Kamaszos, szerelmes, iskolás, projektes, sérültes.

Egy francia középiskola idén megújul: HEIO programot indít. Ennek keretében sérült gyerekek is az osztályaikba kerülnek. Ilyen Vlad is, aki a születése óta a nyakára tekeredett köldökzsinór miatt mozgássérült. Humoros, kedves, jóképű srác, aki ülve minden lány álma, de rögtön kezdődnek a gondok, amint feláll. Itt is gyorsan beilleszkedik, barátai lesznek, és elkezd egy pályázatra kisfilmet is forgatni. Csak éppen az egyik lány a baráti körben, Lou komolyan megtetszik neki. De milyen esélye lehet a lány sportos barátja ellen? A tolószékbe kényszerült Mathilde haragszik a világra, de a színjátszó körben kap egy új esélyt a boldogságra. Said az arab származása miatt keveredik mindig bajba, de most Vlad személyében olyan barátot kap, aki átlát a zord felszínen és kihozza a legjobbat belőle.

Nem lep meg, hogy a franciák díjnyertes ifjúsági regénnyé tették a kötetet. Egyrészt, benne van az a plusz, amit a francia filmekbe is szeretek kiemelni. Olyan életöröm és stílus, amit a depresszióra hajlamos magyar agyam nagyon vonzónak talál. Ebben is van fájdalom és gond, de az álmok, a jövő, a hit mindezen felül tud emelkedni. Pozitív az egész.

Közben egy olyan ifjúsági történet, amiben minden fiatal megtalálhatja magát, miközben leckét kap empátiából is. Mert ugyan a kiemelt szereplők speciális problémával küzdenek, általában mozgásukban korlátozottak, mellette ugyanolyan gondjaik vannak, mint bármelyik másik kamasznak. Küzdenek a jó jegyekért, félnek, hogy a szerelmük nem viszonozza az érzelmeiket. Haragszanak, küzdenek, barátkoznak, elbuknak és győznek.

Tudom, gonoszság tőlem, de még az is jó, hogy ez regény, nem film. Mert így Vlad mosolya az, amit visz magával az olvasó és tudunk drukkolni neki. Filmen már láttam azt a sérülést, ami neki is van. És ha látnám is filmen ezt a történetet, bizony, ezt vinném magammal borzongva. És igen, arra nevelne ez a regény, hogy túllássak ezen a sérülésen, és lássam mögötte a szerethető embert, de könnyebb ezt megtenni a vizuális szembesülés nélkül.

Ezzel elértem a másik kritikus ponthoz. Ifjúsági regény, nem lehet nagyon reális a vége, de miért kellett ekkora happy end? Addig jól építkezik, de a minden szál tökéletes megoldása nekem a realitás rovására ment, nagyon. Példamesévé teszi a sztorit, a mesével a hangsúlyon.

Ifjúsági regény, ez látszik a szerkezeten is. Egyrészt, rövid. Mind az egész kötet, mind a fejezetei. Gyorsan végig lehet olvasni, annak is, aki nem szokott belemerülni egy történetbe. Ezt segíti a szerkezete is. Nem folyamatosan vesz végig egy időszakot, hanem egy folyamat tetőpontjait ragadja ki és ábrázolja. Látjuk az iskolakezdést, a barátságok kezdetét, egy-egy konfliktust – mintha minden átkötés ki lenne maradva. Nincs a megszokott folytonosság, linearitás, csak a lényeg van nagyon célirányosan.

A humora szerethető. Főleg szituációs poénok, és áthatja az a francia szellemiség, melyről fentebb már áradoztam. Bírtam a humoros mellékszereplőket, a kedvencem egyértelműen Flachard igazgatóhelyettes, aki sorozatfüggő. Azon nagyon készen voltam, amikor iskolai szünet után rákapott egy tini, gimis sorozatra, és onnantól kezdve abba képzelte magát és az iskoláját is a fejében…

Bár minimális fenntartásaim vannak, jó kis könyv volt ez, érdemes elolvasni!

Bicebóca szívek - Mint ifjúsági: 85% könnyen olvasható, laza a stílusa, de kemény témákat is feldolgoz szívvel.

Szubjektíven: 80% az irritált, ami a szerkezeti alap: a pillanatok kiragadása. Túl happy end is.