Kamaszos, szerelmes, iskolás, barátos, családos.

Amy életében történt pár változás, aminek a többségének örül is, meg nem is. Mivel anyja férjhez ment Marchoz, a lány az apjához költözött, így nem kellett iskolát váltania. Lesz egy kistestvére, ami miatt még jobban félti az apját: ha az anyjának új gyereke lesz az új párjától, az apja nem lesz egyedül, nem lesz bánatos? Ezt megelőzendő beregisztrálja egy társkeresőre, és még találkát is szervez neki. Végre van egy szerelme, Avi, aki minden szempontból tökéletes, csak éppen most 3 évig kötelező katonai szolgálaton van Izraelben. Szereti, de hiányzik. Így még bosszantóbb az új szomszédja, a korabeli Nathan, aki nem elég, hogy kockának néz ki, előszeretettel bosszantja is a lányt, de jól csókol. Ott vannak továbbá a barátnője, Jess szerelmi életében a megoldandó gondok és Vakarcs is, aki korcs létére képes volt összejönni egy másik szomszéd díjnyertes uszkárjával. Mi lesz ebből?

Simone Elkeles nem tartozik a kedvenc ifjúsági szerzőim közé, így lehet, hogy tudat alatt még abban is a hibákat keresem, ami különben tetszik. A sorozat első része is ilyen volt, ez a második pedig jobb is annál nem egy fokkal.

Talán azért, mert ez még kevésbé szerelmes regény, mint az előző volt. A regény nagy részében Avi Izraelben van, és nincs az a feszültség és szeretlek – nem szeretlek gyötrődés, ami az ilyen regényekben kiakaszt. Igaz, Avi megjön, és Nathan is generálja a feszültséget, de a sok szál között ez a szerelmi kellően el tud veszni, nem csak erről szól. Így ezzel ki voltam békülve. Éljen, amiben a főszereplőnőnek nem az élete kérdése, hogy a tökéletes pasijának valóban kell-e és mennyire szeretik egymást!

Ha már így rátértem erre a témára, igen, ez nálam egy mínusz. Bár szeretjük a regénybeli álomfiúkat, azért nem bánnám, ha lenne bennük valami emberi is, nem csak jó tulajdonságok gyűjtőzsákjai lennének. Avi milyen? Tökéletesen néz ki, helyes, okos, van egy csomó hű barátja, már a katonaságban is kiválasztották különleges kommandós képzésre, annyira tökéletes. Nathan, mint karakter, nekem már csak azért is jobban tetszik, mert neki minden álomfiú jellege mellett titkai vannak, rejtélyes, és nem csak egy jófiú.

Elkeles ugyan próbál némi drámát betenni, pl. Nathan múltjával, de ebben a regényben abszolút nem ez dominál. Humoros, vidám, könnyed, és a fiúk drámái ennek csak egy-egy színpöttyöt képesek adni.

A szerkezet minden témában hasonló: Amy jót akar, ügyködik valamit, amiből hatalmas zűr lesz, aztán némi szerencsével és bűnbánattal minden sokkal jobb lesz, mint korábban volt. Kiszámítható? Igen. De elnéztem neki, mert annyi humorral tálalja, hogy az elég kárpótlás.

Vicces helyzetek, beszólások akadnak bőven. Tetszettek is.

Így még nagyobb rejtély, miért viszolygok még mindig Amy karakterértől. Jószívű, helyes, nagyszájú, abszolút jó példakép a tini olvasóknak, és nekem még mindig az ötlik fel a fejemben, hogy én nem bírom. Biztos az a tudatalatti késztetés csap vissza, hogy nem szeretem az Elkeles regényeket.

Vicces lenne most azzal zárni, hogy mégis, ezt a regényt szerettem. És tényleg, hiába az ösztönös ellenérzésem, a Tönkretett tinikor nekem bejött.

Tönkretett tinikor - Mint ifjúsági: 90% humoros, saját utat keresős, cselekményben és érzelmekben is gazdag.

Szubjektíven: 75% elszórakoztatott, de még mindig van Amy karakterében, ami kiakaszt.