Minden napra egy könyv

Idézzünk!

2018. november 21. - BBerni86

Egy nap majd elméletben fogok élni, mert elméletben minden működik. (Levy: Utóirat Párizsból)

 

Világéletemben kerültem a válaszokat és az igazságot, ötéves korom óta, amikor valaki megpróbálta nekem elmagyarázni, hogy a Mikulás nem létezik. Akkor jöttem rá, hogy az igazságnak nincs értéke, és hogy a fantázia jelent mindent. Az úgynevezett igazság ne egyéb, mint egy temető, azoknak a dolgoknak az összessége, amelyek azért haltak meg, mert az emberek már nem álmodoznak róluk. (Chirovici: Rossz vér)

 

És feladva minden vágyam, végére érve létezésemnek úgy véltem, megtaláltam, amit mindeddig kerestem. A legszebb dallamot, mit egyszerűen úgy hívnak: a megnémult halál. A Csend. (Kostova: Musicus; In: SF Galaxis)

 

Egy dolog tudni, melyik a helyes út, és más dolog rá is lépni. (Hyde: Vigyél magaddal)

 

Végül is, a pincsiben tényleg volt valami babaszerű: a halk vinnyogások, az aprócska test, kerek fej, óriás szemek. Arra tervezték, hogy aranyosnak lássuk – ébredt rá Amara. Volt ebben a gondolatban valami szörnyű. Itt egy lény, amit az ember csak azért hozott létre, hogy dédelgethesse. Egy élő játék, rendelésre. (Bellone: Az ember legjobb barátja; In: SF Galaxis)

 

  • Tudd meg, inkább ezer kísértet és egy kiéhezett oroszlánfalka vegyen körül, mintsem egy böhönye pók! Mindenki retteg valamitől! A legtöbben például a gluténtól, a ráncoktól, a testzsírtól vagy a krumplitól. Nekem is kell valami pánikoltató! És a pókot választottam! Vitának nincs helye!
  • Miért kell félni a krumplitól? – csodálkozott Boston. – Engem még sosem bántott! (Fable: Mennyből a húsvét)

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1314382240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.