Talán, ez a választott korszakukból és helyszínükből is adódik. A regény sem véletlenül a Monarchia krimik sorozatába került. A Monarchia magával hozza a boldog békeidők asszociációját, és egy olyan édeskés hangulatot, ami kicsit mű ugyan, de egy elveszett úri kor, egy naivabb korszellem rajza. Finomabb, ez lesz a jó jelző. Carr brutális, lelket tépő, míg a Monarchia krimik még a gyilkosságokkal együtt is kellemes hangulatot közvetítenek.

Tallis hősei nagyon szerethető figurák. Max magán hordozza a nagyok ismertetőjegyeit: olyan jó megfigyelő, és olyan következtetéseket tud levonni, amelyekről Sherlock Holmes alakja ugrott be. De társadalmilag is illusztris személyiség, egy vonzó agglegény, ami romantikus hőssé is teszi.

Hozzáteszem, pont a szerelmi értelemben vett romantika, ami nekem lehúzta a regényt. A nagyon tipikusnak és klisésének érzett szerelmi háromszög nagyon nem tetszett. Értem, női olvasóknak kell a románc, és az ilyen feszültséggerjesztés is, de nem tetszett a formája. A kor miatt itt eleve konzervatív, merev szabályok működnek férfi és nő között, amire rájön ez a dilemma azon, mi a szerelem… egy szimpla szerelmi szál elment volna, de ez a dilemma olyan beleerőszakolt, hogy csak zavarni tudott.

A krimis szálon tetszett a bűnügy. Eleve a zárt szoba rejtvény és annak feloldása. Klasszikus krimi elem, amit az áldozat szakmája dobott itt fel. Szeretem a bűvészes közeget, és a spiritiszta Charlotte ilyen világ szülötte. Jó arányban vannak a kihallgatások, Max révén a pszichológiai részek, és annak kezdetei, hogyan lettek egyre fontosabbak a tárgyi bizonyítékok is.

Bár 1902-ben játszódik, nem hiányzott nekem a mai CSI világ. Hitelesnek éreztem a krimi részt, korba illőnek, de a mi világunktól sem idegennek.

Frank Tallis olvasmányosan is ír, és megidézi azt a korszellemet, amit kicsit feljebb már fejtegettem. Ez egy kellemes krimis szórakozás, amihez illik a délutáni sütemény teával.

Kellemes, érdekes, tetszett, ha jobban is szeretem a Carr irányú sötétséget.

Gyilkos illúziók - Mint krimi: 80% jó a történelmi hangulat, a bűnügy érdekesen van tálalva, jó karakterek.

Szubjektíven: 75% a magánéleti bonyolítás nem tett jót a lelkemnek. Laszlo Kreizler light.