Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Angela Marsons: Vérvonal

2018. október 07. - BBerni86

Az alaphelyzetet elolvashatjátok a Vérvonal bejegyzésben, így most csak az eredményeket foglalnám össze:

1: Alex azzal akarja megtörni Kimet, hogy a nevében leveleket írt az anyjának, és megbocsátásról, másodikspr6.jpg esélyekről írt neki. Az asszony így kezdett jobban lenni, és készen állt a bírósági meghallgatásra, hogy kikerüljön a szanatóriumból. Kim természetesen nem képes megbocsátani az anyjának, akit legszívesebben a pokolra küldene. Miután egy fegyőrnőnek hála Alex cellájából sikerül megszerezni Mikey és Kim egyetlen gyerekkori fotóját (Mikey Kim ikeröccse volt), Kim elmegy az anyja meghallgatására. Jól teljesít, bűnbánó anyának tűnik, aki mélyen megbánta, amit a gyerekeivel tett. (A radiátorhoz láncolta őket, majd otthagyta meghalni spr2.jpgőket. Kim túlélte, de Mikey a karjai között veszett étlen-szomjan. A kisfiát a kezdetektől terrorizálta, Kim igyekezett vigyázni az öccsére.) Kim rákérdez a fotókra, melyekkel a Sátánt akarta leleplezni a fiában. Le is hull az álarc, az anyja kifejti, hogy a fia maga volt a Sátán, akinek meg kellett halnia. Nem is engedik szabadon, mehet vissza a szanatóriumba.

2: Alex szabadulása érdekében két irányba kezdett el ármánykodni: addig zsarolta a többi elítélt, míg az egyik a gyereke védelmében hajlandó volt meggyilkolni a szintén börtönben ülő Ruth-t, aki az Alex elleni vád koronatanúja, aki Alex sugalmazására végzett a férfival, aki megerőszakolta. Egy korábbi cellatársát is beprogramozta, hogy spr4.jpgRuth ellen küldje. Kim időben rájött, mire játszik, így Ruth megsérül ugyan, de túléli mindkét támadást. Kim ellen pedig az anyját használta az 1-es pont szerint, valamint egy szabaduló lányt állított rá. Gemma utcagyereknek tűnt, aki segítségre szorul. Kim pátyolgatni is kezdte, Gemma közel jutott a célhoz. De Alex egy másik áldozata, Shane időben közbelépett. Ő sérült meg komolyan. Talán meglehetett volna menteni a fiatalembert, akiből szintén Alex csinált gyilkost (ő a nagybátyjával végzett, aki gyerekként évekig erőszakolta, majd Alex hatására rá hasonlító férfiakra kezdett vadászni), de ő kérte Kimet, hogy hagyja így spr3.jpgelmenni. Így Kim nem fogta le a szúrt sebet, Shane a karjai között vérzett el és mosollyal az arcán halt meg, békében.

3: a két meggyilkolt nő kapcsán találtak egy korábbi ügyet is, abban ugyanilyen módszerrel egy kisfiút késeltek meg. Kim rádöbben, hogy a hasonlóság nem az áldozatokban, hanem a családjukban van. Mindenkinek van egy rokona, aki az spr5.jpgigazságszolgáltatásban dolgozik. Kiderül, volt is egy közös ügyük. Egy 15 éves fiút ítéltek nagykorúként börtönre, amiért elrabolt és hetekig kínzott egy kiskamaszt, aki öngyilkos is lett az esetet követően. A fiú nem bírta a börtönt, ő is végzett magával. A listáról már csak a nyomozó hiányzott, aki lecsukta a fiút. Rohannak hozzá, Kim egyik főnöke, de arra már a gyilkos elvitte a férfi unokáját. Kim időben rátalál a kislányra, őt sikerül még megmenteni. Anna, a gyilkos büszkén vállalja is a tettét, mindenkinek fájdalmat akart okozni, akik részt vettek a fia elítélésben.

Ezek a végkifejlettek a szálakon, de a nyomozás maga nagyon jó a könyvben, érdemes elolvasni!spr1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr10014282223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása