Háborús, fertőzéses, emberiséget megmentős.

A Tizenkettek elpusztultak, a megmaradt emberiség fellélegezhet. Megkezdődhet a világ újjáépítése, egy háború nélküli élet. De sokaknak nem adatik meg a teljes béke, vagy a megérdemelt boldogság. Alicia teherbe esett egy kínzójától, és a magányában megszületett kisbaba nem maradt életben. Mélyen gyászol, és aki vigaszt tud adni, hátsó szándékokkal van tele. Peter sajátjaként neveli bátyja fiát, vezető szerepet tölt be az újjáépített városban. De az álmaiban még Amy van mellette, akit még mindig szeret, és akiről nem tudja, mi történhetett vele. Évtizedek telnek el, amikor a békességet Alicia érkezése dúlja fel. Háború jön újra, mert a Nulladik páciens a pusztulást képes elhozni. Harcolnak, maradnak, nem számít – még a visszatérő Amyvel sincs esélyük.

Megfigyeltétek már, hogy az epikus fantasy történetekben a mindenkit megmentőnek nem juthat happy end? Ilyesmiben a Gyűrűk ura nálam az etalon, és már Tolkien is megírta Frodo sorsával: megmentette a világot, a Megyét, de nem magának. Neki nem jut olyan happy end, mint a többieknek, neki el kell mennie. Ez jutott most is az eszembe. Amy is megmentheti a világot, de élni benne és boldognak lenni, az nem adatik meg neki.

És ez olyan szomorú! Jól rá is nyomta a hangulatomra a bélyegét a kötet vége. És nem mesélem el, kivel pontosan mi történik, de nagyon sokan vannak, akik szerintem nem azt kapják, amit érdemeltek volna. És megint csak a Gyűrűk ura és Tolkien ugrik be. Csak most Gandalf, ahogy arról beszél, sokan halnak, akik életet érdemeltek volna. Kik vagyunk, hogy dönthessünk életről és halálról? Nos, lehet sejteni, milyen jó hangulata van a regény végének, hogy ilyenekkel van tőle tele a fejem.

De az összképhez hozzátartozik, hogy nem csak a regény végével van bajom. Ahogy a kötet elején meglátjuk, kivel mi történt, szerintem az egy csomó szomorú történet. Rossz olvasni, kinek mi jutott az életébe. Volt itt egyáltalán, aki boldog lett? Talán az utánuk jövők, de ott se mindenki. És nagyon sokáig a mindennapok a téma, a felépült jövő, ami nekem nem tetszett.

De a regény monumentálisa meglátszik abban, hogy közben egy másik történetet is megismerhetünk, ami szintén elég tragikus. A Nulladik Páciensé, aki aztán majd újra pörgőssé teszi a történetet és a veszélyt hordozza. Az egy mai sztori, egészen sci-fi, ahogy az orvosi kísérletek elhozzák az ismert világ végét. A regény indulása, a Tizenkettek története egy újabb szemszögből, még jobban tágítva az univerzumot.

ÉS az jó is benne, ahogy Cronin képes kezelni a generációkat, idősíkokat, a karaktereit. Van benne már valami eposzi nagyság és törekvés. Még valahol az is, ahogy az emberiség mindent túlél, ha küszködnek is, ha nehéz is, de mindig lesz valaki, aki húzza előre a többieket és egy hős, aki meghozza a nagy áldozatokat.

Ha csak azt nézem, Cronin hogy írta meg korábbi fiatal hősei 50-es verziót, hogyan fejlesztette a jellemük és életük, jár a piros pont. Az már más tészta, hogy mennyire nem szerettem, amit sokaknak kitalált. Jaj, Peter, az ő egész élete annyira… áldozat. Ezt is írtam már, de egyszerűen így érzem. Aki annyit ad, ennyire keveset kap, nyomorult hős.

Van benne ötlet. A végére az akciós részek mennek. De annyira nyomorultak a hősei…

Cronin: A tükrök városa – Mint sci-fi: 60% sok karakter, nagyívű és többszálú cselekmény, eposzivá növelve.

Szubjektíven: 40% utáltam a végét. Nekem a halál nem tűnik happy endnek. Nem tetszett.