Öntudatos, szerelmes, drámai, vallásos.

Londonban, egy ortodox zsidó közösségben felbolydul az élet. A szeretett vezető, az egész közösségben nagy szeretetnek örvendő és könyvet is jegyző Ráv elhunyt. Még el sem temették, de már a közösség forrong, ki legyen az utódja. Dovid, az unokaöccse tűnik esélyesnek, de a férfinak a félénk természete és túlzottan csendes felesége aggodalomra ad okot. Dovid lesz az, aki hazahívja unokatestvérét, aki New Yorkba kezdett saját életbe. Ronit távozása szégyennel teli volt: az ortodox közösség nem tudott mit kezdeni az okos, szókimondó, és leszbikus lánnyal. Ronit hazatér, direkt húzza kicsit az emberek agyát, de azon ő döbben meg, amikor Dovid feleségében első szerelmére ismer. Esti és Ronit közt sok kimondatlan érzés feszül, mindkét nőnek szembe kell néznie az életével, érzéseivel, hitével.

Naomi Alderman nálunk az éppen aktuális bestseller regényével kezdett. A hatalom egyszerre disztópia, társadalomkritika, de még kalandregénynek is megállja a helyét. Ugyan eladási adatokat nem tudok, de nem lehettek rossz számai, mert elég hamar a kiadó folytatta az életmű kiadását.

Így érkezett a polcokra az Engedetlenség, mellyel első könyves volt az írónő, és amely azonnal felhívta rá a figyelmet. Már ebben feminista témákat feszeget, de még más a fókusz. Disztópia helyett a vallás kérdései kerülnek elő, és az életünket meghatározó döntések.

Bevallom, a fülszövegét olvasva akadtak kételyeim. Az arra volt kihegyezve, hogy a leszbikus Ronit hazajön, és szembekerül Estivel, egykori szerelmével. Vagyis a szerelmi szálat nyomták, mintha ez egy szivárvány regény lenne.

Pedig nem az! Ki is hangsúlyozom, mert biztos vannak olyanok, akik a leszbikus téma miatt nem adnának neki esélyt. Én is tartottam valami ilyesmitől, de nem kell.

Ez a regény konkrétan arról szól, hogy a vallásunk hogyan egyeztethető össze az életünkkel, és melyek azok a döntések, melyeket meg kell hozni magunkért. Hogyan lehet túllépni a bigott szokásokon, miközben nem is fordítunk teljesen hátat minden hagyományunknak. A két főszereplővel két utat látunk: Ronit, aki mindent eldobott és hátrahagyott, de mégse tud boldog lenni, mert van, ami hiányzik neki. Esti, aki pedig a saját álmait hagyta teljesen veszni, és boldogtalan ő is. Tetszett, amilyen következtetésre jut a történet: a kompromisszumot. Kell engedni, kell érte kapni valamit. Középen kell találkozni!

Benne van a történetben az ortodox közösségek kritikája. Feminista olvasattal ezeket emelném ki – nagyon durva, ahogy ezekben a közösségekben a nők másodlagos polgárok. Sok-sok kis eset van, amikor azt látjuk, hogy el vannak nyomva, és sokan teljesen önként mennek a kalitkába, elvakultan a hitükben.

Izgalmas a három fő karakter rajza is. Ronit és Esti mellett Dovid, aki mindenkinek jót tesz, miközben pontosan tudja, milyen szenvedélyek dolgoznak ellene. Ő egy biztos, nyugodt pont, akiben ott a megértés, az út, amit követni kellene. Amelyben valóban az értékek fontosak, nem a látszatok, amelyek megmérgezik a közösséget.

Összességében többet kaptam ettől a könyvtől, mint amit előzőleg el tudtam képzelni. Nem szerelmes sztori, annál sokkal komolyabb. Jut eszembe, mondtam már, hogy filmen is létezik?

Alderman: Engedetlenség - Mint kortárs: 90% tabu témák, de emberien és emészthetően. Jól megírt, elgondolkoztató.

Szubjektíven: 75% meglep, de lekötött és gondolkoztam vele. Jó szöveg és szereplők.