Fülszöveg: 

A ​modern ember hatalmas eredményeket ért el a legutóbbi hetvenezer évben, amióta a Földön él. Művészet, tudomány, kultúra, kereskedelem – az evolúciós tápláléklánc igazi győztesei vagyunk. Ám nem mindig volt könnyű a menet, és néha – tényleg csak párszor – sikerült úgy istenigazából elcsesznünk.
Történelmet, tudományt, politikát és popkultúrát egybegyúrva izgalmas eszmefuttatásokat olvashatunk az emberiség legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól. Például Lucyről, legelső ősünkről, aki egy fáról lezuhanva halhatott meg. Vagy Ming Cseng-tö császárról, aki a lámpásfesztivál idején a palotában raktározta a puskaporkészletét. Vagy éppen egy bizonyos osztrák hadseregről, amelyik egy részeges éjjelen önmagát bírta megtámadni.
A világ hülyéi atyaian emlékeztet bennünket arra, hogy a legapróbb hiba is képes változtatni a civilizáció menetén.

Szerintem: 

Most megint belefutottam abba, hogy nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Bár tudtam, hogy ez a kötet ismeretterjesztőként is jegyezve van, valami olyasmit vártam, mint a Darwin-díjasok ténykedései, legfeljebb kicsit jobban általánosítva az emberiség nagyobb részére.

Ehhez képest ez

szinte egy esszé arról, hogy az emberiség mennyi mindent ront el a történelme során. A fejezetek is mind egy-egy területet jelentenek, amit a fajunk rosszul kezel. Lehet ez az, hogy a vagyoni különbségek, az elit mennyire ki tudott emelkedni, míg mások mélyszegénységben tengődnek. Lehet az, hogy mezőgazdasági célzattal belenyúlunk a bioszférába, fajokat telepítünk vagy írtunk ki, amivel vészhelyzeteket hozunk létre, mint az ausztrál nyúlvész. Kb. 20 vadászatra behozott nyúlból milliós számú, mindent ellepő populáció lett, akik ellen még vegyi fegyvert is fejlesztettek az ausztrálok. Van külön fejezete a politikai vezetőknek, de a háborúknak is. Phillips tényleg sok mindent sorra vesz és elemez, de a végkövetkeztetés egyezik: az emberiség elrontotta.

Bár humorosan van megírva, én szatírának olvastam. Igen, felületesen lehetne azon mosolyogni, hogy korábban mit szerencsétlenkedtek az emberek, ma már mennyire egyértelmű, hogy rossz döntéseket hoztak. Mint pl. amikor kicsit destabilizálni akarták Oroszországot, és ezért átengedtek a határon egy férfit, akit különben meg kellett volna fogniuk. Ő volt Lenin. Csak éppen mindig megvan a visszacsatolás a jelenre. Ott van, és keményen a sorok között, de néha nyíltan meg is fogalmazva, hogy semmi jogunk nevetni. Mi sem vagyunk jobbak. Ugyanezeket a hibákat véti most is az emberiség – nagyon erős a párhuzam pl. a napjainkban kibontakozó és a Húsvét-szigeteken megélt klímakatasztrófa között. Akinek kicsinek is van hozzá füle, simán azt olvassa ki a könyvből, hogy minden ember, akkor és most is, hülye.

Pedig a szerző nagyon igyekszik, hogy ezt szórakoztatóan tudja a képünkbe vágni. Maga a szövege poénokkal és viccekkel teli, a fordító is igyekezett átvinni a nyelvi humort. A fejezetek felépítése, a végére betett kis összefoglalók, hogy kik az elsők a szerencsétlenek között.

Az is igaz, hogy bőven van benne ismeret. Sok mindenből van összeválogatva. Talán úgy lenne pontos, hogy mélységében nem elemez ki dolgokat, de annyira megismertet egy-egy történelmi személlyel vagy helyzettel, hogy ha érdekel, el tudj indulni, merre olvass róla többet és mélyebben. (Nekem pl. Csin Si Huang-Ti és Kína egyesítése.) Ha viszont olyan témára akadsz, amiről már olvastál, érdekelt, akkor itt nagyon aprónak találod, amivel elintézte a szerző. (Nekem pl. ilyen volt a II. Bajor Lajosról szóló rész.)

Érdekesnek találtam azt is, hogy annak ellenére mennyire ostoroz végig, és mindenhonnan el tud jutni oda, hogy a vesztünkbe rohanunk, reménnyel zár. Talán egyszer tanulunk a hibákból. Annyira nem ezt a hitet érzem ki az egész kötetből, hogy nem is passzolt nekem a vége. Ha azért el is tudom képzelni, hogy miért nem az a zárás, hogy úgyis kipusztítjuk magunk.

Idézet: 

Kellő távolításban az emberiség történelme főleg birodalmak emelkedésének, hanyatlásának és egymás halomra ölésének története.