Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Apokalipszis vol.3.

2019. március 12. - BBerni86

5_10.jpg5: Gaiman: Északi mitológia - a szerző vonzódik a mitológiához, legyen az bármely mondakör része. Az egyik kedvenc témája a skandináv mitológia, ami megint aktuális lesz, ugyanis fog érkezni az Amerikai istenek 2. évada. De Gaiman megírta mindazt, amit lehet tudni a vikingek isteneiről. E kötetben benne van Loki, Odin, Thor és mindazok története, akik nem kerültek be a Marvel univerzumba. És ebben elolvashatjátok a vikingek elképzelését a világ végéről, a ragnarökről. És bizony nem úgy néz ki, mint ahogy a Thor 3. mutatta.

4: Shan: Démonvilág sorozat - nehéz lenne megfogni, hogy ebben az univerzumban 4.JPGhogyan jön el a világ vége. Ha mégis megpróbálom összefoglalni, akkor azt kellene mondanom, hogy a mienk mellett létezik a démonok világa is. Akik bizony át akarnak jönni, gyilkolni. A 3 főszereplő más-más időben, máshogyan kerül kapcsolatba a démonvilággal. Az egyikük egy farkasember átkot akar legyőzni, amihez démonnal kell alkudni. Másikuk egy testvért szeretett volna, és pont egy démonból csinált kisöcsöt. Ők hárman többek, mint hiszik magukat, és együtt képesek lehetnek a világvégéből és vérfürdőkből is valami többet kihozni.

3_12.jpg3: Martin (szerkesztő): Wild Cards - létezett egy vírus, aminek nem kellett volna elszabadulnia, de a katasztrófa megtörtént. Ez volt a Wild Cards. Aki elkapta, megváltozott a DNS-e. Volt, aki belehalt. Más megváltozott örökre, és a gyerekeinek is továbbadta a kórt, bár kérdéses, a gyerek DNS-ével mit tesz a vírus. Vannak a szerencsések, akik szuper képességeket kapnak. Mint a repülés, sebezhetetlenség, alakváltás, és még sorolhatnám. Ők az Ászok. Mások szörnyszerű jokerekké válnak, akiket testi deformitások és 2_16.jpgtorzulások jellemeznek. A világ a pusztulás szélére is sodródik, de hősök mindig lesznek és próbálkoznak a mentéssel.

2: Malerman: Madarak a dobozban - egyik napról a másikra történet. Az emberek egyszer csak megbolondultak, végeztek a köröttük levőkkel, majd öngyilkosok lettek. Lassan terjedt, és csak elméletek voltak, mi történik. Valamit meglátsz, és akkor véged. De mit? Senki nem tudja. Egy anya igyekszik ebben a világban életben tartani a két gyermekét, miközben dolgozik a  menekülésükön egy rozoga házból, egy közösségbe a magányból. A múltját is megismerjük lassan, és vele a civilizáció bukását.

1-1_8.jpg1: Sanderson: Acélszív - amit nagyon röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy elmeséli, milyen lenne a képregényekből és Marvel filmekből ismert világ, ha a szuperhősök mind gonoszok lennének. Mert ebben a világban egyes emberek egy kozmikus balesetnek hála 1-2_8.jpgmegváltoztak, többek lettek. Sebezhetetlenség, erő, repülés, tűzgyújtás, illúziók keltése, halhatatlanság, stb. Kinek mi jutott. De aki megváltozott, gonosz lett. Kirobbantottak egy háborút, területeket szereztek, ahol istenként uralkodnak. Ilyen lény Acélszív is, aki felelős egy kamasz srác apjának halálért is. A fiú bosszút esküszik, és nagyon harcolni akar lenni. Idővel megismerkedik egy különös csapattal, és esélyt is kap odacsapni. De nem várt meglepetések következnek. Kalandos, szórakoztató, nagyon jó a világa, ifjúsági panele is van. Talán nem olyan monumentális, mint a Ködszerzet volt, de remekül reflektál a Marvel uralta szórakoztató iparra. Trilógiává bővült különben, de a legjobbnak az első tűnik. A filmjogokat is eladták, vagyis előbb-utóbb érkezik moziba is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5114681202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása