Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Constantine: Az utolsó mrs. Parrish

2018. október 28. - BBerni86

Egy elég vastag, 450 oldalas és fordulatos regényről beszélünk, így csak összefoglalom hamar a tartalmát, nem mesélem el részleteibe:

1. könyv - Amber

sp1_2.jpgAmber leírja, hogy irigyli azokat a nőket, akiknek minden megadatott, mert gazdag családba születtek vagy házasodtak. Akiknek semmit nem kell tenni, csak lesik az óhajaik és gyönyörűek. Ő is ilyen akar lenni, bár proli családba született. Egyszer már majdnem sikerült elérnie ezt az álmot  a szülővárosában, de valami rosszul sült el, menekülnie kellett és újrakezdnie máshol. A múltjára csak nagyon halvány utalások vannak - a környékükön volt egy nagyon gazdag család, ahol először a vele egykorú lánnyal barátkozott, de a lány anyja hamar kinézte a köreikből a szegény barátnőt. Ám volt egy fia is. Amber közbe rájuk keres a neten, és rühelli, hogy boldognak tűnnek és valakik babát várnak.

Amber messze költözött és kiszemelte magának a milliárdos Jackson Parrish-t. Akinek olyan felesége volt, amilyen ő akart lenni. Gondtalan, elkényeztetett és gyönyörű. Daphne, a szőke szépség, aki két kislányt szült a férfinak, és akit Jackson a tenyerén hordozott. Amber kis szürke verébnek álcázta magát, és úgy intézte, hogy a konditeremben egymásba ütközzenek. Daphe egy alapítványt vezetett, a Julie mosolyát. A húga egy ritka tüdőbetegségben szenvedett és halt meg, a hasonló betegeken igyekezett segíteni. Amber azt hazudja, az ő húga is ebbe halt bele. Ezzel el is nyeri Daphne szimpátiáját, aki beviszi a baráti társaságba.

Ahol aztán módszeresen egyre közelebb férkőzik Daphne szívéhez és köreihez. Mocskos trükköket vet be: pl. az alapítvány társ elnöke akar lenni, de ehhez ki kell iktatnia Bunny-t. Bunny egy idősebb, gazdag férfi kirakatfelesége, aki öreg és túlsúlyos férje helyett fiatal szeretők karjaiba keresi a boldogságát. Amber kifigyeli, gyárt pár kompromittáló fotót és elküldi a férjnek. Bunny hirtelen már nem ér rá alapítványi ügyekkel foglalkozni, és Amber a helyére léphet. Behízelgi magát Daphne lányainál, és idővel Jacksonnak is bemutatják. Trükköziksp5_1.jpg folyamatosan, néha már szinte is szánja is Daphne-t, aki fel se fogja, miben mesterkedik körötte.

Beadja a nőnek, hogy a főnöke szexuálisan zaklatja a munkahelyén, másik hely kell. Daphne beajánlja Jackson asszisztense mellé. Az idős asszony eleinte nem is bízik a fiatal nőben, de Amber itt is beveti magát. Majd, mérgezni kezdi a nő kávéját, aki az egyre romló egészségügyi állapota miatt fel kell, hogy mondjon. Amber lesz a helyettese, Jackson közvetlen közelébe kerül, ahol újra csinosan és divatosan kezd öltözködni. Utánozza azt, amit a férfi szeret a feleségében és egyre jobban nyomul, míg Daphne-nak egy másik nőt kever gyanúba, mint férje lehetséges szeretőjét.

Amikor Daphne nem tud elmenni a férjével a színházba, mert az egyik kislány rosszul van, Amber ugrik be a helyére. Abban a lakásban kap szállást, ahova Jackson is megy. A nő egy kis semmi hálóingbe veti magát a férfira, aki most megragadja a tálcán nyújtott lehetőséget. Szeretők lesznek - Amber minden téren a kedvére tesz, és titkon nagyon teherbe akar esni. Daphne-tól tudja, hogy Jackson nagyon akar egy fiút, de Daphne nem tudott Bella után újra teherbe esni. Ő most terhes lesz, és már akkor azt mondja, hogy fiú, amikor az ultrahang ezt még nem is mutatja.

Ultimátumot ad a férfinak: elhagyja a nejét és őt veszi el, vagy elmegy abortuszra. Jackson megteszi a bejelentést, elválik, elveszi Ambert. Aki már most azon dolgozik, hogy a mostohalányai utáljanak nála lenni, és érezzék, hogy a kisöccsük a fontos az apjuknak, ők nem. Boldog, mert elérte, amit akart.

2. könyv: Daphne

sp4_1.jpgA történet megint kezdődik az elején. Daphne élete látszólag tökéletes, de csak látszólag. Fiatal, vidéki lány volt, amikor megismerte a 10 évvel idősebb, jóképű és lehengerlő Jacksont. Túl hamar hozzá is ment, mert az apja halála utána  férfi lett a mankója. Az igen-t követően azonban Jackson kimutatta a foga fehérjét: zsarnok pszichopataként települt rá a nő életére. Elérte, hogy az anyja ne éljen a közelükbe, alig lássa a lányát. Megszabta, hogy nézzen ki a felesége. Mit olvasson, mivel foglalkozzon, ott kellett hagynia az állását is. Miután szült, nem engedte szoptatni, és közölte, addig fog szülni, míg nem lesz végre egy fiuk. Minden lehetséges módon alázta a nőt, akinek kifelé játszania kellett a tökéletes boldogságot - amit a lányokért tesz meg.

Amber érkezésének igazán örül, eleinte valóban a barátot látja benne, akinek kicsit önmaga lehet, akit nem Jackson erőszakolt az életébe. De aztán felfigyel jelekre, és figyelmeztetik is, hogy valami nem stimmel a nővel. Lenyomoztatja titkon, és megtalálja a múltját. Amitől egy terv születik benne - pszichopata mellé illik egy másik. Eléri, hogy Amber jobban kelljen a férjének, mint ő, és így szabadulhasson.

Direkt nyomja az információkat, mit szeret a férje, míg önmaga direkt hízni kezd és idegesíteni a férfit. Az állást sem véletlenül szerzi neki, és teremt közös programokat. Ezért hívja el a hajós kirándulásra, ahol Amber egy kis semmi fürdőruhában mutogathatja magát, ezért küldi maga helyett a férjével rendezvényekre. Még azt a bizonyos éjszakát is, amikor Jackson először csalja meg, ő szervezi le.

Ő a legnagyobb drukker, hogy Amber hamar essen teherbe egy fiúval. Amikor megtörténik, és Jackson első ötlete titkon, hogy megszületi Amberrel a babát, és ők örökbe fogadják, akkor is sugalmaz, hogy Amber ultimátumotsp2_2.jpg adjon.

3. könyv - Összeér a két nő története.

Miután Amber megszüli a kisfiút, és sikeresen elidegenítette a mostohalányokat, Jackson viselkedése megváltozik. Most vele durva és alázza, ahogy korábban Daphne-t. Amber szembeszállna vele, a férfi megüti és a múltjával kezdi el zsarolni. Tulajdonképpen rabszolgát csinál belőle, miközben Amber is kifelé a tökéletes boldog feleség szerepét kell, hogy játssza.

Daphne volt az, aki megvárta, amíg megvan a kisfiú, majd elment a volt férjéhez Amber aktáival. Amiből kiderül, hogy hamis tanúzásért börtön várt rá, de elmenekült. Az igazi neve Lara, és már tönkretett egy családot. Ezzel zsarolta meg, hogy mondjon le a lányaik láthatásáról. Jackson megtette, és Daphne az anyja közelébe költözött a lányokkal. Zárásul még megjegyzi a férfinak, azért nem esett újra teherbe, mert a tudtán kívül feltetetett egy spirált. 

Hónapokkal később Jackson cégébe kivonul az FBI. Az új asszisztense, egy fiatalember nyújt bizonyítékot adócsalásra és pénzügyi simlikre. A fiú húga is cisztás fibrózisban szenvedett, és Daphne alapítványa segített sokat nekik. Ezzel hálálta meg.

Daphne még elmegy egy beszélgetésre a semmiről nem tudó Amberhez. Tudnia akarja, voltek-e bármikor valóban barátok. Nem érti, hogy volt képes azt tenni, amit. Elhagyta az elsőszülött fiát. Még Laraként elcsábítottasp3.png a gazdag fiút, teherbe esett, mire a fiú dobni akarta. A babával akarta megfogni, de a családnak nem kellett az ő gyereke, abortuszra akarták küldeni. Amber erre azt hazudta, hogy Matthew megerőszakolta. Börtönbe juttatta a fiút, akit ott úgy megvertek, hogy tolókocsiba került. 2 éven át hagyta ott rohadni, mikor Lara anyja megtalálta a lánya naplóját és elment a rendőrségre. Lara akkor menekült el, hátrahagyva a fiát is. Akit most Matthew nevel a feleségével. Amber semmi megbánást nem mutat. Daphne így közli vele, hogy Jacksonnál kint van az FBI. Ismeri a férfit, kivásárolja magát innen, börtönbe nem megy, de a vagyon odalesz. És Amber nem szabadul mellőle, a férfi nem fogja elengedni. Ambernek most esik le, hogy Jackson a volt nejével is így viselkedett, és mit mesterkedett eddig Daphne is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8114327837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása