Szerelmes, párkereső programos, életet rendbe tevős.

Percy James már a nevétől is ki van akadva. Az apja a Titánok harcának rajongója volt, így a lányát is a szereplők után nevezte el. De nem elégedett meg Androméda hercegnő nevével, Perseus is lett belőle. Van egy biztos állása, amit un, pályázik Londonba, de annyira menőnek akarja mutatni magát, hogy nem veszik fel. Van egy biztos barátja, Adam, aki túl jó, hogy igazi legyen, de Percy titkon unatkozik mellette. Így él a lehetőséggel, amikor egy párkereső cég jelzi, hogy megtalálták neki az igazit. Le is döbben, amikor az igazi egy nő, Flora. Jól kijönnek, barátnőnek remek lenne, Percy még győzködni is próbálja magát, hogy összejönne. De szívesebben kavarna a főnökével, vagy a helyes, új ismerősével, Milóval. Mi lesz ebből?

Alapvetően két hozzáállás között ingadozom, amikor olyan történetet olvasok, ami nagyon emlékeztet egy másikra. Attól függ, hogy melyik volt a jobb. Ha az újonnan olvasott az izgalmasabb, szórakoztatóbb, akkor nem érdekel, szeretem és jóízűen elolvasom. Ha viszont gyengébbnek érzem… akkor aztán mindent elkezdek utálni benne, és úgy szétkapom fejbe, mint amit most fogok prezentálni. Mert a Bárcsak ismernélek a rosszabb eset példája.

Mire emlékeztetett? A tökéletes pár.

Ebben is van egy tökéletesnek mondott randi alkalmazás, amely megtalálja az igazit. És, ahogy ott is, itt is azzal szembesül a karakter, hogy egészen eddig heteroszexuálisnak tartotta magát, a tökéletes találata meg azonos nemű vele. A váltás annyi, hogy Marrs ezt férfiakkal játszotta el, Woods nővel.

Ami azonban lényeges különbség, hogy Marrs meg tudta mutatni a szikrát. Ő hitelesen megrajzolta azt a vonzást, amiben erős lett a testi és a szellemi vonzalom is. Ott elhittem, hogy a szereplő tényleg képes váltani érte. Itt viszont? Annyi nekem is átjött, hogy barátnők lehetnének, de nyoma se volt szikrának vagy szerelemnek. Irritált is, ahogy Percy győzködte magát, meg színjátszott, hogy működhet a kapcsolat.

Marrs ötletes volt, Woods klisés. Annyira fájó véget talált ki a sztorinak, hogy nem tudtam eldönteni, sírjak, vagy nevessek rajta. Percy belátja, hogy nem leszbikus – most komolyan nehéz kérdés ez, amikor folyamatosan férfiakhoz vonzódik az egész kötetben? – és erre meglepetésként az egyik kiszemelt férfiról kiderül, hogy Flora bátyja, és neki is tetszik Percy. Ami megint mese habbal – Percy a tipikus szomszéd lány. Kicsit telt, kicsit szerencsétlen, kicsit önbizalom hiányos. És e pasi lecseréli rá a szupermodell barátnőjét? Persze. Cate Woods álmaiban maximum.

Utáltam, ahogy a mellékszereplők kis drámáit lezárja. Vagy a semmiből bedob egy szülés utáni depressziót, vagy ellenszenvessé teszi a karaktert azzal, hogy szinte pasiként kezd viszonyulni az új barátjához. Nagyon nem ment a korábbi énjéhez.

Még nagyobb baj, hogy míg Marrs karaktereit szerettem, itt utáltam őket. Főleg Percy nem tetszett nekem, akit néhol megtéptem volna, máskor a meggyilkolásáról ábrándoztam. Elcsaphatta volna egy autó, kórházba kerül, ahol saját magát megmérgezi véletlenül…

Elvileg komédia is, de nagyon nem jött be a humora sem.

Nálam teljes mélyrepülés, inkább olvassátok el a Tökéletes párt!

Bárcsak ismernélek - Mint romantikus: 30% humorosnak szánt, de erőltetett. A karakterek is egysíkúak.

Szubjektíven: 10% nem szerettem a szereplőket, a helyzetet – a Tökéletes pár jobb.