Nő és férfi szembenállós, forradalmas, társadalmat megváltoztató.

Az egész szinte láthatatlanul kezdődött. Egy-egy lány észrevette, amikor veszélyben érezte magát, hogy meg tudják védeni maguk. Képesek elektromosan rázni. Ahogy elkezdték az idősebbekben is felébreszteni a képességet, egyre több kormány és rendszer bukott meg. Moldáviában a szexrabszolgának elrabolt lányok kivívták a szabadságuk, bosszút álltak. Az elnyomott arab nők is kivonultak, és átírták a sorsuk. A bántalmazott gyerek, Allie kitalálta magának Eva anya alakját, szektát alapított és egyre nagyobb hatalomra tett szert. Roxy bandavezér apja mellett az erő, míg Eva háborúját is vívta. Margot politikai hatalmat szerzett, és gyógymód keresése helyett a lányok képzésére tette a hangsúlyt. Tunde mindenről tudósított, arról is, ahogy összeomlott az addig ismert világ.

Abban a korszakban élünk, amikor a nők elkezdik felemelni a hangjuk, és követelik az egyenlő bánásmódot. Amikor pellengérre állítják a hatalmukkal visszaélő, zaklató férfiakat. Még nem világjelenség, de egy olyan trend bontakozik ki, ami egyre csak gyűrűzik. Zászlóshajó Atwood regénye, és a belőle készült sorozat (A szolgálólány meséje).

Talán, nem is véletlen, hogy most tud kritikai és közönségsikert aratni egy olyan regény, mint a Hatalom. Aminek segítője, ha nem is írója Atwood is. Aki elolvassa, érezni is fogja, mennyire észrevehető benne Atwood hagyatéka.

Van egy nagy ötlete, ami duplán elgondolkoztatóvá teszi a történetet. Bár inkább ügyes szerkesztésnek kellene neveznem, mert ez az ötlet megszokott fordulat a fikciós műveknél, hogy hitelesebb tegyék a történetet. Kapott egy keretet, melyben a történet írója küldi el véleményezésre a regényét. Ebből kiderül, hogy milyen a jelen – vagyis, a leírt történethez képest a jövő. Látjuk, minden ott induló folyamat hova futott ki.

Valahol borzongatónak éreztem a jövőképet. Jobb lett a világ? Nem, csak fordultak az arányok. Én nem tudom azt mondani, hogy jobb, ha a nők nyomják el a férfiakat. Ugyanolyan rossz, mintha a férfi teszi ezt. Miért kell egy győztes/elnyomó és egy vesztes? Ahogy Alderman a keretben megfogalmazza, miért nem egyensúlyra törekszünk?

Viszont, hatásos az, ahogy kiforgatja a mi jelenünk a jövőbeli más világgá. Borzongató, elgondolkoztató, mozgatja az ember agyát.

A jelen eseményeit több szereplő szempontjából fogja meg, és így sok folyamatot le is tud képezni. Tunde tud összekötő karakter lenni, aki riporteri munkájánál fogva valahogy majd mindenkivel kapcsolatba kerül. Több társadalomban is elemzi, mi történne, ha a nők ilyen hatalmat szereznének. Jól építi a világot.

Majd, jön az emberi természet rajza. Nekem nagyon tetszett, ahogy azt meg tudja mutatni, hogy a hatalom miként korrumpál, még jó embereket is. Margot az elején már szinte hős, jó elképzelései vannak, és nekem ő volt a legszimpatikusabb. Aztán övé lesz a hatalom, és egyre több mindenben az erő és érdek dominál majd az ész helyett.

Van a regénynek erős cselekménye is, ami a központi karaktertől függően hol eseménydúsabb, kalandos, hol elmélkedős. De megvan így az összhang, működik.

Egyszer mindenképpen érdekes, nemi szerepektől függetlenül is.

A hatalom - Mint disztópia: 80% ötletes, gyakran kalandos is. Most divattéma, és van is mondanivalója.

Szubjektíven: 70% egy-egy szereplő sorsa lekötött, ötletes a körítés is, de valami hiányzott.