Fülszöveg:
Mikor egy ifjú lakatmester véletlenül belebotlik egy fura grimaszokat vágó lányba London közepén, váratlanul feltárul előtte egy párhuzamos univerzum, mely bizarr világok végeláthatatlan sorát egyesíti magában.
Archie úgy dönt, fejest ugrik az ismeretlenbe – a holtak leheletétől kísértett birodalmak, sötét titkokban fuldokló szférák és ördögi lényektől hemzsegő zónák közti utazás során pedig új szövetségesekre is szert tesz. Segítségükkel apránként felfedezheti valódi önmagát, de a kételyekkel és felismerésekkel teli úton még meg kell küzdenie hidegvérű gyilkosok, vérengző pokolkutyák vagy épp gonosz császárnők fenyegetésével is.
Ahogy képességei kibontakoznak, egyre inkább részévé válik barátai veszedelmes küldetésének. Mikor már azt hiszi, végleg végzett az abszurd multiverzummal, Archie újra szövetségese, Inez oldalán találja magát egy minden korábbinál sötétebb kalandban; a birodalmat a zsarnokság erői fojtogatják, és egyedül az ifjú lakatmesteren múlik, hogy a siker vagy a kudarc kulcsát forgatja-e el a megoldás zárjában. A legnagyobb kihívás csak ekkor következik…
Szerintem:
Érdekes megoldást választott a Bookaholic, hogyan jelenteti meg az Archibald Lox sorozatot. Nem kötetenként adja ki, hanem
tematikus csoportban, 3 részt egyben. Ezek különben is összefüggenek, egy kalandot mesélnek el. Így akár önálló egészként is nézhető, szépen elvarrja a szerző a történet végén a szálakat.
(Ha olvassa az ember, meg sem lehet tippelni, hol lennének a kötet elválasztó részek.)
A történet nekem különben Gaiman Sosehol című kötetét juttatta eszembe – csak itt a főszereplő nem a London mögötti másik világot fedezi fel, hanem párhuzamos világok során át tartanak a kalandjai. De, ha már azon töröm a fejem, mire emlékeztet a könyv, meg kell jegyezni, hogy Shan a szokásos receptje szerint főz.
Vagyis, megint egy olyan kamaszt helyez a középpontba, aki kezdetben még nem is sejti, mennyire különleges. Archie egy lakatos, pontosabban mesterlakatos a más világok sodrában – ösztönösen mindenféle zárat kinyit. A saját személye a kulcs. Véletlenül keveredik bele a másvilági királyság sorsát eldöntő játszmába: egyedüliként lát egy menekülő lányt, a nyomában járó két gyilkost, és ő képes lesz nyitni a kaput, amivel a lány után mehet. Inez mellé szegődik, és sok-sok városon, kalandon át küzdenek azért, hogy a hercegnő leadhassa a szavazatát, amellyel megmenti a világát.
Shan mindig is dúskált az ötletekben és a látványos, nagy ívű jelenetekben. Archie is megél majd nem egy ilyet. A kedvencem a császárnővel való szerencsejátékozás volt, ahol az életét kellett feltennie azért, hogy a küldetéshez kellőm személy szabadságát visszanyerje. Jól is jött a lakatos képessége, mert természetesen a császárnő nem játszott tisztán. Talán csak a végső csavar nem lepett meg igazán – nekem egyből beugrott a Johnny Mnemonic, és a zsebdimenziók a Marvel képregényekből. De Mary Poppins táskáját is emlegethetném :)
A pozitív szereplők közös jellemzője, hogy bátrak és belevetik magukat a kalandokba. Itt gyáva hős nincs, bár azt is hozzá kell tenni, hogy olyan különleges pozícióban állnak, ahol szinte vesztenivalójuk sincs. Shan egy olyan dimenziót talált ki, ahol eleve mindenki halott, és csak egy élet utáni újabb létezésben kalandoznak, mielőtt továbblépnének. Vagyis, ez nekik csak egy állomás, és a halál annyit jelent, hogy máshol folytatják majd tovább.
A gonoszok már izgalmasabbak. Egyedül a két bérgyilkos, akit tényleg sötét alaknak látok. A többieket kötik a szabályok, és a világok rendszere szerint mesterkednek és tervezik a lépéseiket. Akár úgy is meg lehetne írni a könyvet, hogy fordítunk az oldalakon, mert a saját logikájuk és szabályaik szerint mindkét oldal elfogadható. Annyi, hogy a 'jók' vannak közelebb a mi erkölcsi normánk szerint is a jó oldalon.
Erre különben a regény hozott egy kifejezetten jó példát, ami megvilágítja, mi közöttük a különbség. A jók oldalán A három testőr változatlan, az ifjú és a három testőr a hősök. A másik oldal számára ebben a történetben Milady és a bíboros a főszereplők és így a hősök.
Mesélős, könnyed, szórakoztató könyv. A cselekmény és az Archie előtt álló kihívások olvastatják a regényt. Kevés saját szót használ, a világot elmagyarázza. De a leírásokkal nem esik túlzásba, sokat beszélgetnek, és jó érzékkel tölti feszültséggel a jeleneteket.
Ifjúsági regényként olvastam, kellően el is szórakoztatott. Talán csak az olyasmik nem tetszettek, mint amikor Archibald magában féltékenykedett, amikor Inez flörtölt egy herceggel. Minimális romantika se kellene ebbe a történetbe, még sorok között se – de ez igazán kisebbség az egészhez képest.
Fülszöveg:
Ha egyszer túlélted a halált, többé nem tűnik akkora dolognak.
