Családi helyzetes, örökséges, felnövős.

Jojo 13 éves, és próbálja megérteni a körötte levő világot. Amiben biztos, hogy szereti a nagyszüleit és a kishúgát. A szüleivel már komplikáltabb a helyzet: mióta az apja börtönben ül, ők már nem mama és papa, hanem Michael és Leonie, a börtöntöltelék és a drogfüggő. Mikor apja szabadul, Leonie felpakolja a gyerekeket, és elindulnak a férfiért. A gyereknek meg kell birkóznia az apja jelenlétével, és életében elsőször az apai nagyszüleivel is találkozik – az apai nagyapja megveti csak azért, mert félig fekete és az anyja fia is. Egy szellemalak is kíséri a börtönből, aki a hazavezető utat keresi. De hol van az otthon? Elég-e a szeretet egy rossz helyzetben?

A Kult könyvek kötetei szinte kivétel nélkül díjnyertesek, és nagy kritikai sikerük volt. Kortárs szépirodalom, amelyeknek van esélye arra, hogy az utókor is megemlékezik róluk. Jesmyn Ward regénye 2017-ben az év könyve lett a Time szerint. Azt valahol értem, mitől releváns ez a könyv, de nekem nagyon nem tetszett.

Egyrészt, nem bírom, ahogy a feketének lenne tematikához nyúl. Miért kell ennyire ezen lovagolni? Délen rossz feketének és szegénynek lenni. És? Bárhol máshol nem rossz szegénynek lenni? Könyörgöm, már nem 100 évvel korábban vagyunk, már nem kerül máglyára egy vegyes pár sem, és nincs bőrszín alapján szegregáció. Szerintem semmivel sem rosszabb egy feketének, mint pl. egy mexikóinak, vagy ha hazai példát akarok, egy cigánynak. Úgyhogy nekem ez a faji helyzetből szárazó sajnáltatás eleve rossz kiinduló pont: meg lehet nézni, már az egyik angol herceg is félvér lányt vett feleségül. Miért kell úgy tenni, mintha még ki lennének hajtva gyapotot szedni a mezőre?

Másrészt, nehezen viselem a suttyókat. Filmen is nehezemre esik nézni őket, olvasni róluk meg még nehezebb. Nekem a fekete témánál sokkal relevánsabb a regény esetében, hogy mennyire szegény emberekről szól. Az inkább a tragikus, nem a bőrszínűk. Mindaz, amiben a gyerekek felnőnek. Amin nem segít a halmozott hátrányos helyzet sem: a drogfüggő anya, a börtönviselt apa. De valahol az, hogy ez a szegény környezet és sok tekintetben leépült emberek irritálnak, a regény dicsérete. Mert akkor sikeres a kép, megüt vele. Azt ugyan nem látom, mit segít egy helyzetkép róluk, de el tudom hinni, hogy élnek így emberek.

Ha nagyon megoldást akarok keresni, akkor nekem a könyv leginkább azt sugallta, hogy menedéket lehet találni a kulturális gyökerekbe, azokba az emberekbe, akik szeretet adnak. És a szeretet hatalom, amit nem szabad megtagadni. Leonie nagyon lesüllyed, nekem ő nagyon lebukó karakter, a nagyapa mégis azt mondja az unokájának, hogy így is az anyja. Bár ezzel kapcsolatban nekem azért vannak kételyeim. A vérségi kötelék elég ahhoz, hogy örökre leláncoljon valaki mellé, aki árt nekünk?

A nyelvezete teljesen hiteles ehhez a tartalomhoz és társadalmi osztályhoz. Így ezzel is az a helyzet, hogy irodalmi értékítélet szerint tudom értékelni, de utáltam olvasni.

A karakterek jól felépítettek, van köztük egészen összetett jellem is. Nekem különben a szülők érdekesebbek voltak, mint a főszereplő Jojo, de senkit nem bírtam.

Összességében az irodalmi értékét érzem a kötetnek, de ettől függetlenül utáltam.

Ward: Hallgasd a holtak énekét! - Mint kortárs: 70% minimális esemény, sok lelkizés, de átérezhető társadalmi rajz is.

Szubjektíven: 20% nekem ez kevés. A mélységével nem azonosultam, a cselekménye kevés.