Háborús, szabotőr lánycsapatos, kémelhárítós.

Felicity, a barátainak Flick a francia kultúra szerelmese, és egy arisztokrata cselédjének lányaként verekszi be magát az egyetemre, doktorira készül. Ám a kitörő háború átírja a terveit: a nyelvtudását használva az egyik legjobb francia ügynök lesz. A férje, Michel is az ellenállásban dolgozik. Egy sikertelen akciót tovább súlyosbít, hogy Flick rájön, férje csalja az egyik lánnyal a csapatból. De félreteszi az érzelmeit, és Angliába megy egy merész tervvel: a náciknak fontos telefonközpontot csak úgy lehet megsemmisíteni, ha takarítónőként mennek be. Egy gyilkos, egy cicababa, egy arisztokrata lány, egy transzvesztita és egy mackós kerül a társaságba, akiket egy megnyerő amerikai tiszt koordinál. Miközben egyre veszélyesebb helyzetekbe keverednek, és vadászik rájuk az egyik legjobb német kémelhárító, Flick és Paul között egyre hevesebb érzelmek kapnak lángra.

Ken Follett az egyik legnagyobb kortárs történelmi regényíró. Benne megvan az a képesség, hogy nagy tablókat, vagy akár kisebb kalandokat is epikus kalanddá nagyítson. Szórakoztat, miközben hiteles is. Igaz, némelyik regénye jobban, más kevésbé rugaszkodik el a valóságtól. De ettől függetlenül nagyon magával tud ragadni.

Ezt a Vadmacskák is megtette, pedig a II. világháborús regények nem tartoznak a szívem csücskei közé. De Follett nem száraz és tényszerű regényt írt, hanem egy olyat, amire legszívesebben a kalandregény zsánert húznám rá, nem a háborúst.

Hiszen egy reménytelennek tűnő küldetést mutat be a szerző. A szerkesztési elv halad az akció mentén: előzmény, hogyan jelent meg az igény a központ kiiktatására. Egy sikertelen akció után jött a tervezés, a lányok toborzása és kiképzése, majd az akció. Kényelmes, mesélős tempóban halad a cselekmény, de soha nem válik unalmassá. Follett kitölti értelmesen a rendelkezésére álló teret, és nem csak húzza a sztorit, hogy a lapszámot növelje.

Tetszett az is, ahogy több más regényéhez hasonlóan beengedett minket lépni az ellenfél cipőjébe is. Dieter egy remek képességgel rendelkező náci tiszt, aki rendőrből lett katonatiszt. A szakmában ő az egyik legjobb, a kínzás mestere. És Follett nem csinál belőle elemi gonoszt: ő is emberi lett, meggyőződésekkel, hibákkal és erényekkel. Azért szimpatikusra nem faragta a szerző, egyértelműen ő az antihős, de nem szörnyeteg.

Jó érzékkel tud Follett zsánereket is váltogatni: kapunk betekintőt a háborús gépezetbe, de a romantikus szálakat is ügyesen variálja. Arányos, semmit nem ír túl, csak erősíti az egyik oldala a regénynek a másikat. Ha sok lenne a romantika? Máris belecsöppenünk egy kemény akcióba, lövöldözéssel és halállal.

A stílusa is a szokott minőség. Nagyon mesélős, nagyon olvastatja magát, miközben van benne igényesség.

A mai trendek ismeretében bele lehetne kötni abba, hogy ez egy klasszikus értelemben vett háborús kalandregény. Most a más szemszögek, élesebb és hétköznapibb drámák mennek, nem ennek a regénynek a hősiessége. De ez cseppet sem zavart, szépen elhalad a Navarone ágyúi nyomán, de eszembe juttatta a Piszkos tizenkettőt is. Lehet ezt jól csinálni így is!

Nem mai csirke, 15 évesnél korosabb regény, de ma is szórakoztató és tartalmas. Tetszett!

Vadmacskák - Mint háborús: 90% mesélős, izgalmas kalandregény. Romantikus nagy ívekkel, karakterekkel.

Szubjektíven: 95% nagyon kalandos. Bírtam a szereplőket, a több szálas cselekményt is.