Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

VH

2018. november 06. - BBerni86

5: Forsyth: Az Odessa-ügyirat – kicsit kilóg a sorból, mert inkább a háború utáni időszakkal foglalkozik, és nem r5_2.jpgmagával a világháborúval. De egy izgalmas, csavaros regényről van szó, melyben a háború bűnök nem avulnak el és a legyilkoltak családtagjai bosszút állnak. Forsyth stílusa néha szárazan realista, de itt a történet ezt simán feledteti. Film is készült belőle.

4: Adler-Olsen: Más bőrében – a szerző a skandináv krimi piacon ismert, de ezzel a történettel r4_2.jpgegy nagyon durva háború thrillert tett le az asztalra. Adott két menekülő, angol pilóta, német területen. Egy sebesülteket szállító vonatra szöknek fel, ahol két halott német helyére feküdnek, kórházba kerülnek, miközben kénytelen másnak tettetni magukat. A kórházon belüli viszonyok, a hátország borzalmai, idegölő játszmák a szökésért, majd a regény második felében a múlt kísérti a jelenben a túlélőt, és kénytelen nyomozásba kezdeni. Sokkoló, csavaros, a szerzőtől megszokott minőségben.

3: Deaver: Vadak birodalma – ez sem magát a háborút ábrázolja, ez viszont nem az r3_2.jpgutóélettel, hanem a háborút megelőző korszakkal foglalkozik. Egy bérgyilkos érkezik a náci Német Birodalomba, ahol a küldetése teljesítése közben szembesül azzal, merre halad az ország, hogyan lesz egyre nehezebb bizonyos rétegek élete. Lassan a munkája több lesz, mint munka, kötelesség, hogy javítson a világon. Nagyon izgalmas, nagyon kalandos, és nagyon visszaadja a náci vadak birodalmát még a vihar kitörése előtt. Olyan tekintetben is izgalmas, hogy Deaver thrillereket és krimiket ír elsősorban napjaink korszakában, ez tőle valami új.

2: Weir: Fedőneve: Verity – van ifjúsági regény vonulata is, de felnőtteknek is nagyon r2_2.jpgszórakoztató és borzongós tud lenni. Adott két barátnő. Az egyik munkáscsalád sarja, és a háború alatt pilótának áll. A másik úrilány, kiváló neveléssel, akit kémnek képeznek ki. A pilóta dobná le a barátnőjét a franciáknál, ahol csatlakozna a nácik ellen ténykedő partizánokhoz. De a gép lezuhan, a nácik lecsapnak, és megkezdődik a kegyetlen vallatás. De vajon ki játszik kivel? Olyan durva csavar van a végén, ami ifjúsági regényben ritka. Barátságról, bátorságról szól a II. világháború poklában, én nagyon szerettem.

1: Duenas: Öltések közt az idő – hosszú korszakot ölel fel, egy egész életutat. Egy lány r1_1.jpgtörténete, aki kislányként már dolgozni kényszerült Madridban. Remekül varrt, boldogult, míg szerelmes nem lett. A férfi gazdag volt, messze vitte, kényeztette, míg a csalására fény nem derült, és a lány nagyon rossz helyzetben egyedül maradt. Felépít egy saját életet és egzisztenciát magának, amikor kitör a spanyol polgárháború, majd jön a világháború. Kémkedésre kérik fel, a német feleségek szabója lesz, lesi a titkaikat, közben a szerelem is rátalál. Reménytelen is pár sorban összefoglalni, vastag kötet, és nagyon eseménydús is. Stílusos a szöveg, hangulata van a történetnek, és nagyon jó karaktereket is mozgat. Soha nem hittem volna, hogy még a varrásról is lehet izgalmasan írni, de ez a regény bizonyította, lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr314355811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása