Gyerekzsenis, démonszabadulós, akcióterves, kalandos.

Artemis Fowl látszólag véletlenszerűen mászkál a világban, megőrjítve ezzel a testőrét, aki már számon sem tudja tartani, mennyi veszélynek teszi ki magát a 14 éves, visszavonult bűnözőzseni. Most éppen egy időutazó démonnal próbál találkozni, és csak a szerencsén múlik, hogy nem veszik bele az időfolyamba ő is. Közben Berkenye a tündérek különleges egységéhez csatlakozik, akiknek meg kellene akadályozni, hogy a lassan visszaszivárgó démonok miatt az emberek felfedezzék a természetfelettit. Önmagukban kevesek a küldetéshez, így Artemis segítségét kérik. A játszmában van egy másik zseni is, Minerva, aki a tündérek leleplezésével akar Nobelt szerezni. A fiatal démonról nem is beszélve, aki csak szabadulni akar a megbűvölt szigetről, ahol folyton bántják.

Ne számoltam ki, hány évet vártam erre a regényre, de elég sokat. Pedig egyszerre gyűjtöttem be a sorozat első három részét. Nagy sokára kijött a negyedik, most itt az ötödik. Volt közben kiadó váltás is, és bizony a Gabo kiadta újra az egészet, így ki kellett várni, amíg elérkeznek az új részhez. Azért bizakodom, hogy a folytatás gyorsabban fog jönni.

Mert Artemis történetei még mindig olyanok, amilyennek megszerettem őket.

Egyrészt, Colfer egy nagyon jól működő, és még mindig jól bővíthető világot talált ki. Nem újdonság, hogy egy természetfeletti csoport rejtve él az emberektől, de az alaposság, ahogy a tündérek szervezik maguk, amilyen egységeik vannak, komplex és okos is egyben.

Amibe remekül be tud illeszkedni a mese egy zseni kiskamaszról, aki elég gyerek még, hogy higgyen a tündérekben, és elég zseni ahhoz is, hogy meg is találja őket. Realitást és mesét kever a szerző, kalandosan és ötletesen.

Most is bővíti a palettát: az elveszett démonokat ismerhetjük meg. Nekik is van történelmük, ármányaik és saját társadalmi rendszerük. Rácáfolnak arra a képre, amit a démon szó önmagában hordoz. Itt nincs negatív tartalma, ők egy tündérfajta, csak elvesztek az időben. Ok, a küllemük démonos, sokaknak a jelleme is, de Colfer nem a sztereotípiákat idézi fel.

Most is tele van a regény kalandokkal és fondorlatokkal. Én még mindig nagyon bírom, ahogy Artemis mindig minimum 3 lépéssel az ellenfelei előtt jár. Kicsit olyan, mintha ő sakkozna, míg a többiek kártyával próbálnának győzni ellene.

A jellemek a meséket idézik, de mivel gyerektörténet, ez még így is illik. Meséhez képest vannak benne árnyalások, és még mindig tud új színeket találni Colfer. Ez éppen Artemis kamaszodása, akinek komoly gondot jelent, hogy feltűntek neki a lányok. Jókat mosolyogtam rajta, ahogy morgott ezért. (A poén, hogy az idő hogyan oldja meg e kínját.)

Új karakter Minerva, aki méltó párja Artemisnek. Még a neveik is összerímelnek, és mivel vagyok olyan kíváncsi, már most szomorkodom rajta, hogy a következő kötetekben nem tér vissza. Pedig jó páros lehettek volna…

A regény humora még mindig egyedi, friss és aranyos is. Gyereknek is tökéletesen emészthető, és vicces is, ahogy a szereplők egymást idegelik, vagy éppen poénos szituációkba keverednek. Van itt ez is, az is.

Filmjogok eladva, kötet is van még vissza, ez a rész is jó volt. Bírom Artemis Fowl világát!

Artemis Fowl és az elveszett kolónia - Mint gyerekkönyv: 95% vicces, de okos is. Fordulatos, de követhető. Egyedi stílus és világ.

Szubjektíven: 90% rég várom a filmet is, de örültem a könyvnek is! Bejön a humora, a mese.