Fülszöveg: 

Oslo hőségtől szenved, s a városi rendőrségnél, aki csak teheti, szabadságon van. Amikor egy fiatal nőt meggyilkolnak a lakásán, Tom Waaler, a mintarendőr, az osztályvezetői poszt várományosa mellé a testület fenegyerekét, a különc Harry Holét rendelik ki. A régi ellenségek számára egy egyszerű ügyben sem volna zökkenőmentes az együttműködés, ám mint kiderül, ez az eset bonyolultabb, mint gondolták. A holttest egyik ujját levágták, s szemhéja alatt egy vörös gyémántot találnak. Az újabb gyilkosságok nem hagynak kétséget afelől, hogy sorozatgyilkost keresnek. De hogy mi lehet az indíték, arra hiába keresik a választ.

Szerintem: 

Hát, részemről nem ez lesz Harry Hole legemlékezetesebb esete. Pedig kettő az egyben regény, lehetne jó is, de

nem állt össze.

Egyrészt, van egy olyan sorozatgyilkosos eset, ami önmagában elég lenne cselekménynek. A gyilkos, akire a cím is utal. Megmagyarázni nem fogom, milyen jelentősége van, de van kellően érdekes kivitelezés és ötlet benne.
Csak éppen: Harry nem is igen foglalkozik ezzel az üggyel. Olyan volt, mintha néha kicsit odafigyelne, aztán megvilágosodik és mindenre rájön. Nem tudta elhitetni velem a könyv, hogy Harry Hole mindent megfejtett. Mégis, miből? Igen, logikus, amikor elmagyarázza, csak éppen nekem nincs benne az a rész, hogy mindezt honnan szedte.

Azért lehet ilyen félresiklott az a vonal, mert a nyomozót más foglalkoztatja igazából. Az egyik kollégáról tudja, hogy nem simán korrupt, de gyilkos is. Egy közös társuk halála is az ő lelkén szárad. Ő az, aki ebben a kötetben Hole elsődleges célpontja. Én meg nagyon nem szerettem olvasni, ahogy rögeszmésen erre görcsöl rá. Ahogy többen próbálják másfelé terelni, de kitart, és addig próbálkozik, míg nem talál egy módszert a lebuktatásra.
A másik esethez képest kisszerű, az előzményekhez kell a korábbi kötet ismerete és valahogy nem elég izgalmas ez az eset.

Erre ráépül a magánélete, ami szokás szerint katasztrófa. Harry Hole alkoholista és ez az emberi kapcsolatait zúzza is rendesen. Igaz, én a se veled, se nélküled kapcsolatban levő nőjét sose bírtam, így azt annyira nem bánom, amikor kisebb szerepet kap. De ez éppen az a kötet, amelyben megint kicsit közelednek.
De kérdem én: minek? Annyira már ismerem a korábbi részekből a nyomozó jellemét, hogy tudjam, eddig sem, ezek után sem jön el a megváltás. Harry Hole remek nyomozó, de nyomorult ember, aki soha nem fogja tudna lerakni a lelki terheket, amelyek megnyomorítják.

A stílusa talán altatóbb, mint amit Nesótól megszoktam. Eleve egy skandináv krimi, egy Hole-krimi soha nem vidám, de ez sajnos lassabb is mellette. A párbeszédek között több ül, kellően sötét a szerző fantáziája is, de ez most annyira görcsösen, más ütemben jelenik meg, hogy gyakran igencsak szenvedtem az olvasással.

A szereplők nem kaptak újabb árnyalatokat. Amilyennek ebben a sorozatban megjelentek, olyanok most is.
A konfliktus is a szokott krimis: el kell fogni a gyilkost. Ami esetleg pluszban bejön, hogy többen leállítanák Hole-t, terelgetnék. Ő meg nem olyan ember, aki ezt hagyja. De igazán éles, kemény helyzet ebből nem lesz, így ez nem is jelentős vonal.

A sorozatot továbbra is szívesen olvasom, fogom is tovább olvasni, de ez a rész nem kerül be a jobbak közé részemről. Eddig talán ezt éreztem a legkörülményesebbnek, hiányzott a szokott popcorn véres szórakozásom.