Fülszöveg: 

Agatha ​Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt.
Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából.

Szerintem: 

Egészen monumentális vállalkozás, amit Valentine felvállalt. Fogta az Agatha Christie összest és

a szakmája szemével, igazságügyi patológusként megy végig a történeteken.

Kicsit pontosítok: nem a regények és novellák elemzését adja, hanem azt vizsgálja, hogy patológus szemével mennyire vannak rendben ezek a regények, novellák.
Kifejezetten ügyesen szerkeszt és témák szerint halad. Csupa olyasmi, amit a CSI révén mi is ismerhetünk, ha nem is ennyire behatóan. Pl. mennyire van jelen és mennyire pontos, amit a boncolásokról tesz be Christie? Milyen ma a nyomelemzés, hogyan végezte Poirot, Agatha Christie milyen ismeretekkel rendelkezett a maihoz képest. Mit árulnak el a szövetek? Van olyan krimije a szerzőnek, amelyben ruhaanyag adja a nyomot? Kik mérgeztek, hogyan, és mit is vizsgál a toxikológia?

Vagyis, tudományterületenként haladunk. A teljesség igénye nélkül, ahogy fentebb is látszik, szó van ujjlenyomatokról, külsérelmi nyomokról, boncolásról, fegyverekről, írásos bizonyítékokról, vérnyomokról és mérgekről is. Meg másról is.
Folyamatosan egymás mellé teszi a mai tudományt, a korabelit és ami Christie regényvilágában megjelenik. Mindig van egy kis konklúzió is, általában arról, hogy a krimi brit királynője mennyire értette a dolgát és milyen alapos, mennyire tudja hozni azt, amit egyes területeken a tudomány tudott akkoriban.

Valentine nagy rajongó és ez süt a történetből is. Alaposan ismeri Christie munkásságát és nagyon könnyen ugrál a történetek között. Iszonyatosan sok regényt, novellát beidéz és nem csak a legismertebbeket. Akár a szövegből is emel ki, de a cselekményeket is gyakran emlegeti.
Nem ismerteti a regényeket, novellákat! Ezzel viszont együtt jár, hogy ennek a kötetnek az élvezetéhez nem árt, ha az olvasó is eléggé képben van Agatha Christie munkásságával és nem csak az olyan közismert darabokkal, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen. Sokkal élvezetesebb a könyv, ha tudjuk is, milyen párhuzamokat von le.

De, mivel annyira tudományos és a törvényszéki munkát bemutató kötet, nem kizárt, hogy ezen ismeret nélkül is lenne élvezeti értéke. Mert részletes, bemutatja az egyes területek történetét és valós krimikkel, megtörtént bűnesetekkel is magyarázza őket. Így kriminológiai munkaként is megállja a helyét. Ha kivesszük a Christie-krimiket, a rájuk való utalásokat, akkor is meg lenne szerkesztve, bőven lenne benne példa és bőséges ismereteket adna.

Szimpatikus volt az is, hogy nem szakirodalmat ad az olvasó kezébe. Olyan tudásanyagot hoz be, amit civilként is fel lehet fogni, megérteni. Nem lettem helyszínelővé képezve, de szépen keretbe teszi, amit az ilyen krimisorozatokban látok vagy olvasok.

Korrekten van fordítva, megírva is. Mesélős, élvezetes és ami ilyen kötetek esetében kiemelten fontos, értelmes is. Köznyelvi, minimalizálja a szakszókincset, ha stílusosan teljesen nem is mellőzi. Azt mondanám, műkedvelő krimiolvasóknak ideális. Meg természetesen az Agatha Christie örökség rajongóinak.
A bőséges forrásanyag, mellékletek talán nekem kissé sok is volt. De a munka mennyisége nagyon látszik benne – ott van pl. az a szedet, amelyben szerepel, hogy melyik krimiben milyen gyilkosságok történtek. Elég lehetett összeírni…

Kellemes meglepetés ez a kötet. Egyáltalán nem száraz, inkább érdekes. Jó értelemben. Bevallom, az Agatha Christie párhuzamok miatt vettem kézbe, de a végére már az érdekelt legkevésbé. Sokkal érdekesebb a valódi tudomány és valós esetek a könyvben.

Idézet: 

Christie mindig esélyt ad az olvasónak, hogy maga oldja meg a bűnügyeket, mert a könyveiben sok nyom van jelen. Egyes nyomok ráadásul annyira nyilvánvalóak, hogy a könyv befejezése után az ember nem is érti: hogyhogy első olvasásra ki nem bökték a szemét? Más nyomok viszont úgy bele vannak temetve a szövegbe, hogy valósággal ki kell őket ásni – ami olyan készségeket kíván, mint amilyenekkel Agatha férje, a régész Max rendelkezett.

Az emberi test hasonlatos egy festményhez: csontjaink keretére egy vászon van felfeszítve, a bőrünk.