Bűnügyes, gyilkosos, nyomozós, valódi.

Szita Bence, 11 évet élt. Közel 40 szúrást szenvedett el a teste felületén, az arcát sem kímélték. De még túlélhette volna: orvosi segítség helyett élve eltemették. Miért történt ez? Mert egy féltékeny asszony úgy hitte, a szerelmével lehet, ha a férfinak nem kell a nevelt fiával foglalkoznia. A Fekete Angyal haldoklókat segített át a másvilágra, míg látszólag ápolónőként a szenvedésüket enyhítette. Hat halálért ítélték el, egyes feltételezések szerint 30-40 eutanáziát hajtott végre. Magda Marinko halállistával érkezett budapesti tárgyalására: ő nem a jogtól, golyóval várja a fellebbezést. Két gimnazistának elege lett a velük barátkozni akaró osztálytársukból, kicsalták az erdőbe és brutálisan végeztek vele. A gyilkosok köztünk járnak, nyomozók és bírók igyekeznek rendet tartani. De vajon lehet-e?

A krimi és a thriller a szívemhez közel álló műfaj. Annyi borzalmas esetről olvastam már, hogy egészen immunisnak éreztem magam a szörnyűségekre. Olvastam az összes Hannibal Lecter regényt, Carter és Cole kitalálta borzalmas eseteket, és még sorolhatnám. A Fűrész filmek is védőoltásként működnek a zsánerre. És mégis, ezen a köteten kikészültem.

Le kellett tennem többször, és azon elmélkedtem, hogy mennyire érdemli meg a fajunk a létét. Nem nagyon. Értéket jelentünk, ha minden Leonardóra vagy Mozartra ezernyi kegyetlen gyilkos jut? Most nem is kicsit vesztettem el a hitem a fajunkban.

Talán azért is tudott ennyire megrázni ez a kötet, mert ezek az esetek nagyon is igaziak. Még emlékszem, amikor engem is féltettek a szüleim a Bándy Kata ügy idején, mert akkor épp kollégista voltam. Arról is vannak emlékeim, milyen szörnyülködés volt mindenfelé, amikor kiderült, mi lett a kis Szita Bence sorsa. Ezeket külső szemlélőként átéltem, és most részleteiben megismertem a kötetből ezeket az eseteket. Nem tudom úgy kriminek olvasni, mint az amerikai sorozatgyilkosok eseteit. Ted Bundy sose lesz több nekem, mint egy távoli, rémisztő, de szinte mesei alak. Az itt bemutatott gyilkosok kevésbé egzotikusak, de pont ettől ijesztőbbek.

Iszonytató, miért ölnek az emberek, napjainkban is, Magyarországon. Pár ezer forintért fejbe lövik a taxist. A játékadósságok miatt szorongatott kamasz kivégezteti és feldaraboltatja az anyját, hogy megörökölje a lakást. Ez a magyar realitás, és ez iszonyatos.

P. Gál különben profi munkát végez, a tárgyalt eseteket több szemből is megmutatja nekünk. Ismert nyomozók, bírók, kihallgató tisztek, de még az elkövetők is adtak neki interjút, és így áll össze a teljes kép. Az ügyek minden részlete, a nyomozások valósága, nem az, amit a CSI, vagy a Gyilkos elmék el akar hitetni velünk.

Kis teret hagy a saját véleményének, törekszik a tényeket és az interjúalanyait bemutatni, a lehető legobjektívebben. Összeköti a történeteket, ahol valaki olyasmit mesél, amiről más részletesebben beszélt, ott vannak az utalások és oldalszámok a könyvben. Érezni az elkötelezettséget, az igyekezetet az egész köteten.

A betett fotók még igazibbá, velünk élőkké teszik az emberi tragédiákat.

Működik az is, ahogy a mindennapok hőseit ellenpontozza a gyilkosokkal. Megrázó.

Nem volt könnyű olvasmány, megrázott. De nem bánom, hogy végigolvastam.

P. Gál: Gyilkosokkal szemtől szemben – Mint dokumentumregény: 85% interjúk, egy-egy történetet több oldalról, reálisan megmutat.

Szubjektíven: 80% jobban megrázott, mint akármelyik thriller. A valóságtól brutális.