Szerelmes, megkínzott, traumából felépülős.

Matt még csak 9 éves volt, amikor egy életre meghatározó trauma érte. Legjobb barátjával az erdőt járta, egy gyilkos elkapta őket. A fiút is megkínozta, de játszótársát megerőszakolta és ölte Matt szeme előtt. Jó 20 évvel később Matt sikeres gyógymasszőr, aki nemcsak kézügyességével, de megértésével és figyelmével is segíti a betegeit. Így ismerkedik meg egy betege lányával, Julie-val. A lányt autistaként diagnosztizálták, és senkit nem enged a közelébe. Matt lesz a kivétel, akit szép lassan rabul ejt a különös lány, aki egyre több hasonlóságot mutat a halott Amyvel. Amy lelke valóban Julie testében éledt volna újjá? Matt elhatározza, hogy visszasegíti az életbe a legjobb barátját, aki több is lassan, mint barát. De az egykori gyilkos elől nincs menekvés…

Volt olyan könyvélményetek, hogy a kötetet egyszerre szerettétek volna kidobni, összeszabdalni és ugrálni a romjain, miközben bőgve ölelgettétek is volna? Kis túlzással, de ilyen élmény volt számomra Susanna Ernst regénye. Szeressem, utáljam? Nem tudom. Mert annyira fájt…

Jó, legyek kicsit világosabb. Valami nyálas ostobaságra számítottam, amit a vonaton hamar kivégzek. De sokkal okosabb, jobb annál ez a könyv. Drámai, fájdalmas, és nagyon emberi. Sokáig szerelemről szó sincsen benne. Traumákról, gyógyulásról, segíteni akarásról szól. Sebzett emberekről, akik keresik a kiutat. Majd jön Amy Julie testében, a két sebzett fiatal gyógyulása, ami közben egymásba is szeretnek. Annyira drukkoltam nekik, és olyan jól volt vezetve is a cselekmény! Mert események voltak, fordulatok, és nem a romantikus nyálregények csepegős vadulása.

Amikor úgy tűnt, jön a happy end, nekik tudtam örülni. Nagyon jól megrajzolt mindkét figura, és nekik elnéztem azt is, hogy túl jók. Matt még direktbe is kap olyan jellemzést egy más szereplőtől, hogy túl jó ember. Tényleg az. De nem meseszerűen az, Ernst szépen megrajzolta, hogy lett ilyen. Lelkiekben erős ez a könyv, minden szereplő pszichésen alátámasztott. Nem csak Matt és Amy/Julie, de a környezetükben levők is.

Aztán elindult a thriller és dráma folyam, és Ernst elkezdte összetöri a szívem. Olyannyira sikerült neki, hogy a könyv végére folytak a könnyeim. Hogy lehetett ilyen véget kitalálni neki? Hú… bár elmesélhetném, de nem leszek spoiler övezetes. Így beérem annyival, rég lepett meg és rázott meg ennyire egy könyv vége. Ez szabályosan fájt.

De azon túl, hogy értelmes, fordulatos és romantikus cselekménye van, jól megrajzolt karakterei, ez a regény nyelvezetében és stílusában is megfogott. A stílusa cseppet talán szentimentális, de még belefért. Az érzelmi részek miatt működött. Még tetszett is. A nyelvezete is korrekt. Oda van figyelve a szövegre is.

A lélekvándorlás témát is úgy tudja használni, hogy ne csapja ki a biztosítékot. Bizonyíték nincs a halálon túlról, így hitelesnek nem nevezhetem, de hiteles is lehetne. Maga az elgondolás olyan, amivel ki lehetne egyezni – ha bele is tudok kötni logikailag. Egyre több ember él a bolygón – honnan vannak új lelkek, ha csak vándorlás lenne?

De nem is ez a lényege. Tartalmas, szép regény, de a végét még fel kell dolgoznom. Megmart.

A lelked bennem - Mint romantikus thriller: 90% szép a történet, durvák a fordulatok, olvasmányos, szívtörő.

Szubjektíven: 95% azon kevés könyvek egyike, amelyik megríkatott. Tetszett, de fájt is.