Nyomozós, szökött gyerekes, rögeszmés.

Kate élete 2 éve a darabjaira hullott. 16 éves lánya egy nap nem jött haza, megszökött. időnként küld egy képeslapot, de jól rejtőzik, nem tudnak a nyomára akadni. Mindenki azt mondja, törődjön bele. De erre Kate képtelen. Tönkrement a házassága, már nem tudta elnézni a férje hűtlenségét, akivel egymást hibáztatták Sophie szökése miatt. Most egy telefonos ügyfélszolgálatnál dolgozik, ahol szökött gyerekek hagyhatnak üzenetet a családjuknak. Egy este egy lány telefonál, Sophie. Az ő lánya. Akinek a hangján érzi, bajban van, meg kell mentenie. De senki nem hajlandó segíteni, ha nem is mondják ki, érzi, hogy őrültnek nézik. Néha már Kate is elbizonytalanodik, de az anyai ösztöne mindennél erősebb: a lánya bajban van, és ő meg fogja találni! Megmenti, kerüljön bármibe is, bármilyen titkot is leljen az életük mélyére elrejtve.

Kicsit bajba vagyok ezzel a regénnyel, de úgy általában a típusával is. Szívesen írnék róla mélyebben, de senkinek az örömét és meglepetését nem szeretném elrontani, esetleg egy-egy a leírás alapján kitalálható fordulattal. Bár ez valahol a regény dicsérete is, hiszen ezek szerint van egy olyan fordulata, amiért érdemes elolvasni, ami meglep, és amit nem fogok lelőni.

A címe elsőre semmit mondó. De az is simán lehet, hogy annyival jobban szeretem az eredeti angol címét, sok más regénnyel egyetemben, hogy kicsit előítéletes vagyok. Where The Missing go. Az angolban más hangsúlyt érzek, de bevallom, nem sikerült nekem se jobban visszaadni a magyar címnél, így maradjunk annyiban, ez még a korrekt címek között van.

A lényeg azonban a cselekményben lesz. Elsőre csak egy sablon femi-thrillernek látszik, amelyekkel lassan Dunát is lehet akasztani. Eltűnt gyerek, szétment házasság, egy rögeszmés anya. A regény első felében igazából egy lelki utazáson vagyunk, ahol végig követhetjük, Kate hogyan lesz egyre rögeszmésebb. Gyakran gondolkoztam azon, hogy mennyire ép még a tudata. És sajnos, nem is nagyon sikerült őt megkedvelnem. Ugyan értem, miért kellene együtt éreznem egy gyermeke elvesztésébe beleroppanó anyával, de amilyen morzsákat megtudok a múltból, nekem sokkal hibásabbnak tűnt Kate a lánya szökésében, mint a férje. Egy helikopter anya, aki élni sem hagyta a lányát.

Érdekes kérdés, hogy a regény második felének ismeretében hogy állunk a helikopter anyákkal. Csak mert ebben az esetben jogos volt a túlzott féltés, akkor az a helyes viselkedés? Szerintem nem. Az én véleményem szerint nem Kate a felelős a lánya szökéséért és a helyzetért, amibe került, de ő és a túlféltő magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy a lánya erre az útra lépett. Az igazság valahol a kettő között kellene, hogy legyen. Félteni és vigyázni kell a gyerekre, de egy-egy ponton el kell engedni a kezét, hogy elkövethesse a maga hibáit, tudva, hogy van egy biztos háttere, szerető szülője, akihez fordulhat.

Nekem ez volt a regény üzenete, de térjünk vissza a cselekményre! A regény második felében megindul a nyomozás, bejön Sophie nézőpontja is, és sokkal izgalmasabbá, eseménydúsabbá válik a történet. Jobb olvasni is a két elbeszélővel. Jó fordulatok, érzelmi oldalról megfogott krimi, és Kate is sokkal szimpatikusabb nekem tevékeny nyomozóként, mint szenvedőként.

A végére már szerettem a kötetet, Stevens és Donoghue jutott eszembe róla kicsit másképp.

Rowley: Hova lettek az eltűntek? - Mint thriller: 75% jó a csavar, működik a nézőpontváltás, és érzelmileg hatásosak a szereplői.

Szubjektíven: 70% az elején nagyon nem volt szimpatikus a hősnő, de a felétől a történet jó.