Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Neuschaefer: A világ legszebb mondái

2018. december 24. - BBerni86

Istenes, kalandos, mesés, varázslós.

A múltban élt embereknek is megvolt a maguk hitük és hőseik. A vikingek istenei erőteljes, emberi hibákkal is bíró személyiségek voltak, akik háborúztak, cselt vetettek egymásnak. Odin uralkodott, míg nem el nem jött a Ragnarök. A kelta mondák legnagyobb hőse Artus király volt, aki egyszerű gyermekként nőtt fel, nem tudva királyi származásáról, míg egy kardot ki nem húzott egy kőből. A görög istenek imádtak az emberekkel játszani, és olyan viszályokat szítottak, mint ami a trójai háborúhoz vezetett. De saját véreik sem kímélték, erre példa Héraklész a_vilag_legszebb_mondai.jpgmunkái. A Nibelungok kincse a germán mondakör mitikus kincse, ami halált hozott mindenkire, aki birtokolta. De a kötetben helyet kaptak olyan mitikus, részben valós alakok is, mint Robin Hood vagy Tell Vilmos.

Bár a gyűjtemény a karácsonnyal kapcsolatos mondakincset nem gyűjti össze, mégis helye lesz itt. Mert tulajdonképpen arról szól, ami az emberiség közös öröksége. A kultúránk, a történeteink és meséink összessége, amelyet karácsonykor is ünnepelhetünk. Talán kicsit szentségtörő leszek ezzel, de nem ugyanez a karácsony is? A közös kulturális örökségünk egy ünnepe. Mert a karácsonyt az is ismeri, legalább névről, aki nem keresztény.

De nézzük is, mit kínál ez a kötet! Tulajdonképpen egy kedvcsináló ahhoz, hogy a kötetet kézbe vevő kisiskolás – szerintem ugyanis ők a célközönség – kedvet kapjon jobban elmélyülni a mitológia világába. Az alapokat megadja a nagy európai mitológiákhoz, és jó kiegészítője lehet a kezdeti történelem és irodalom tanulmányoknak.

Tetszett, hogy meseszerűen adja elő a szerző a történeteket, miközben az egyes mítoszok között hangsúlyt fektet annak az érzékeltetésére is, hogyan állnak ezek össze mitológiává. Így akár történetenként, bele-beleolvasva is érthető lesz a kötet, de egyes mondaköröket is végig lehet venni, és megfejteni a közös pontokat.

Ami nekem szemet szúrt, és ehhez azért nem ártott, hogy már a célközönség korát meghaladtam, hogy még a mítoszok és mondakörök között is vannak összefüggések, hasonlóságok. A kedvencem különben az, ahogy Barbarossa Frigyes látszathalálba süllyed, de egyszer visszatér, amikor szüksége lesz rá a birodalmának. Artus mítoszának vége annyira egybecseng ezzel, hogy lehet találgatni, honnan vették a Frigyes végét…

Összességében tetszett az is, mennyire sok mindent próbál a szerző beletenni ebbe a kis kötetbe. Olyan mondakincseket fog át pár történettel, amelyekről önmagukba kétszer akkora könyveim vannak, mint itt az egész terjedelem. Így talán nem is lep meg senkit, hogy nekem csak egy történet volt benne, amit nem ismertem: a német Répaszámláló. Ami elmenne népmesének is, jót mosolyogtam rajta. Egyes elemei különben erősen Grimm mese gyanúsak.

Mivel gyerekkönyv, fontos az is, hogy kialakításában is gyerekekre szabott. Nagybetűs, széles sortávval, könnyen olvasható, és egy-egy történet elég rövid is. Vannak benne képek is – bár ezek minősítése nem feltétlenül hízelgő. Rajzban szeretem a szépeket, gyerekkorom mesekönyvei ilyenek voltak. Ha a borító képét nézitek, ilyesmi belülről is, láthatjátok, hogy nem éppen Füzesi Zsuzsa az illusztrátor.

De a célját eléri: egy szórakoztató, ismeretterjesztő kötet a mitológiákról gyerekeknek.

 

Neuschaefer: A világ legszebb mondái - Mint ismeretterjesztő: 80% gyerekeket vezet be a mitológiába. Könnyed, egyszerűsített.

Szubjektíven: 50% gyerekfejjel többre értékeltem volna, átfogó munka, de gyerekkönyv.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4014509518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása