Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Walden: Eshtar 3.

2018. szeptember 03. - BBerni86

Kalandos, űrcsatás, háborús, időn átívelő, megmentős.

Vittorya hatalmas királynő lett, akinek fel kell fognia, mekkora is a terv, aminek részese lett. Mert a férgek jönnek folyamatosan, és neki kell legyőznie őket. De ehhez egy olyan játszmát kell játszania, ami 400 évvel később fog véget érni. Amikor az utolsó leszármazottja lesz a császár, és egy istenné váló, az utolsó féreg jön el. Harcol, miközben készül az áldozatra, amibe férje és a lánya szíve is bele fog törni. 400 évvel később Mikael pontosan tudja, hogy az utolsó féreg mindjárt eljön, és készen kell állnia. Császárként visel hadat a sötétség úrnőjének serege ellen, amit a zseniális Afareen és párja, a kegyetlen Dareeos hadúr úgy vezet, hogy képtelen fogást találni rajtuk. Az idejük pedig vészesen fogy, és még Mikael sem látja át, mi az a terv, melynek lépéseivel az egyetlen eshtar.jpggyőzelemre vezető útra léphetnek.

Az egyik szemem sír, a másik viszont nevet. El kellett olvasnom a trilógiát, hogy végre helyére kerüljön minden. Eddig is volt, ami tetszett benne, de nem soroltam volna a jó akció sci-fi történetek közé, csak korrektnek jellemeztem volna.

Erre kiderül, hogy van egy csavar benne, ami mindent átrendez és mondhatni, zseniálissá tesz! Csak éppen el kell olvasni két és fél kötetet, hogy leessen és megértsd! Ami egyszerre remek és borzalmas. Mert ki kell tartani addig, könnyű lemorzsolódni. De cserébe annál nagyobbat szól, amikor végre összeállnak a kirakós darabkái és látod a teljes képet.

Mindig is szerettem az okos könyveket, és most ez is azzá érett. Mert van egy terv, egy olyan összeesküvés, ami évszázadokat ölel át és több világot is. Várnom kellett 3 részig, hogy igazán megdicsérhessem a szerkezetet. Eddig is lekötött, hogy két, néha több idősíkon zajlottak az események, váltakozott is, mikor melyik kötött le jobban. De eddig a múltat csak annak fogtam fel, hogy magyarázza a jelent kicsit, és árnyalja, mennyire más tud lenni a valóság, mint amivé a legendák változtatják. Erre kiderül, hogy sok tekintetben az a fő szál, és a jelennek gondolt jövő a végjáték…

Ahhoz is kellett 3 rész, hogy több szereplő a szívemhez tudjon nőni. Eddig Mikael volt az abszolút kedvencem, és nagyon imádtam a részt, amikor Vitt elmondja a fiúnak, miért is büszke rá. Tulajdonképpen összefoglalja azt, amiért nekem Mika a kedvencem a szereplők között. De most már Vitt, Arkady, Vitt férje és lánya is nagyon a szívemhez nőtt. Sőt, eljutottunk arra a pontra, hogy Dareeos és Afareen alakjában is találok valami tragikus nagyságot. Egy jó tett nem írja felül egy élet gonoszságát, de ahogy mindketten a fiúkért képesek mindent feladni és meghalni, az egyszerre teszi őket tragikussá, jobbá is.

Ha már karakterek, ki kell emelnem, hogy még azt is szerettem, hogy itt megcserélődnek az általános nemi szerepek, vagy kiegyenlítettek. Vitt és Darvood is nagy harcos, ahogy lányuk, Aurora is harcos királynő lesz, párja Marcus szintén nem megy a szomszédba, ha ki kell osztani pár pofont. Mikael viszont egy tudós, egy kedves srác, Arkady meg vívóbajnok.

Ugyan akció terén Walden még messze nincs azon a szinten, amit egy Brown akció sci-fi tud, vagy egy Card, de cserébe ott az évezredes terv és egy máshogy epikus háború. És helyenként még nagyon jó kis humora is van, ami gyakran oldja a feszültséget és szintén piros pontos.

Aki belevág a sorozatba, három kötettel számoljon, úgy az igazi!

 

Eshtar - Mint akció sci-fi: 85% minden szál remekül összeér, akció és karakterdrámák remek elegye.

Szubjektíven: 90% a kedvenc részem a sorozatból, nagyon bejött, ahogy minden összeér.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5314217071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása