Világ és szülő mentős, szörnyes, kalandos, gyerekes.

Finn számára megváltozott a világ: ugyan sikerült megmenteni a szülővárosát, de nagy árat kellett érte fizetni. Az apja a Legendák világában ragadt, és a legendavadászok már lemondtak róla. Finn képtelen erre, és a félvadász Emmie oldalán megoldást keres, hogy hozza haza az apját. Nyomokat követnek, miközben a legendák világában is megindul a mozgolódás. Feketenyelvű Niall, aki egyben Hugo apja és Finn nagyapja, a legendák oldalára állt és kidolgozott egy tervet, mely elhozná Darkmouth és a családja vesztét. Mert létezik egy jóslat, mely szerint egy fiú mindkét világ vesztét elhozza majd, melyet Niall a jövőben látott is. És balszerencséjére az a fiú az unokája, akinek nem lesz kegyelem, ha az apja után merészkedik.

Kevés olyan gyerekkönyv van, amely abszolút unisex lenne. Észrevenni, hogy egyiket-másikat kifejezetten lányoknak, míg másokat fiúknak szántak. A lányokéban a 12-13 évesek is ármánykodnak, és végzetesen szerelmesek lesznek, miközben a menő ruhák és sminkek is témák. (Pl. a Klikk sorozat.) A fiúknak szánt történetek tele vannak kalandokkal, halálos küzdelmekkel, melyben a 12-13 éves megmenti a világot, amire a felnőttek képtelenek voltak. (Alex Rider sorozat, például.) Csoda, hogy megszállottan keresem az olyan meséket, mint a Harry Potter vagy a Percy Jackson sorozat, amely szórakoztat nemtől függetlenül is?

A Darkmouth első része emlékeim szerint fiús volt, de nem olyan markánsan, mint ez a második kötet lett. Ugyan van egyetlen, árva lány Finn oldalán, de lényegesen kisebb szerepkörrel és cselekményben is csak kaland követ akciót, kevés a mélyebb rész.

Vagy talán nincs is? A család fontossága benne van, de igazából akkor, ha bele akar látni. Ez leginkább csak egy kalandregény srácoknak, amelyekben a kalandok kapcsán vannak kreatív ötletek, sokféle lény és akció, de tanulni nem fogunk belőle semmit.

A gyerekkönyv jelleget erősíti a kötet képekkel teli megjelenése is. Elég változó a rajzok minősége: nem művészi szintű, érdekesek, csak sima skiccek, bár szemre sokkal elviselhetőbb, mint amilyennek nem is olyan régen a Hajdan varázslóit találtam.

A cselekményre visszatérve lehet érteni az első rész nélkül is, főleg, hogy az első fejezet összefoglalja a korábban történteket. Gyerekkönyvben ez egy kifejezetten tetszetős gesztus, néha a felnőtteknek szánt sorozatba se ártana egy korábban történt fejezet, főleg, ha a megjelenő részek között több idő is eltelt. Azért élvezetesebb, ha az első rész is el lett olvasva, de mint említettem, ez sem feltétel.

A karakterek nem hagytak mély nyomokat bennem. Nagyon éreztem, hogy ők is gyerekekre vannak szabva. Nagyon egyszerű a jellemük, a motivációik pedig annyira… gyerekesek? Finn személyisége például annyiban domborodik ebben a részben ki, hogy meg kell mentenie az apját, bármi is legyen ennek az ára.

A szerző próbálkozik humoros jelenetekkel is, de ezekkel is addig jutottam, mint a kalandokkal. Vannak, gyerek fejjel bizonyára viccesek is, én már nem éreztem annak őket, inkább fárasztónak.

Az első részt valamivel jobban szerettem. Kiskamasz fiúknak bizonyára remek szórakozás lehet, ám rám egyik jelző sem illik. Nem is szórakoztam jól.

Pusztuló világok - Mint gyerekkönyv: 75% van benne ötlet, kalandok, átérezhető hős – kamasz fiúknak remek.

Szubjektíven: 50% az ötleteit értékeltem, de nekem nagyon mese is, és kinőttem már ebből.