Történelmi, felnövős, fejlődéses.

Alexandrosz már kisgyermekként is tisztában volt vele, hogy nagy sorsra hívatott. Őszintén hitte, hogy istenek vére folyik az ereiben, és apja volt az, aki megteremtette a makedón világuralom alapjait. Jó katonának, de művelt embernek is neveltette a fiát, akire Nagy Sándorként emlékezik a világ. John F. Kennedy ellenben állandóan azt hallotta, hogy ő mindenben rosszabb, mint a bátyja. Amikor egy IQ teszten magasabb pontja lett a testvérénél, a szülők még reklamálni is bementek az iskolába. Viktória és Ferenc József is egy hatalmaskodó anya szárnya alatt nőttek fel, mindketten sokat tanultak, mielőtt trónra léphettek volna. De máshogy reagáltak az anyai szigorra: az angol királynő kiélvezte a megnyert szabadságát, míg a császár anyja hű fia maradt.

Hahner Péter történész, nem szépíró. Így bizonyára senkit nem lep meg, hogy ismeretterjesztő köteteket tehetünk fel tőle a porcra, és nem regényeket. Díjazom benne, hogy igyekszik népszerűsíteni a történelmet, így rendszeresen jelennek meg olyan munkái, amelyek azok figyelmét is felkelthetik, akiket különben nem izgat a múlt. Tévhitekről, szerelmi háromszögekről, most pedig gyermekkorokról tájékoztat minket.

23 történelmi alakot állít rivaldafénybe, és e személyek jelentős többsége valóban meghatározó személyiség, akiknek a nevét mindenki ismeri. Nagy Sándor, Nagy Károly, Erzsébet és Viktória királynő, Nagy Péter, Nagy Frigyes, a Napkirály, Napóleon, Roosevelt, vagy éppen Sztálin és Hitler. Talán 2 személy van a 23-ban, akik nem olyan közismert személyiségek, mint a fent említett nagyságok (III. Orániai Vilmos és VII. Edward).

A kötetre jellemző, hogy egyszerre szórakoztató és tudományos munka. Igyekszik jópofa anekdotákat feleleveníteni, emberivé tenni a szereplőit. Mesél róluk. Ugyanakkor bőven használ hivatkozásokat, széles forrásanyagból dolgozott, alapos. Törekszik arra, hogy rámutasson az összefüggésekre – az ismert, felnőtt személyiség egyes jellemzői hogyan alakulhattak ki a gyermekkorában.

A szerkesztése is gondos. A kötet egészét nézve lineárisan haladunk előre az időben. Az ókorból indulunk, és egészen a XX. századig vezet az út. Érdekesnek is találtam, hogy mennyivel izgalmasabb az olyan személyek gyerekkorát kutatni, akiktől már nagy távolság választ el minket, akik már legendák. Mert ami róluk fennmaradt, gyakran tényleg csak anekdoták, nem történtek meg valójában. Vagy ki tudja? Lehet, hogy volt alapja.

Egy-egy személyiséget nézve pedig rövid, pár szoros beszámolóval kezdődik, hogy mi volt az adott személy életében elért eredménye. Mikor és mennyit uralkodott, mit adott a világnak. Miért emlékszünk rá. Majd jöhet a gyermekkor, általában a családot és a közvetlen felmenőket bemutatva, majd mesélve a gyermek felnövéséről. Addig a pontig, hogy elindul a világhír felé. Így előfordulhat, hogy valakinek már kamaszként elengedi a kezét, míg másnak egészen a 30-es évekig követi az útját.

Tetszett, hogy ezzel a technikával arra késztetett, hogy olvassak utána még több mindennek. Pl. Franklin D. Roosevelt házasságainak.

Szórakoztató, de tanulságos könyv is, ami sokaknak szerethetőbbé teheti a történelmet.

Hahner: Hatalmasok gyermekkora – Mint ismeretterjesztő: 80% sok hivatkozással, de szórakoztató kötet is, kutatásra késztet.

Szubjektíven: 75% tetszett a koncepciója, a beletett képek és Hahner stílusa is. Érdekes volt.