Fülszöveg: 

2030, ​Hakodate, Hokkaido prefektúra.

A Donna Donna kávézó különös hely a Hakodate-hegy oldalában. A legenda szerint itt is, akárcsak a tokiói Funiculi Funicula kávézóban, van egy szék, amelyre ráülve átkerülhetsz az általad megjelölt időbe, ha a megfelelő személy egy különleges kannából szertartásosa kitölti az ehhez szükséges kávét.

Ugyanakkor fárasztó, sőt bosszantó szabályok sora vár, ha rászánod magad az időutazásra:
1. Kizárólag azokkal találkozhatsz, akik megfordultak már a kávézóban.
2. Bármit teszel a múltban, az nem változtathatja meg a jelent.
3. Előtted mindig ül valaki a székes. Te csak azután telepedhetsz oda, ha ő feláll.
4. Az időutazásod során nem mozdulhatsz el erről a székről.
5. Csupán addig maradhatsz a múltban vagy a jövőben, amit a kitöltött kávéd ki nem hűl.

A kötetben négy szívmelengető találkozás elevenedik meg, amelyek meggyőznek: akkor is van értelme visszamenni az időben, ha a jelen nem változtatható meg. Te kivel találkoznál, ha lehetőséget kapnál az időutazásra?

Ezúttal a szerző maga is időutazásra vállalkozott, de nemcsak a történések idejét helyezte 2030-ra, hanem a helyszín is új: az északi Haodate kikötőváros forgalmas kávézója, melyet főleg turisták és szerelmes fiatalok látogatnak.

Szerintem: 

Harmadszor vághatunk vele az időutazós kávézásba, és újfent

megkapjuk a lélekmelengető élményt, ami ennek a könyvsorozatnak a sajátja. Kis változások ugyan vannak, de a történet lényegében nem változott.

Ez már a formátumban észrevehető. Egy családi kézben levő kávézó mindennapjai adják a keretet, de négy könyvre oszlik, és mind egy-egy vendég története, aki vállalkozik az időutazásra. Akkor is, ha a feltételek szerint a múltban történtek nem befolyásolják a jövőt, csak oda és rövid időre lehet visszamenni. Meg előre, de azt kevesebben vállalják. Honnan lehetne tudni, évekkel később éppen ki lesz ott a kávézóban? Összefűzi a történeteket az is, hogy a szereplők a kávézó visszajáró vendégei, vagy mások is emlegetik őket, így pl. az utolsó részben időutazó Reidzsi végig jelen van, a kávézó törzsvendége, de egészen az ő részéig nem is készül a kávézásra.

Változás az is, hogy a tulaj család körében már el van mesélve a történetük. Ők már csak a keret, akikre szükség van, hogy a varázslat működjön. Töltött már kávét Kadzu, majd az unokahúga Miki és most Kadzu kislányára került sor, Szacsira. Kb. 7-7 év telt el a kötetek között. Helyszínváltás is van, és a mostani étteremben egy más szellem, akit várni kell, mikor áll fel a székről.

A négy történetben az a közös, amivel az időutazó több lesz az utazás után. Hiába szeretnének, senkit nem menthetnek meg. Jajoi árva marad, aki hanyagolva, kevés szeretet kapva nőtt fel. Szecuko halálos betegsége sem tüntethető el. De mindenki hozhat lélekben magával valamit, ami miatt a jelenből könnyebben lép tovább. Jajoi láthatja, mennyire hasonlított a sorsa az anyjáéhoz, de ő nem adta fel, és szép életet sikerült felépítenie. Neki miért ne sikerülhetne? Todoroki elköszönhetett a feleségétől és érte élhet tovább, már maga mellett érezve az asszonyt. Talán az is a rész nagy tanulsága, amiben közös a négy történet, hogy az ember nem csak magának él. Vannak, akik általa élnek, akiknek az ő életük és boldogságuk, sikerük ad értelmet.

Az a más, a kivételes ebben a könyvben, ahogy a gyászt át tudja fordítani. Ezek a szereplők felállnak, új célokat találnak és a fájdalmat hajtóerővé alakítják. A kínjuk megy, és az emlékek erőt adnak a folytatáshoz. Ez egy olyan szemléletváltás, amit jó is lenne eltanulni.

Nincs túlírva, egyszerű és érthető. Szinte minimalista történet, de pont ezért hat. A szövegnek is van egy olyan egyszerű tisztasága, ami passzol az üzenetéhez. Érzelmek dominálnak benne, és sok-sok kis üzenetet rejtett bele a szerző. Akár a 100 kérdés könyvvel is, ami végülis egy kérdést tesz fel, csak másképp: tenni vagy nem tenni? Az élet is mérhető így. Mered tenni vagy sem.

Még csak az sem zavart, hogy a 4 történet hasonlít. Kettőben is komikus a főszereplő és benne van a Humorfesztivál. Háromban is halotthoz mennek vissza, és értik meg, miért viselkedett úgy a végén, ahogy. De nem zavaró, mert érzelmileg mást kell megtanulni minden időutazónak.

A szomorú témák ellenére is mosolygós könyv, pozitív üzenetet fogalmaz meg és ad át, négyszer is. Talán még jobban is tetszett, mint a 2. kötet.

Idézet: 

A halálhoz vezető utat lerövidítik a bizonytalan léptek