Várvédős, szerelmes, török ellen kiállós.

1532-ben Szulejmán szultán megindul, hogy bevegye Bécs várát. A katasztrófa elkerülhetetlennek tűnik, de egy magyar úr úgy dönt, ő lesz az új Leónidasz. Van egy jelentéktelen vár Szulejmán útjába, amit senki nem vesz komolyan. Apró, kevesen védik. Kőszeg. Jurisich Nikolica ide veszi be magát, és időt akar adni a császárnak, hogy felkészüljön a háborúra, majd a segítségére siessen. Kislányát kimenti innen, de nagykamasz fia, Ádám a szülei mellett marad, maga is katonának áll. Első rajtaütésén civileket is sikerül megmentenie, köztük két nemes kisasszonyt. Julika nemcsak kedves, gyönyörű is. A halál árnyékában a két fiatal egymásba szeret, de a boldogsághoz túl kell élni a törököt, ármányokat és árulókat. És lehet, hogy még ez is kevésnek bizonyul.

Úgy tűnik, ma sincs szerencsém. Sikerült kikapnom még egy regényt, aminek az elolvasása után úgy érzem, mintha megütöttek volna. Az egy dolog, hogy boldog nem lettem tőle, de egyenesen elszomorodtam! Pedig ez elvileg happy end történet! Kőszeg megállította a törököt, Jurisics utána bárói rangot is kapott.

De Hunyady József, ahogy tőle már megszoktam, megint a romantikus regényirodalom eszköztárából válogatott fordulatokat és cselekményt. Ami mit jelent? Nagy szenvedélyeket, de egyben nagy tragédiákat is. A romantikus regényeknél jobban kevesek képesek az ember szívébe tépni. A nevető ember, egy-egy francia romantikát megidéző Jókai kisregény… szépek, de egyben annyira fájdalmasak is! Ilyenkor nem szeretem a nagy tragédiákat.

Fakad ez abból is, hogy nem tud igazán érdekelni a várostrom. Ahhoz tényleg nagyon a topon kell lennie a szerzőnek, hogy egy csatajelenet engem lekössön. Megy Bernard Cornwellnek, de nem minden regényében. David Gemmell, akinek ment az, hogy egyéni küzdelmeket emelt ki, személyessé tette, miközben a nagyobb képet is átfogta – és nem mellesleg fantasy volt. De kifejezetten történelmi regényben… Cornwell. Hunyady se fogott meg, hiába van jól kitalálva, még változatos is, de nem az én világom.

Engem sokkal jobban megfogtak a romantikus nagyregényekből vett magánéleti szálak. Ádám és Julika, ha nagyon giccsesnek is érzem a történetüket. Azért drukkoltam nekik. Ok, erről még valami beugrott, ami lenyomta a hangulatom. Rákerestem, mi történt Kőszeg után Ádámmal. Mondjuk úgy, az se emelte a kedvem.

A karakterek tipikusan romantikus nagyregénybe illőek. Az ármányos végzet asszonya, a hősies fiatal katona, a példakép és nagy harcos vezér, az angyalian tiszta és szerelmes lány. Nincsenek árnyalatok, de nem is igazán ők voltak a fontosak, hanem a helyszín és az ostrom.

Mert mindezen túl ez a kötet mégiscsak arról szól, hogy a magyar hősök kiálltak, iszonyatosan nagy áldozatokat hoztak és nyertek. Mi lett érte a köszönet? Egy levél a legnagyobb vész idején, hogy bocsánat, de magatokra maradtatok, nem megy a segítség! Komolyan, néha elgondolkozom azon, nem lett volna-e jobb, ha egyszer igazán nekimehet a török Bécsnek. Talán jobban megbecsülte volna Bécs a magyar ütközőzónát.

De ez csak az én szemszögem. Hunyady hősöket mutat be, akik példaként ragyognak előttünk, és nincs olyan kicsinyes rosszallás bennük, mint ami bennem felmerült.

Az égig érő vár - Mint történelmi: 70% várostrom, némi karakterépítés. Hazaszeretet, romantikus elemek.

Szubjektíven: 50% elrontotta nekem, hogy utánaolvastam a szereplőknek. Nem happy.