Nyaralós, úti élményes, kulturális, kiadós.

Szabó Magda sokáig úgy hitte, Ausztriánál többet nem lát majd Európából. A politikai rendszer, az anyagi helyzete is erre a hitre erősített rá. De a regényei külföldön is sikeresek lettek, és a kiadói rendszeresen hívták meg, hogy vegyen részt kint a munkálatokban, és konferenciákon is szerepelnie kellett. Így látta Londont, Párizst, Rómát, Moszkvát, kinyílt előtte a nyugat is a kelet mellett. Minden városban igyekezett beszívni a helyi életérzést, megélni az irodalmi élményeket igaziból is. Mindig volt egy folyó vagy a tenger, ami vezette az úton. A kulturális világ mellett, a történelmen túl a helyi ízeket kereste, miközben férje oldalán kisebb-nagyobb kalandokba keveredett.

Időrendben ez a korábbi, nem a Zeusz küszöbön. Olyannyira, hogy a Zeuszban maga Szabó utal erre a kötetére. Hasonlítja őket, ő maga leszögezi, hogy nem útleírást, útikönyvet készített, hanem útinaplót. Mégis, ezt hagytam későbbre az olvasólistámon. Görögország még vár arra, hogy megnézzem, de innen sok mindent kipipáltam már én is, kíváncsi is voltam, mennyire éreztem hasonlónak vagy másnak a városokat, mint Szabó Magda.

Mert, ahogy a Zeusz kapcsán már írtam, Szabó Magda kulturális, de elsősorban érzelmi oldalról közelít az utazásai helyszínéhez. Az a fontos neki, amit átél és érez. Valahol igaza is van: élményeket gyűjt, és nem pipákat, hogy ezt is, azt is látott. Átél, nem listáz.

Észrevettem magamon, hogy a könyv is éppen annyira tetszett, amennyire egyezett az érzékletünk. Nem titok, nekem Párizs a nagy szerelem. Szabó is elvarázsolódott tőle, pedig ő ellen akart állni a város varázsának – nem sikerült neki. Én meg se próbáltam, alig vártam, hogy elnyeljen a Párizs élmény. Imádtam a könyvben, ahogy visszaköszöntek a saját érzéseim. Nem egyszer éreztem úgy, hogy megfogalmaz olyanokat, amelyeket én is éreztem, de nem öntöttem szavakba.

De háborogtam, amikor a kedves helyeim megkapták a kritikájukat. Firenze, nekem talán ez a toszkán gyöngyszem a kedvenc olasz városom. Szabó nagyon nem szerette, és nem egyszer azon kaptam magam, hogy vitatkoznék vele, rávilágítanék, mi abban a szépség és gyönyörű, amit neki nem volt ideje felfedezni.

És eljutottam arra a pontra, hogy levonjam a következtetést, azért nagyon más korban élünk. Nekünk nem durva, hogy a turisták tömege hömpölyög, és ki vannak számolva a perceink, ami alatt egy kulturális élményt be kell fogadnunk. A mi világunk gyorsabb, és ebből Szabó Firenzében kapott csak ízelítőt, nem is bírta. Szegény, ma nagyon szenvedne…

A nyelvezete szokás szerint pazar, visz a szöveg és tele van megint szentenciákkal, bölcsességekkel, amelyeket érdemes begyűjteni, megfogadni. A kedvencem ki is írtam az Idézzünk rovatba – meglepetésemre a Jaffa ezt tette a borítóra is.

Ami új volt, de tetszett, az a játékos humor, amit a Szabó regényekben nem látok. Az írónőben viszont benne volt, és a lelkesedésével együtt jól esett olvasni.

Adott egy ötletet arra is, amit eddig nem csináltam, de most kedvem lett kipróbálni. Szabó irodalmi élményeket is a helyszínre visz. Nálam ez inkább filmekkel volt meg. Más kor…

A cselekmény itt se sok, de nagyon belevont mégis, megszólította a saját élményeim.

Hullámok kergetése - Mint útirajz: 90% élményszerű, életbölcsességekkel teli, kultúratudatos, igényesen megírva.

Szubjektíven: 85% amikor egybecsengtek az élmények, imádtam. A mást emészteni kellett.