Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Oren: Gertruda esküje

2019. február 05. - BBerni86

Világháborús, túlélős, összefogós.

A Stolowitzky család az egyik leggazdagabb volt Varsóban. Palotában éltek, az elithez tartoztak, vasúti gyáraik voltak. Jacob és Lydia nagy szerelemben is éltek, amit egyetlen gyermekük, Michael születése tett teljessé. A kisfiúnak mindent megadtak, és dadát is gondosan választottak. Ám ahogy a náci rezsim hatalma nőtt, a zsidó családnál kevesen akartak már dolgozni. A katolikus Gertruda azonban elvállalta a feladatot, és új családra, otthonra lelt náluk. Így amikor Jacob a családi vagyont igyekezett menteni Párizsban, a nácik által lerohant otthonban és a menekülésben Gertruda lett a kis család védelmezője. A törékeny Lydia halálakor esküt tett, gertruda_eskuje.jpgMichael túléli, zsidónak neveli, vigyáz rá. Erre tette fel az életét, és az Exoduson így ő lett az egyetlen utas, aki nem zsidóként indult Izrael felé. De hogy eddig eljuthassanak, egy másik ember is kellett. Egy SS tiszt, aki zsidó nőt vett el, és segített a felesége népének, ahogy tudott.

Nem gondoltam volna, hogy sok újat lehet mondani az Exodus történetéről. Arról a hajóról, a rajta utazókról Leon Uris olyan monumentális, megrázó regényt írt, hogy el sem tudtam képzelni, mit lehetne ahhoz hozzátenni.

De most itt van ez a Ram Oren regény, ami teljesen más oldalról közelít. Bár az Exodus jelenti a reklámja nagyját, ez igazából nem annak a hajónak és utasainak regénye. Itt Gertruda, Michael és Karl Rink története bomlik ki.

Egy megtörtént sztori, aminek Oren nagy alapossággal járt utána. Amit tudott, kinyomozott, interjúzott, utána olvasott. De van annyira rutinos szerző, hogy mindez nem megy a történetiség rovására. Hitelesnek érezni, ott a tény anyag, a megszólaltatott emberek, de mindeközben tökéletesen olvasható regénynek is. Ha valaki nem ismeri az eredet sztorit, nem tudja a dokumentum jellegét, akkor is nagyon élvezheti, és nem fogja zavarni a történelmi hitele és dokumentumai, annyira beleillenek az elbeszélésbe.

Az alap témák között ott a holocaust, ott a sok szenvedés, a sok igazságtalanság. De abban is valami újat mutat a szerző, hogy nem engedi meg egy pillanatra sem, hogy elmerüljünk ebbe a fájdalomba, hogy a tragédiára hangolódjunk rá. Mert ő a túlélés történetét írta meg. Nem a szenvedésen, a veszteségeken van a hangsúly, hanem a szereteten, ami mindenen átsegített. A bátorságon, kitartáson, a túlélésen. Így minden leírt borzalom ellenére pozitív a hangulata is.

De ettől még meg fog ütni nem egy dolog, ami ezekkel az emberekkel történt. A holocaust borzalmait nem kell ecsetelnem, Oren sem teszi. Nem ezzel hat. Ami engem legjobban ledöbbentett, hogy amikor Michael az öröksége nyomába eredt, mennyire nem jutott semmire. Milliókat rejtett el a családja, házaik és birtokaik voltak Lengyelországban, egy műkincsekkel teli palota. Svájci bankszámlákon milliók. És hiába volt ő az egyetlen túlélő, a végrendelet szerinti örökös, egyszerűen nem kapta vissza az örökségét. Hozzá kell tennem, Oren itt is a reményt találja meg. Michael épít magának saját életet, megélhetést.

Ez a könyv tele van emberi nemességgel, bátorsággal, kitartással. Ahogy Gertruda szereti azt a kisfiút, ahogy életben tartja tűzön-vízen át, ahogy Karl a rossz rendszert felismerve segít. Vagyis, igen, lehetett még mit mesélni az Exodusról és utasairól.

 

Oren: Gertruda esküje - Mint dokumentumregény: 95% regényes, de tényekkel, fotókkal. Értelemre, érzelemre is hat.

Szubjektíven: 95% teljesen mást vártam, de nagyon megfogott. Megható, felemelő, tragikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9314608700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása